Valamennyi idő elteltével érzékelni kezdtem a külvilágot. Először fényt, amint a szempilláim alatt beszűrődik. Majd arra is rájöttem, hogy valami puha anyagon – ezek szerint ágyon – fekszem és valamivel kényelmesebb pózban vagyok, mint ahogy a földre érkeztem. Majd mikor beleszimatoltam a levegőbe valami furcsa illatot éreztem, oldalra – oda, ahonnan éreztem az illatot arra - fordultam és kinyitottam a szemem.

Egy csokor liliommal találtam szemben magam, ami tele volt színnel. Az egyetlen színes dolog ebben a kórosan fehér szobának. Az orvosok még csodálkoznak, hogy az emberek sápadtnak látszanak. Én már nem is tudok csodálkozni ezen, inkább csak megpróbálom megszokni az ablakból bejövő fényességet. Így gyorsan kihúztam egy fehér liliomot a csokorból és felültem az ágyamban.

Történetesen senki sem volt bent a szobámban. Még szerencse! Elég fáradt vagyok már ahhoz is, hogy nyitva tartsam a szemem, nem hogy még beszélgessek. De attól még nem tudom, hogy honnan jött ez a fáradtság, hisz eddig szinte csak aludtam. Kész agyrém ez a kórház. Mindenki csak alszik. Biztos annyira unalmasnak találják a falak színét, hogy nincs jobb ötletük.

Én csak egy ideig lazán forgatom a kezemben a virágot, meg nézek körbe-körbe. Így minden szögletét megjegyeztem a szobának és még mindig csak 10 perce vagyok ébren. Mikor már nem bírtam tovább várni a liliom szárából letéptem a felét és a maradékot a fülem mögé raktam, úgy hogy a maga a virág kifele nézzen és a hajam pedig eltakarja a szárát. Végül már tényleg nem volt mit csinálni, hisz még mindig nem jelent meg senki a „zárkámban”, hogy számon kérjen hogylétemről. Így hát úgy döntöttem, hogy visszacsúszok az ágyamba. Figyelem, hogy mozog a másodpercmutató és hallgatom az infúzióm halk csöpögését.. Erre az ütemes hang kavalkádra szépen álomba szenderültem – újra.

Pár percenek tűnő óra után hallottam valami puffanást féle és azt, hogy kicsapódik az ajtó. Sejtettem, hogy valami látogató féle járhat errefelé, így lassan ébredezni kezdtem, mikor is meghallottam egy jellegzetes csitító hangot, ami a nagy nevetések közben elég hangosra sikeredett. Gondolom az lehetett ilyen mókás, hogy valamelyik  beesett az ajtón..( :D Úgy megnéztem volna!) Én pedig nem bírtam tovább és egy megjegyzésemmel jeleztem ébren létemet.

-                 Ez az lányok maradjatok csöndben, mert a beteg nem tud aludni. – vigyorogtam, majd kipattant a szemem és rájuk emeltem a tekintetem. Gyorsan fel is ültem, hogy le tudjanak ülni az ágyra, majd megfigyeltem, hogy pontosan jól saccoltam-e a látogatóimat. Hát igazam volt. Itt van a két barátném és az ugyanilyen okos tesókám is. Szóval mindenki él és nagyon virul.

-                 Látom, jól vagy! – ült le komolyra váltva Lia.

-                 Látom, jól vagy! – figuráztam ki enyhe gúnyos éllel, mivelhogy rühellem, ha valaki azt meri feltételezni rólam, hogy nem bírok ki egy apró ájulást. Korni erre csak fejcsóválva rosszallta az előbbi megjegyzésemet. – Ja, bocs nekem most a beteg, sápadt beteget kéne játszanom., ugye? – játszottam a bizonytalant.

-                 Nem értem mit is keresel te itt tulajdonképpen. – könyökölt fel az eddig mellettem hasaló Leila.

-                 Na látod! Pontosan ez az, amit én se értek.

-                 Kitartás, csajszi! – térdelt elém az ágyon Alexa is, akinek megcsillant a szeme, amin észrevette a fülem mögött összenyomorgatott liliomot. – Szép virág, kihozta?

-                 Nem tudom, mikor felébredtem itt volt. De imádom a liliomot, nagyon ismerhet az, aki ilyet hoz nekem. – vettem ki a fülem mögül a virágot és dobta oda Alexának. – Virágot a virágnak… - vigyorogtam.

-                 Kösz… - mosolygott. Majd Leila elővett egy fehér liliomot és azt forgatta a kezében. De nem szólt semmit. Mi is hallgattunk és figyeltük, amint felemeli a fejét és elgondolkodva néz előre. Majd ismét a virágra pillant.

-                 Tudjátok minden virágnak vannak jelentései. Ennek az egy szál fehér liliomnak csak annyi, hogy szüzesség, tisztaság és méltóság. Míg ennek – vesz elő egy narancssárgát – az, hogy gyűlölet. Mennyire hasonlít a két virág és közben mennyire különbözik a két jelentés. – sóhajtott fel, majd felhorkantott és egy mosollyal visszatette. – Míg az én kedvenc virágom az amarílisz jelentése annyit tesz: büszkeség.

-                 Jaj, kit érdekelnek a virágok jelentései. Nem az a fontos, hogy mit jelent, hanem az, hogy ki és hogyan adja.– zökkentettem ki mindenkit a csöndből. – A krizantémot is mindenki temetővirágnak ismeri, még is jelenti azt, hogy „Szeretlek”. – vigyorogtam. Na igen, néhány rossz pillanatunkban, mi is tudunk ilyen komoly témákról beszélni.

-                 Jaj tényleg jut eszembe! – csap a homlokára Leila. Majd gyorsan kiment és egy csomaggal a kezében tért vissza. – Ezt Zoli küldi és azt üzeni, hogy nézd meg mi van az egész mögött. – ránéztem kérdőn, majd a többiekre is, de mindannyian megvonták a vállukat, jelezvén, hogy ők sem értik, mit akart ez alatt érteni.

-                 Mi van benne? – érdeklődött Korni, aki az egész idő alatt csak sejtelmesen mosolygott.

-                 Pillanat.- vettem ki Leila kezéből a csomagomat és kibontottam.

Mikor kibontottam teljesen meglepődtem. A csomagban először is még egy csomag volt, meg egy nagy smileys nyalóka. A nyalókára egy üzenet volt ragasztva.

Gondoltam ilyet a kórházban úgy sem adnak. :D

De mikor elővettem a micimacis csomagolópapírral becsomagolt dobozt, akkor megdöbbentem. Sehol nem volt egy árva üzenet, idézet sem. Semmi. Így hát könyörtelenül téptem le a papírt, hogy az alól egy mákos sütemény bukkanjon elő. Először nem értettem, hogy miért vett nekem ilyet. Hisz utálom! Mindenki tudja, hogy utálok minden mákos cuccot.

Mit is üzent pontosan Zoli? Hogy „nézd meg mi van az egész mögött.”. Az egész? Ami azt jelenti, hogy valamiért kapcsolatban van a mákos sütivel. Mákos süti, mákos süti. Mit is jelenthet ez tulajdonképpen? De aztán beugrott. A mákos a fő része az egésznek. Jól tudja, hogy én ki nem állhatom a mákot, de attól még elég mákosnak tart, amiért nem kell suliba mennem. Persze nem gyakorlatilag mákos, hanem képletesen. Mert ha azt akarta volna, hogy gyakorlatilag mákos legyek, akkor bejön egy nagy zsák mákkal és a nyakamba önti. De ő nem így tett, szóval ő szerinte mázlista vagyok!

Szóval ennyi! Ezért képes volt kidobni 500 forintot? Hát ez… tiszta okos. Mivel én nem eszek, ezért majd ő meg akarja enni. Szóval nem is nekem vette, hanem magának. Szóval így állunk! Jól van, akkor majd meglátjuk, hogy ő mennyit is kap belőle. Muhahaha!!!

Felnéztem, mikor az arcomra kiült a felismerés és láttam, hogy a lányok sejtelmesen vigyorognak. Ebből még valamit leszűrtem. Zoli és a lányok szövetkeztek ellenem. Mármint biztos vagyok benne, hogy az előbbi jelenet nem csak azért játszották el, mert meglátták azt a csokor liliomot. Kizárt! Hanem azért mert ezt így eltervezték és a csokor virág nagyon is jól jött nekik. Erre mind egy apró kis mosolyból és a mákos süteményből jöttem rá. Szóval azért okos vagyok nem? Az apró kis mosollyal amúgy Korni árulta el az egész csapatot, mert ő egyáltalán nem tud hazudni. Mondom okos vagyok, na meg ismerek egy pár embert…

-                 Most amúgy mért is van olyan érzésem, hogy a virághoz is közötök van? – néztem rájuk.

-                 Hát nem is tudom. – vigyorgott Leila, aki a legjobban tudott hazudni.

-                 Hát, te tudod! – vontam meg a vállam, majd a nyalókám kibontásával kezdtem foglalkozni.

-                 Ilyen gyorsan feladod? – kérdezte Korni és felhúzta a szemöldökét, jelezvén, hogy most egyáltalán nem ért semmit.

-                 Nem, dehogyis. – nevettem. – De egy dolog most jobban érdekel.

-                 És az mégis mi? – ült vissza törökülésbe az eddig a felhúzott térdemnek dőlő Alexa.

-                 Az, hogy mégis, hogy kerülök ide?

-                 Hát egyszerűen. Elájultál, hívtuk a mentőt, az meg behozott. – válaszolt gyorsan Leila, mielőtt bárki megszólalhatott volna. Ez nagyon gyanús.

-                 Most ennyire naiv kislánynak nézel? – húztam fel az egyik szemöldököm. – Szóval, hogy volt Korni? – fordultam a lány felé, aki nem is tudta mit mondjon.

-                 Hát pontosan… - kezdte, de inkább mást mondott. – Nem fogok hazudni. Igazság szerint Dini vette észre, hogy elájultál. Ő szólt mindenkinek, hogy hívjanak már egy mentőt. Mi észre se vettük, hanem csak akkor reagáltunk, mikor Juli szólt, hogy van valami veled. Zoli hívta a mentőt és még valaki szólt ofőnek és Horváth tanár úr futva érkezett ide. Megpróbált csinálni valamit, de nem sikerült semmi. De szerencsére olyan 10 perc múlva jöttek a mentősök. – mikor befejeztem, figyeltem, hogy Korni bocsánatkérően nézett Leilára, mire enyhén mogorva/dühös pillantást küldött válaszul. De azért legyintett és az ablakot kezdte fixírozni.

-                 Tudom, hogy néha könnyebb hazudni a másiknak, de soha nem értettem, hogy egy barátnak hogy lehet hazudni. – mondtam keményen Leilának. Én is más valami bámultam, történetesen a virágot néztem és hallgattam az óra kattogását. Igazság szerint próbálta kizárni a külvilágot, hogy ne hogy látszódjon, hogy dühös vagyok.

-                 Tudom… - sikerült elérnem, hogy még Leilának is meginogjon az önbizalma, ami nem kis teljesítmény. De nem éreztem siker örömeit, hanem inkább még dühösebb lettem. Így egy nagy levegő vétellel sikerült elérnem, hogy a düh lángja kevésbé égjen bennem, ezáltal ne is látszódjon egy cseppnyit sem. - …de nem akartam, hogy neked rossz legyen.

-                 Leila ezt csak magaddal akarod elhitetni, mert én nem veszem be. Csak azt akartad, hogy neked ne essen semmiféle bántódásod ebből az egészből. Hazudtál, mert úgy gondoltad, hogy így megúszhatsz mindent. Most pedig szépen megkérlek benneteket, hogy zárjátok be kívülről az ajtót, kint úgy is tágasabb van. Itt csak feleslegesen rontjátok a levegőt. – mondtam még mindig keményen, de végül már enyhe ellentmondást nem tűrő hangvétel is keveredett bele. Leila mindenféle ellenkezés nélkül kiment tudta, hogy még több hazugsággal vagy akár csak egy hanggal is tovább rontana most a helyzeten.

-                 További szép napot, II. Mia Tyler! – mosolygott, az én arcomon is átfutott egy mosoly, mikor kilépett a szobámból.

Ő pedig ismer annyira, hogy ilyenkor csak egy kis teret kell hagynia ahhoz, hogy lenyugodjak. Mia Tyler pedig egy molett modell. A duciságából adódóan, Miának nagyobb hely kell, mint nekem, és így ezzel próbálta megértetni velem, hogy tudja, hogy csak tér kell nekem. Szóval van egy nagyon okos és egy olyan testvérem, aki nagyon ismer. Lehet, hogy néha letagadom, hogy bármi testvéri kötelék is összefűz minket, de attól még nagyon jól ismerjük egymást.

Egyetlen ember maradt már csak mellettem. Alexa. Ő ült és nem csinált semmit. Inkább nézte, ahogy grimaszt vágok és figyelte arcom minden rezzenését. Azt is észrevette, amint a megfeszített izmaim miatt jobban belém állt az infúziós tű és ezért halkan felszisszenek. Figyelte, de nem szólalt meg. Enyhén furcsa volt, de én sem akartam megzavarni, de attól még idegesített. Felhúztam az egyik szemöldököm, de még erre se reagált semmit. Csak nézett rám.

Majd egy hirtelen mozdulatomra, amivel egy újabb virágot akartam kivenni a vázából, megijedt. Csak összerezzent. Majd megrázta a fejét és összehúzta a szemöldökét. Lassan felemelkedett mellőlem és zavartan sétált el az ajtóhoz. Miután kinyitotta az ajtót, még visszafordult.