-                 Merthogy? – jelent meg apa is, amint a kezét törölgette.

-                 Valaki szívbajt hozz rám, van aki pedig szimplán csak ölelésnek álcázva fojtogat. – válaszoltam vigyorogva apámnak, mire ő is elmosolyodott.

-                 Hiányzott már, hogy visszabeszélsz.

-                 Ki beszél vissza? – jött le a lépcsőn Korni. – Ja, te. Az senkit sem érdekel.

-                 Testvéri szeretet. – dörmögte Leila.

-                 Várd ki a végét. 3… 2…1… - számoltam vissza.

-                 Hogy te mennyire hiányoztál! – borult a nyakamba. Ő is átlépett a fojtogató üzemmódba, mert most is alig kaptam levegőt.

-                 Anya, a lányok nálunk alszanak, okés? – szólaltam meg, mikor már sikerült újra levegőt kapnom.

-                 Nincs semmi gond, nyugodtan. – válaszolt anya, majd apával együtt folytatták a főzést.

-                 Alexa berúgott? – kérdezte Korni súgva tőlem, mire én csak bólintottam, majd felcipeltük, szegény szerencsétlen lányt a szobámba.

 Amint ledőlt a lány az ágyamba, már rögtön be is aludt. Hallani lehetett az egyenletes szuszogását. Sőt már tátott szájjal aludt és a szájából csorgott a nyál. Egy pillanatra elfintorodtam, majd kisétáltam a szobámból és átmentünk Kornihoz, hogy ne ébresszük fel a békésén alvó Alexát.

Még egy ideig nagyon jól szórakoztunk, mikor Leilát felhívta az anyukája és mennie kellett. Mi – Kornival – kikísértük az ajtóig, majd elköszöntünk tőle és rohantunk vissza vacsorázni. Nagyon fincsi volt. Valami salátát ettünk, asszem francia salátát. Nem tudom, csak azt, hogy én imádom és, hogy sosem jut eszembe a neve…

Kaja után a szobámba osontam halkan, ne hogy felébredjen Alexa és felkapcsoltam a fotelem melletti kislámpát, hogy olvasni tudjak. A telefonomon bekapcsoltam az ötórai ébresztést és közben Alexát szidtam. Majd inkább az olvasással törődtem és olyan éjfélig olvastam is, de utána bealudtam. Majd reggel hajnali ötkor megszólalt a telefonom, én meg elgémberedett tagjaimat kinyújtóztatni kívánó testem akaratának eleget téve felálltam és egy ásítás közben kinyújtóztam.

Majd mikor észrevettem, hogy Alexa meg se rezzent a telefon csörgésére kicaplattam a fürdőszobába. Előkerestem egy vödröt és jéghideg vizet engedtem bele. Majd azt nagy nehezen becipeltem a szobámba és egy lendítéssel Alexa képébe öntöttem a tartalmát, majd vártam, hogy reagáljon valamit. A lány hirtelen felült az ágyban és a tettes után kezdett kutatni. De mikor meglátta a kora reggeli nem felhőtlen vigyoromat, már vissza is dőlt és aludt tovább.

Én gyorsan kirángattam az ágyból a lányt, a képébe nyomtam egy pár száraz ruhát és megmutattam neki, hogy merre találja a fürdőszobát. Míg ő öltözött addig én is magamra kaptam valami ruhát. Végül még arra is volt időm, hogy bepakoljak a táskámba. Miután ezzel is végeztem egy cetlire ráfirkantottam valami szöveget anyáéknak, majd lementem enni valamit. Egy almát kezdtem elrágcsálni, míg arra vártam, hogy Alexa levonszolja a seggét.

Nem sokat kellett várni olyan öt perc múlva lebukdácsolt a fejét fogó lány és indulhattunk is. Felkaptam egy kulcsot az asztalra és kinyitottam az ajtót, végül halkan bezártam, hogy ne ébredjen fel senki. Már az utcán sétáltunk, mikor azt hallottam, hogy valaki követ minket. Nem mertem hátrafordulni! A szívem a torkomba dobogott és bármelyik pillanatban sikíthatok a rémülettől. Mikor valaki megpöcögtette a vállam és én sikításra nyitottam a szám.

Alexa gyors reflexének köszönhetően befogta a szám, ezáltal csak egy nyikkanás hallatszott, majd megfordultam. A szemem szikrákat szórt, mikor megláttam, hogy András lopódzott mögöttünk. A szívem még mindig eszeveszetten kalapált a sokkhatástól, de iszonyatosan zabos is voltam, mert András képes volt halálra rémíteni.

-                 Neked meg mi a franc bajod van? – kérdeztem elég hangosan ahhoz, hogy Alexának megfájduljon a feje és csitítani kezdjen.

-                 Megköszönném, ha nem ordibálnál. – kezdte András. – Köszi! – mondta, mikor már látta, hogy kezdek megnyugodni.

-                 A két másnapos! – dühöngtem azért még mindig. – Miért vágytál arra, hogy holdsápadtra válják rémületemben?

-                 Csak a kulcs kéne, hugi!

-                 Mért vagyok két ilyen szerencsétlennel megáldva. – nyomtam a kezébe, majd elindultunk Alexával.

-                 Köszi! Hálás vagyok! – szólt utánunk Andris.

-                 Én nem lennék! – mondtam, majd megtoldottam képzeletben egy sátáni kacajjal.

-                 Kösz mindent, de még lehet egy kérésem? – szólt most Alexa.

-                 Mi vagyok én? A jó tündér? – értetlenkedtem, majd feladtam az ellenkezést. – Mondjad!

-                 Elmondod mi történt? – harapott rá az ajkára és aggódva tekintett rám.

-                 Semmire sem emlékszel? – megrázta a fejét. – Az égvilágon semmire? – újra megrázta a fejét. – Akkor meg nem hiszem, hogy tényleg tudni akarod. – ráztam most én a fejem.

-                 Na mond el, így talán eszembe jut, hogy mi minden hülyeséget műveltem! – nézett rám könyörgőn.

-                 Mire emlékszel?

-                 Arra, hogy már az ötödik vodkát döntöttem magamba és Leila megpróbál leállítani… - válaszolt.

Én meg cserébe elkezdtem mesélni a történet azon részét, amin én is ott voltam. Mondhatom nem reagált túl jól, de azért tűrhető volt. Majd kibeszéltük a történet azon részét is, amin nem voltam ott. Persze kérdezgettem még arról is, hogy mi történt, mikor én „betegeskedtem” a kórházban. Kiderült, hogy szerinte se volt semmi bajom, csak a okik reagálták túl. Na én megmondtam, hogy tökéletesen vagyok!!!!

Olyan háromnegyed óra önfeledt nevetgélés és rendetlenkedés után végre elértük Lexiék házához és a lánynak sikerült összepakolnia a cuccát úgy hogy ne keltse fel a szüleit. Ő is hagyott valami fajta üzenetet a szüleinek, majd elindultunk a suli felé. Oh a régóta hiányolt suli! :D

Mikor már a teremben jártunk én ledőltem a padra és figyeltem, ahogy Lexi kacagva leül mellém. Kipakolt egy pár könyvet a táskájából a mellettem lévő padra. Majd figyelmesen neki kezdett. Én felhúztam a szemöldököm, hasra fordultam és néztem, amint ott tevékenykedik. Majd ismét felhúztam a szemöldököm, mikor valami két oldalas szöveget állt neki lemásolni. Egész komolyan, nagyon megdöbbent képet vágtam.

-                 Most mi olyan furcsa ezen? Büntető házit írok. – nézett vissza a füzetére és folytatta.

-                 Bocs, jól hallottam? Büntető házit? – kérdeztem, válaszul csak hümmögött egyet. – Te még egy négyestől is kikészültél volna tavaly, de most pedig szemrebbenés nélkül írsz büntetőmunkát.

-                 Már ahhoz is fáj a fejem, hogy nyavalyogjak. Hello! – köszönt gyorsan Lexi egy épp betévedőnek. Hátra fordultam és egy ismeretlen sráccal találtam szembe magam.

-                 Mért jöttél? – érdeklődtem kedvesen.

-                 Csak a pulcsimat hagytam itt. – nézett be egy padba, majd húzta ki a világosbarna kockás pulóverét. – Jé, te vagy az a lány, akit stroke miatt vittek kórházba?

-                 Honnan tudja, hogy stroke-om volt? – súgtam oda Alexának, aki csak megvonta a vállát és folytatta az írást. Egy 90 fokos fordulatot tettem, hogy ránézhessek a fiúra és ne kelljen ennyire kitekeredett pózban lennem.

-                 Valami félnótás gyerek mesélte, akit barátomnak hívok. Eskü normálisabb voltam, míg nem találkoztam vele. – nevetett. Elég sexin nevet, állapítottam meg közben. – Ő is valamelyik haverjától hallotta.

-                 Láncreakció. – sóhajtottam. – Azt tudtam, hogy a csajok pletykálkodnak, de hogy a pasik is?! – akadtam fenn ezen.

-                 Ilyen az élet. Na Buenos dias, senoritas! – fordult ki az ajtón. Majd hirtelen újra megjelent. – Tényleg nem vették észre a barátaid, hogy bajod van?

-                 Nem az előbb köszöntél el? – húztam fel mindkét szemöldököm.

-                 Komolyan megtörtént?

-                 Ha válaszolok, elmész? – ő csak bólintott válaszul. Hátranéztem Alexára, aki feszülten várta, mit fogok mondani. – Talán, én aztán nem tudom, lélekben nem voltam ott, csak testben. – válaszoltam enyhén titokzatosan.

-                 Mucho gracia.- sétált az ajtó felé.

-                 Szívesen, csak ne kelljen többet könyörögnöm, hogy elmenj. – mosolyogtam álszenten. A folyosóról egy halk kacagás hallatszott.

-                 Komolyan minden palival kikezdesz, akivel csak összefutsz.

-                 Honnan tud ez ennyi mindent? – kérdeztem én, ami legjobban az oldalamat fúrta. Alexa újfent csak megvonta a vállát.

Visszahasaltam az asztalra, majd folytattam Alexa figyelését, amint az a háziján töri az agyát és közben a ceruzáját rágja. Egy idő után legurultam az asztalról és elsétáltam az ablakhoz az innivalómmal együtt.. Egy ideig néztem ki az ablakon. Egy néhány perc elteltével valami halk neszezést hallottam közeledni felém. Nem fordultam meg, de mikor már úgy vettem, hogy elég közel van ahhoz, hogy megijesszen, megszólaltam: