Üdv a gportal legeslegjobb feltörekvő Eragonos&Sztoris
oldalán! Itt mindent megtudhatsz az Eragon című könyről és filmről
illetve remek sztorikat is olvashatsz! Nézz körül, olvasgass! NAVIGATIONS 01 || Vendégkönyv 02 || Panaszkönyv 03 || Reklámkönyv 04 || Ötletláda 05 || Stories 06 || Novellas 07 || Szereplők 08|| Eragon 09 || Szórakozás 10 || Főoldal 11 || VERSENY
ELITE-AFFILATES Neera Tamy/Wanda Ne jelentkezz, ez csak site-tesóknak van =D
TOP-AFFILATES Még 7 hely.
Jelentkezés a Chatben vagy a VKban You? CHAT Légyszi:
- ne káromkodj
- ne írj mások nevében
- ne hirdess (reklámkönyv) - ne ócsárold az oldalt (panaszkönyv)
BANNER ME NE LOPJ! Kérlek ne lopjatok, mert amit itt láttok, minden saját gépelés és keresés. Én nem loptam semmit, lécci ti se lopjatok. Szal, ha kell valami kérjétek el, akkor odaadom, csak ne lopjátok.
Feldúltan siettem a terem felé, miközben azon gondolkodtam, hogy vajon a taplóknak csinálnak-e külön sulit, mert akkor az ének tanárom és még jó néhány osztálytársam oda kerülne. És nem is csak azok… Komolyan, nem én akartam az egészet, mégis engem hibáztat! Én vissza akarok lépni. De komolyan. Csakhogy nem tehetem!!!Hogy… Eddig jutok elmés gondolatmenetemben, amikor megszakít valami, vagyis valaki. Pedig csak meglátom, mégis a szívem a kétszeresére kezd, és azt hiszem, hogy a düh kezdi beborítani az agyamat. Hogy lehettem ennyire hülye, hogy azt hittem, valaha is kedvelhetem ezt a bunkót?! Egyszerűen nem vagyok normális! Na jó annyinál azért több történt, hogy megláttam, ugyanis gyakorlatilag teljes erőből neki mentem. De nem direkt volt, esküszöm. Mert ezek után hanyatt estem a saját lábamban, és még mielőtt elkaphatott volna, úgy bevertem a földbe a fejemet, hogy utána nem is emlékeztem, hogy mi történt. De ne ugorjunk ennyire előre. Ha egy hetet visszamegyünk a történetben, akkor talán minden érthetőbb lesz.
x
– Na jó Alex, ezt nem tudom tovább nézni! – énekóra volt és Luca folyamatosan megzavarta az álmodozásomat. – Szóval, aki jelentkezni akar, az keressen meg és én felírom a listára. Párokban lenne célszerű, de akinek nincs párja annak majd lesz azok közül, akik szintén egyedül jelentkeztek. – közben a tanár nyomja a dumát valami versenyről… – Mit nem bírsz? – tudja, hogy tudom. Már én sem bírom. – Szánalmas vagy. – ezt is tudom. – Miért is? – Mert nem vagy képes odamenni hozzá! – fárasztó. – Jajj hagyjál már! – súgom vissza és megint elkezdek rajzolgatni a füzetembe. – Figyelned kellene. – figyelmeztet. Igen tudom… újabban azt a feladatot kaptam az újságnál, hogy írjak a versenyről. Igaz még van addig két hetem, de sok mindenkit kell kikérdeznem. Igazából nem is értem, miért vettek fel, hiszen ebben az évben jöttem a suliba. És mégis mikor jelentkeztem, azonnal felvettek. Biztos kevés volt az ember. Még jó, hogy nem vagyok egyedül, Luca is az újságnál van, együtt határoztuk el, hogy belépünk. És azt a feladatot kaptam, hogy írjak erről az ének versenyről. Tulajdonképpen annyi, hogy párok énekelnek dalokat. Külön-külön egyet, és egy duettet, és a legjobb dal nyer. Ja, ás a diákok szavaznak, hogy igazságos legyen a verseny. – Nem tudom ki nem hagyja… – Jól van, akkor békén hagylak. – általában így zárul a beszélgetésünk, de sosem bírja egy percnél tovább befogni a száját. – Alexandra, ha jól tudom, te még szeretnél kérdezni már dolgot a versenyről. Óra után kérdezhetsz, de még elmondok pár részletet… – Komolyan jelentkezned kellene. – Zöldségeket beszélsz. – Tisztára jó hangod van. – Képzelődsz. – Na persze. – forgattam a szemem, mire mordult egyet és végre békén hagyott. Mikor vége volt az órának, odamentem a tanárhoz, kérdeztem párat, utána mentem következő órára. Persze közben minden erőmet arra fordítottam, hogy megpróbáljam a barátnőmet kirángatni az udvarra. Szeretek ott sétálni, de persze nem ez az egyetlen ok. Ugyanis van „A pasi”. Azóta teszett, mióta idejöttem a suliba, tehát lassan több, mint fél éve, de valószínűleg fogalma sem volt róla, hogy én ki vagyok. És ez a pasi mindig a terem ablakából néziteaz udvart. De Luca hallani sem akart róla. – Nem, nem és nem. Nem csinálhatod ezt magaddal. Bele fogsz pusztulni. – Dehogy! Nem fogok még sok ideig, de egyedül nem jó kint sétálni. Naaaa lécci!!! – Nem, de ha még egyszer elkezded ezt, akkor én magam megyek oda hozzá, és mondok el neki mindent. – Azt nem mernéd… – Csak figyelj! – és elindult az épület felé. Ott álltam még vagy tíz másodpercig, majd utána rohantam, miután felfogtam a helyzetet. – …Mi?! NE!!! – Nem érdekel, jobb lesz így neked, hidd el! – Ne!!! Ne, ne, ne!!! Kérlek! Bármit megteszek. – Bármit?– ajjaj, ez ijesztően hangzik. – Bármit azért nem. De behatárolható keretek között. – Jelentkezz a versenyre. – Nem. Erre elszaladt, gondolom, hogy szóljon a pasinak, de én nem jelentkezem egy ilyen versenyre. Ez az értelmileg, és érzelmileg kimerültek számára van fenntartva, és elhatároztam, ha így folytatódik a hülye verseny hülye reklámozása, akkor olyat írok róla az újságban, hogy még én is megbánom, hogy felvettek. Ekkor végre megütötte a fülemet a becsengő, hihetetlen módon hálás hangja. Már majdnem vége volt az órának, amikor elindult a hirdetés, mindent megváltoztató bejelentése: – Kintler Alexandrát várjuk az iskolaújsággal kapcsolatban a szünet után. Remek! Még ez is! De legalább Lucától megszabadultam egy időre. Amúgy sem tudtam már elviselni az idióta sapkáit… brr. Bűn rondák. Kicsengőkor szaladtam a média-terem felé, mit sem törődve azzal, hogy még van tizenöt percem a becsengőig. Lihegve rontottam be, mire mindenki megbámult, mint akik azt kérdezik: Ennek meg mi baja? De szerencsére nem volt időm ezzel foglalkozni, mert Gabi, a főszerkesztő már jött is megmagyarázni a hirdetést. – Segítség kéne Alex. Alig van pár írónk, vagy tízen megbetegedtek és meg már azt sem tudom, hova kapja. Mindenki ír valamit, de van még pár téma, amit ha nem fejezünk be, akkor nem tud kijönni az újság. Nem vállalnál be egyet? Már elő is készítettem. – Öh… – hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak. Még sosem láttam Gábort ilyen kétségbeesettnek, de ki vagyok én, hogy ne segítsek? – persze! Oké. Mi a téma? – Be kéne olvadnod az iskola casanovái közé. Tudd meg, miért olyan jók a csajozásban, és hogy egyáltalán mi a titkuk. Kérdés? – Ezt nem egy fiúnak kellene csinálnia? – De, csakhogy már mindenkit ismernek az újságírók közül, kivéve Lucát és Téged. De Lucának most három cikke is van, neked pedig csak egy, szóval te maradtál. – Rendben. Jótanács? – Szerintem ne nyomulj. Próbál meg Te lenni a „becserkészendő áldozat”. – uhh… Mintha az olyan könnyű lenne. Előtte még nem említettem, de életemben ezen szakasza előtt még sosem volt pasim, tehát nem tudtam, hogyan játszhatnám el a megkaphatatlant, ha még azt sem tudom, hogy mi fán terem a kapcsolat. Oké, oké olvastam cikkeket különböző újságokban, sőt, volt, hogy egy-egy íráshoz én is hozzá tettem valamit, de egy csepp tapasztalatom sincs! Mit fogok magammal kezdeni. A menőket megtalálni persze nem volt nehéz, de közel kerülni hozzájuk… Gabinak kevesebb esze van, mint gondoltam… Hiszen még hozzájuk sem szóltam soha! Álmodozásomból kedves főnököm rángatott ki azzal a mondattal, amit (ha akkor még nem is tudtam), de meg lehetne szavazni „A világ legrosszabb mondatának”. Így hangzott: – Ja, és még valami. Ahhoz, hogy jó legyen az Ének-versenyes cikked, jelentkezned kellene a versenyzők közé. Tudod, így első szögből írhatnád meg. Úgy hallom, hogy még hangod is van. Csodás, nem? – Csodás… – Luca, én megöllek. (Ezek után gondolatban még fél órán át taglaltam különböző kínzási és gyilkolási módszereket, amelyek beszámolás tizennyolcas karikába esne.) Csak órák után tudtunk találkozni, mert nincs már több óránk együtt, de amint vége, indultam is, hogy megkeressem. Aztán meg jól lecsesztem, mire vigyorgott. Beszarás… Mégis mit képzel magáról?! Én jelentkezhetek ilyen versenyre. Ezzel pofán csapnám az összes elvemet! Arról nem is beszélve, hogy a hülyék hülyeségeivel ellentétben egyáltalán NINCS JÓ HANGOM!! Igazából a hangom szar. Nagyon szar! Szar, szar, szar. Ennyi. Ó, és azt még nem is mondtam, hogy ki van a menők között? Na ki? Igen, úgy bizony, a pasi, aki tetszik nekem. Mégis, hogy fogok én tetszeni neki, én aki „az elfogadható csaj” nevű kategória legalján tündökölök. Megint megszakít valami, vagyis egy hang, ami a mellettem lévő folyosóról jön. – Nem, nem létezik. – Bebizonyítsam? – rájöttem, hogy én ismerem ezt a hangot… – És kivel? Mert a rajongód nem lehet. Az túl könnyű lenne. – Csak nem vagy képes feldolgozni, hogy én bárkit megkapok ebből az iskolából! – már tudtam, hogy ő az. Mi a fenét csináljak? Rögtön meghallanák, ha visszaindulnék… – Legyen az első lány, aki szembe jön. – Állok elébe! – kézrázást hallottam, majd a lehető leggyorsabban megpróbáltam elsurranni, de persze észrevettek. Amikor megláttam, nyeltem egyet. Nem tévedtem, tényleg ő volt az, és menten elolvadtam…
AJÁNLOM AZ OLDALT
