-                 Na gyere, csajszi! – raktam a nyakamba a karját. – Sziasztok fiúk!

-                 Hello! – köszöntek el, mi meg elindultunk.

-                 Nini ki van itt! – szólalt meg Alexa, mire megéreztem a borzasztó alkoholszagot. Persze már a ruhája messziről bűzlött a füst szagtól!

-                 Te inkább csak ne beszélj!

-                 Ok…hikk…és! – válaszolt.

-                 Figyelj, Zoli, induljunk el felém, mert szerintem lefejezik a csajt, ha részegen betoppan a házba. Megfognád egy kicsit, míg felhívom a szüleit, hogy nálunk alszik.

El kezdtem kutakodni a telefonom után, míg Alexa Zolit piszkálja, aki próbál nem levegőt venni. Én már végig tapperoltam magam és már a zsebeimet is sikeresen átkutattam, de sehol sem találtam a mobilom. Már ott jártam, hogy azért is vissza kell menni a kórházba, mikor rájöttem, hogy a táskám mélyén lesz. Szóval elkezdtem átkotorni a táskám és már könyökig benne voltam, mikor egy felkiáltással felemeltem a mobilom.

Gyorsan megkerestem Lexi szüleinek a számát, majd megnyomtam a hívó gombot és már ki is csenget.

-                 Igen? – szólt bele Alexa anyukája.

-                 Csókolom, Mia vagyok. – köszöntem illedelmesen.

-                 Szia, édesem, hogy vagy?

-                 Köszönöm, jól. Ugye nem bánja, ha ma nálunk alszik a lánya? Meg akarjuk ünnepelni, hogy meggyógyultam.

-                 Szarul hazudsz. – dünnyögte mellé csak úgy Zoli, mire én vállon vágtam.

-                 Persze kislányom, nyugodtan. – úgy tűnik arról megfeledkezett, hogy holnap suli van. Na segáz! – Jó szórakozást!

-                 Köszönjünk, visszhall! – tettem le a telefont, majd újra vállon vágtam a haverom. – Nem, hiszem el, hogy öt percre nem bírsz csöndben maradni. – mordultam rá.

-                 Mért vágtál kétszer vállon? – mozgatta meg az említett testrészét a fiú.

-                 Jaj, ne nyafogj, inkább induljunk.

-                 El sem hiszem, hogy az alap egy helyet két lányra kell vigyáznom.

Végül már nem panaszkodott, hanem elindultunk. Nekem meg sikerült kihúznom belőle egy pár lényeges információt. Például, hogy hogy jött össze Konival, mert ez számomra nagyon nagy kérdés volt, ő pedig semmiképp sem árulta volna el. Hát igaz milyen igazságtalan. Erre neki kezdtem valami semleges beszélgetésnek, majd gyorsan rákérdeztem és ő meg válaszolt is. Persze utána megkaptam a magamét, hogy én milyen szemét vagyok. De hát kérlek! Nem akarta nekem elmondani!

Kiderült, hogy a 10 éve ismert barátom egy nagy bunkó seggfej, mert kihasznál minden lehetőséget, hogy megkapjon valamit. Kapóra jött neki, hogy én kórházba kerültem és haza kísérte. Majd egy búcsúcsók után, zsebre vágott kézzel elsétált és ott hagyta a kapu előtt az én döbbent és szomorú/boldog tesókámat. Kedves, mi? Mondjuk én a srác után rohantam volna és lebonyolítottam volna egy gyors smárcsatát, de hát ez most mégis róluk szól, szóval én nem is szóltam az ügy érdekében.

Azt is megtudhattam, hogy Alexa mitől van ilyen illuminált állapotban. Állítólag meghallotta, hogy Doni azt állítja, hogy azért szakított a lánnyal, mert az nem akart lefeküdni vele. Persze egyből tudtam, hogy mindebben Juli keze van. A kis pletykagép új pletykát kreált és ezt pedig tovább adta az érintett félnek. Adonisz persze nem tudott erről semmit és teljesen ki lehetett akadva, mikor az excsaja egy másik pasassal smacizik. De már csak egy dolog érdekel, hogy mért érdekelte, hogy mit csinál az EXbarátnője! Mert teljesen felfoghatatlan, bár akkor nem, ha az apró szikra lángra gyúlt benne.

Á! A gondolataim teljesen megkavarodtak, esküszöm totálisan betett nekem ez a barátok nélküli hét és most is, amint kijövök, csak folytatódik az élet. Kemény dolog, hogy az ember ennyire eseménytelen hét után visszatér ebbe a bonyolult eseménydús világba. Nem hiszem, hogy még egyszer átélném ugyanezt az érzést, bár emlékeim között ott lesz. Azért végülis jó érzés, hogy már nem nekem van rájuk szükségem, hanem ők nekik rám – ezt persze a világért sem mondanám el nekik!!!. :D

Már megtettük a fél utat hozzám, mikor eszembe jutott valami. Előhúztam a telefonom a zsebemből és tárcsáztam rögvest egy számot.

-                 Hallo! – szólt bele a telefonba egy meg gyötört hang.

-                 Szia. Mi a gond, Lili? – kérdeztem gyorsan, mire Zoli újfent furin pillantott rám. Gondolom amiatt, mert soha nem hallotta még a számból ezt a nevet, ezután nem gondolta, hogy ismeri a lányt.

-                 Ezerszer mondtam, hogy ne hívj így! – csattant fel. – Am nem látogatott meg véletlenül Lexi?

-                 Most itt van velünk.

-                 Ezt meg hogy érted?

-                 Találkozunk nálam, ma nálam alszotok és, amint ágyba dugtuk Lexit, mindent elmesélek. – válaszoltam gyorsan. - Na, hello Leila!

-                 Oké, szia. – köszönt el a meghökkent Leila is.

-                 Lili? – fordult felém Zoli egy kérdőjellel a feje fölött.

-                 Egy becenév, egyszer ki kellett találni neki egyet és, hát ez jutott eszembe. – vontam meg a vállam. – Mellesleg mióta van a válladon babzsákként Lexi? – néztem én is meghökkenve.

-                 Mióta új hobbija az én fülem harapdálása volt. – válaszolta, mire felkuncogtam. - Ez egyáltalán nem vicces.

-                 Oh, dehogynem!!!! – nevettem, majd eldőltem a füvön, mivel már a házunknál jártunk.

-                 Na, jó most állsz fel onnan. – parancsolta álszigorú hangon. – Na gyerünk már, nekem mennem kell! – én csak felnevettem és megráztam a fejem, hogy jelezzem, nem hiszek neki. – komolyan sietnem kell. A bátyám ma jön haza és már lehet, hogy otthon van.

-                 Komolyan?

-                 Ennyire hihetetlen? – kérdezett vissza vigyorogva.

-                 Akkor mit vacakolsz itt, húzz már el innen. Majd én bekísérem Lexit a házba. – mondtam, mire elvigyorodott.

-                 Szia! – köszönt el, majd zsebre vágott kézzel elsétált. Olyan két percre rá valaki a szívbajt hozta rám egy hasonló köszönéssel.

-                 Leila, ha vissza akarsz küldeni a kórházba, csak szóljál! Inkább önként sétálok be, minthogy szívinfarktussal szállítsanak be egy mentő autón.

-                 Jó, bocs. Alexa merre van?

-                 Az előbb még itt volt. – mondtam, de meghallottam egy tompa puffanást a kiskertből.

-                 Jól… hikk… vagyok! - állt fel.

-                 Istenem, ez a csaj nagyon részeg. – Nyitottam ki az a kaput és futottam oda hozzá. – Amúgy mért is kerested?

-                 Hát, mert eltűnt a szemem elől. – mondta, mikor már a lépcsőn felfelé tartottunk. Majd hirtelen megálltunk az ajtó előtt. – Ezt megfognád, nem szeretném, hogy őt is összenyomorgassák a szüleim. – löktem át neki Alexát, akiről 20 méteres körzetben észre lehet venni, hogy totál részeg és aki úgy bűzlött, mintha már vagy egy hónapja nem fürdött volna. Blöhh.

-                 Okés. – fogta meg a nála egy picivel alacsonyabb lányt, majd kinyitottam az ajtót.

-                 Khmm… - köszörültem a meg a torkom. – Sziasztok! – szólaltam félénken. Igazából nem nagyon vágytam a fojtogatásokra. Még mindig nem mozdultam a bejárati ajtóból, de azért ettem egy pár lépést előre, remélvén, hogy fel tudok slisszolni a szobámba anélkül, hogy észrevennének. De nem tudhattam biztosra. Ezt drága bátyám bizonyította be, aki megjelent egy nagyban vigyorgó fejjel az ajtóban.

-                 Jaj, úgy hiányoztál, hugi! – hangjában könnyen felfedeztem az apró gúnyt, de azért örömmel viszonoztam az ölelését. Majd mikor elváltunk, lemostam a pofámról a vigyort és megszólaltam, egy halványabb mosolyt visszaöltve a pofámra.

-                 Menj a francba, bátyó! – mosolyogtam ártatlanul.

-                 Na ez hiányzott a legjobban. – vigyorgott ő is.

-                 Tudom. – kiabáltam utána, majd kiléptem a fal takarásából, hogy anyáék is észre vegyenek.

-                 Jaj, kicsim, hogy vagy? Mi újság? Mit mondtak az orvosnál? – ölelt meg anya és én tisztára egy öt éves védtelen kislánynak éreztem magam. Meg legalábbis csak így tudtam elképzelni ezt az esetet. Végül is én is viszonoztam az ölelést, majd válaszoltam.

-                 Jól vagyok, csak folyton olyan érzésem van, hogy mindenki vissza akar küldeni a kórházba! – pillantottam Leilára, aki elfintorodott.