-             Szia King! – ölelte meg Ricky rég látott barátját, mire Nathnek ökölbe szorult a keze. Hiába nincs mit tenni, barátnője van és pasiból van… - Hogy én mennyire örültem, mikor még nem találkoztunk. – vágta hátba szegény srácot.

-             Nahát Emili! Én is örülök,hogy találkoztunk. Sziasztok, srácok! Na, Nath öregem! Melyik bombázóra vetetted ki mostanában a hálódat? – kérdezte egy hatalmas vigyor kiséretében.

-             Arra, amelyiket az előbb tapiztál le. – húzta magához Rickyt. Huh! szóval emiatt! Akkor nem szóltam.

-             Bocs, haver! Nem tudtam. Na és titeket, hogy hívnak?

-             Szonja.

-             Janie. – mosolyodott el.

-             Játszani jöttetek? – kiáltotta ide az egyik fiú. Mi csak bólintottunk. – Király egy meccs! Addig se szadizik velünk az edző! – csapta össze a kezét csapattársával.

-             Amatőrök profik ellen?

-             Szerintem meg tudunk birkózni vele! – csapott a kezembe Janie.

-             Főleg, mert ha jól látom hiányzik az egyik ütőtök. – szólal meg Nath is.

-             Meg hát a tehetségekkel szemben… - rázta a fejét hitetlenül Ricky és adott egy csókot a fiújának.

-             Készüljetek fel arra, hogy veszteni fogtok. – mondta egyszerre Matt és Szonja, amire mind kettejüknek röhögniük kellett.

-             Azt majd meglátjuk. – szállt fel, beállítani a csapatot.

-             Csak ne hogy elszállj magadtól! – kiabálta fel Matt. – Na szóval… - fordult felénk. – Janie állj be kapusnak… - ellnekezni kezdett volna, de Matt folytatta. – … láttam miket csinálsz ott a fociban, szóval le ne tagadd. A többiek meg tudják. Na hajrá!

Felpattantunk a pegazusunkra – huh de fura ezt mondani – és tettünk egy próba kört, azért, hogy tudjuk elég jól vezetni a jószágokat. Elég jól sikerült! Legalábbis nekem… Júlia leesett és ki más, mint a hős lovagja kapta el. Bár kételkedem abban, hogy nem direkt esett-e le! Mert kinézném belőle!

Persze Nath és Ricky csak mutatta nekünk mit csináljunk, Janie meg elég jól bánik az állatokkal, sőt a lovakkal, hogy értse a dolgát. Én meg különleges képességemmel beszélni is tudtam hozzá. Amit nagyban ki is használtam…

 Megbeszéltem a pegazussal, hogy legyen olyan kedves és ne lökjön le magáról és vigyen a pattogi közelébe… Én nekem így már csak a labdára kellett figyelnem. Szerencsére! Ez így is elég megerőltető lesz, mivel még SOHA NEM BASEBALLOZTAM!!! Persze azért elvárják tőlem, hogy jó legyek! Jó, mi?

Miután befejeztük ügyetlenkedésünket el is kezdtük a játékot. Kirángatta a két kapus a labdákat tároló ládát. (Hogy ilyenkor milyen mázlis Janie…) Majd szabadjára engedték azokat. Legalábbis a pattogit igen, amely nagy lendülettel száguldott a képemnek.

Megpróbáltam elütni, ami sikerült is, de több kárt okozott, mint hasznot, mivel Rickyt találtam fejbe. Hatalmas káromkodások közepette zuhant lefelé, majd egy idő után megállt és visszalebegett a helyére! Anyám ezt meg kell tanulni!

Egy kis idő múltával2:0-ra álltunk a profi csapat javára, bár az a kettő a pattogi belövésével sikerült nekik. De – ahogy Ricky is mondta – tényleg jó szeme van ehhez Mattnek, mivel Janie nagyon király.

Juj ez egy pattogi! Na gyerünk most sikerülni fog! Célozz és lő! A szememet azért becsuktam és alig pár másodpercig ott is tartottam, de egy ujjongásra kinyitottam. Most vagy bement, vagy leütöttem valakit – mindegy kit csak, ne azt a helyes srácot! Bár le akartam ütni azt a nagy darab fickót, kpuba lőttem, de végülis így is jó!

Mai nap a mi szerencse napunk volt, mivel fél órát beszéltünk meg játék időnek és a végén 5:3-ra győztünk. Bár ehhez tényleg szerencse kellett, de azért jó néha menőzni a tehetségünkkel.

Mikor már lent voltam kerestem valamit inni, mikor megláttam valakit közeledni felém. Juj ez a helyes srác! Azok a vadító zöld szemek szinte megbabonáznak! És olyan sexis, kidolgozott teste van… Újra meg kellett ráznom a fejem, hogy vissza térjek a földre…

-             Föld hívja Laylát! Szőke herceg közeleg! – na meg ezért is… Miután értesített arról Janie, amit már tudtam, elment Szonjáékhoz dumálni.

-             Oh, szia! – köszöntem és utána halkan felsziszentem, amint észrevettem a felrepedt szemöldökét. – Remélem nem olyan fájdalmas, mint amilyennek látszik! – na igen! Egy óvatlan pillanatomban sikerült őt is leütnöm az ütőmmel, persze a pegazus kinevetett.

-             Nem vészes, még élek! – mosolygott. – De örülnék valaminek kárpótlásul! – mosolyodott el csibészesen.

-             Mégis mire gondolsz? – a szívem vadul vert, csoda, hogy nem hallotta.

-             Pl. egy randi? – húzta félmosolyra a száját. Egy kis hangocska azt, mondta a fejembe, hogy ne.

Oké! – na egy másik pedig ezt mondatta velem. Nincs mit tenni!