Mentem is vissza a könyvtárba, de már bezárt. Hihetetlen, hogy míg az ember gondolkodik, milyen gyorsan megy az idő. Főleg ha én gondolkodom… Mivel zárva volt a könyvtár, első gondolatom, hogy a diákban vannak. De ott se voltak, szóval a B terv lépett életbe. Felmentem az A/12 – be, mert ott szoktunk még lenni. Nagyon nem volt kedvem fellépcsőzni a harmadikra, de végül is felértem. Benyitottam és nah kiket látok ott? A lányokat és azt akit most nagyon nem akarok látni, más néven James. Nem tetszik senkinek szerencsére…

-             James! – végre rám figyelt. – Nem lenne kedved kimenni? Beszédem van a lányokkal. – De nem mozdult, a lányok meg kérdő szemmel néztek rám. – James kérlek! – végre kiment.

-             Nah mi van? Hol voltál? – mondta Szonja, majd végig nézett rajtam és rájött, hogy hülyeséget kérdezett. – Nem voltál elég vizes már, most már teljesen eláztál. – anyáskodik.

-             Hagyd már, nem vagy az anyja, meg engem jobban érdekel, mire jutott az idő alatt, míg kint volt az esőben. Nah mesélj! – szólal meg Layla. Nem gondoltam, hogy ilyen feltűnő, hogy ha esik, akkor jobban pörög az agyam és jobban is érzem magam.

-             Egy pillanat, én még kérdeznék valamit. – szólaltam meg, mert nem bírtam ki, hogy meg ne kérdezzem.

-             Mondjad, hallgatunk. – mondta Janie.

-             Már megint vele lógtok? Ne már! – mondtam és sikerült nyugodtan mondani.

-             Nyugi már! – mintha nem lennék elég nyugodt… - Amúgy meg ha egy perccel később jössz be, elmondta volna nekünk, hogy mit tud arról, hogy honnan ismer ennyire Nathan. – válaszolt Layla.

-             Én már tudom és már azt is tudom, hogy ki az a srác az oviból – bólogattam, mikor megkérdezték, hogy „ő az?”. Láttam az őszinte döbbenetet az arcukon. – Egy mosolyt nem lehet elfelejteni és még mindig úgy mosolyog, mikor rám néz. – egy pillanat múlva… - Pfuj. El sem hiszem, hogy ezt mind én mondtam.

-             Ez biztos? – kételkedett Janie.

-             Tuti. – bólogattam. – Egy egyszerű óvodáskori emlék, vagyis inkább az egyetlen óvodáskori emlék.

-             Ne már! Mindössze ennyi, egy egyszerű mosoly semmi más?

-             Hát igen. Mindössze egy mosoly volt. Csak rám mosolygott és ennyi. Igazából csak – tényleg csak – ennyire emlékszem az óvodáról. Nah mindegy, hívjuk be Jameset és kérdezzük meg jól tudom-e. James gyere be. – majd bejött.

-             Nah folytasd, azt, amit el kezdtél mondani, mikor bejött Ricky.

-             Oh… Csak annyit mondott, hogy varázslat. Erről te mindent fogsz tudni… - mondta, majd ment is el.

-             Varázslat?? Mi van??

-             Nem tom… De mindenesetre ezt megjegyzem és megkérdem, majd tőle mit jelent. Na jó az hiszem én megyek. Sziasztok! – majd mentem is haza.

Haza felé menet nem nagyon gondolkodtam ezen az egészen. Egy hülyeségnek tartottam valamiért. Otthon köszöntem Mattnek és ő szokás szerint a gép előtt ült. 4-re értem haza, szóval én is leültem a gép elé, közben müzlit ettem. Úgy fél nyolc körül meguntam a gépezést és felmentem fogat mosni és zuhanyozni. Majd átöltöztem és befeküdtem a jó meleg ágyamba. Még olvastam egy kicsit, mert nem bírtam elaludni. Mikor már nagyon elfáradtam, letettem a könyvet és elaludtam.