24. fejezet

A bűvös hármas szám

Ricky

-             Hurrá! – reagálta le Szonja.

-             Mi… Hogy?! Na, ne! – kezdte Layla is.

-             Ez ugye csak egy vicc! – folytatta Janie is. Mire egymást túlharsogva mondták el bajukat. Én meg csak oda sem figyelve mentem paprikát felvágni magamnak.

-             Ezt most nem mondod komolyan! – hallom a győztes Layla lett, akinek már nem kellett olyan hangosan beszélnie, mert a többiek elhallgattak. – Hulla fáradt vagyok. Izomlázam van. Tegnap épp eléggé megdolgoztatott Jake, most jön ő is.

-             Ahogy Zo mondani szokta. Az izomláznak már egy kis mozgást nem árt meg. – néztem rá egy pillanatra, mire megtörtént a baj. Elvágtam az ujjamat. – hát ez szuper! – nyögtem a vérző ujjam alá tartva a másik kezem felfogva a vért.

Ez a fájdalom borzalmas. A könnyektől elhomályosult a látásom. Nem vagyok rosszul a vértől, csak hogy félreértés ne essék, csak ha valami történik velem, akkor általában a többiektől kérek bocsánatot nagy sírás közepette.

Visszagondolva, mikor legutóbb – nyaralás előtt – elvágtam az ujjamat, amiatt aggódtam igazán, hogy véres ne legyen a szőnyeg. Csak utána az ujjamból ömlő vér miatt. Egyfolytában, megállás nélkül bocsánatot kértem, hol ez elvágott ujjam, hol a szőnyeg bevérezése miatt.

Most se volt másképp. Megállás nélkül bocsánatot kértem, míg be nem fogták a számat. Nem is tudom honnan jött ez a számomra is idegesítővé váló szokás, de hát ez van. A többiek nagyban azon voltak, hogy ellásák a sebem, bár egy kicsit se tudták, mit tegyenek.

Miután sikerült leráznom szerelmem kezét a számomról, a könnytől elhomályosult szememmel megpróbáltam érzekelni merre lehet a zsebkendő vagy törlőkendő. Sikeresen találtam egyet és az ujjamra nyomva megpróbáltam elállítani azt az idegesítő vérzést.

-             Voilá! – mutattam nekik a hatásos módszert, majd kitöröltem a szememből a könnyeket. – Na és mégegyszer nagyon… - kedztem, de Nath belém fojtotta a szót egy csókkal.

-             Neked mindig mentegetőznöd kell! Nem volt elég, amit ez idő alatt elmondhattál. Itt csakis mi kérünk bocsánatot. – erre a mondatra egy kicsit furcsán, megdöbbenten néztem rá.

-             Miért is? – kérdeztem.

-             Ez az! Mért is? – visszhangozta barátném Layla.

-             Ti komolyan nem veszitek észre magatokat. Egész idő alatt ráhárult a munka nagyobbik része, mint pl. a főzés és a takarítás. – XD… - Ő meg még azért is bocsánatot kér tőlünk, mert elvágta a saját ujját… - XD.

-             Nem ezt meg ne merjétek tenni, mert akkor nektek végetek! – fenyegetőztem, majd Nathanhez fordultam. – Ez mind szép és jó, amit mondtál, de azért ti is besegítettek. Meg ezzel a résszel nincs is semmi gond, hogy takarítsak meg főzek... csak az a fránya kés… - nevettem el magam. – Mért kell nekem pont a legélesebbel játszani…

-             Te tényleg nem gond, hogy te csinálsz mindent! Mert ha igen, akkor szólhatsz nyugodtan.

-             Oh valaki, milyen segítőkész lett hirtelen. – célozgattam Janie elöbbi mondatára. – Ha ez nem lenne esküszöm, halálra unnám magam mellettetek! Na jó ez talán nem igaz teljesen. De én meg sem enném azt a pocsék kaját, amit ti főztök! – vigyorogtam a lányokra, mire ők visszavigyorogtak.

-             Juj, Emily, mit csináltál már megint az ujjaddal! – toppant be kopogás nélkül Zo, mire a lányok felnyögtek. A lány azonnal kikapta a kezemet, Nath kezéből. Én meg kirántottam az ő kezéből… XD

-             Be ne gyógyítsd nekem, jól vagyok! – mondtam neki, bár nem értem, hogy ő mért nem vette észre ezt rajtam!

-             De így nem jöhetsz! – fogta meg a kezemet és begyógyította azt. Most már csak egy heg volt ott, jelezvén, hogy én egyszer elvágtam az ujjam. – Na, de jösztök! Indulni kéne.

-             Amint átöltöztünk! – pattantam fel a székről és a szobám felé vettem az irányt.

A lányok is követték példámat, bár ők unottan, mert ők még nem voltak egy Zo féle edzésen. Biztos imádni fogják! Gyorsan felkaptam magamra valami elviselhető, kényelmes ruhát és indultunk is az edzőterembe, annak is a hátsó részébe. A paintballosba!

Amint lepakoltunk mindent rögtön kezdhettük is hallgatni Zo edzéstervét. A lányok döbbent arcát figyelve, amikor rám néztek – mivel én vigyorogtam – azonnal nagyobb vigyorra húztam a szám.

-             Gondolom már Emi már mesélt nektek az én… - félbeszakítottam a mondandóját.

-             öhmm… Zo… Én egy szót sem mondtam nekik róla!

-             Oh értem! Szóval egymás ellen fogtok harcolni, mint a paintballban, ami mint tudjuk egy játék! Csak itt az erőtökkel kivédhetitek a másik támadását. Ezért jó, hogy ilyen vegyesen vagytok! – kacsintott rám. Anyám a fal!

-             Látom a falon már Ricky bosszút állt! – szúrta közbe Layla.

-             Na, de akkor kezdhetjük végre? – kérdezte izgatottan a türelmetlen Szonja.

-             Igen, de mielőtt még elkezdenénk, szólnék, hogy ez csak egy játék! Értitek játék, és nem vérre megy!

-             Értjük, csak játék! – kotyogta közbe Szonja…

Ezután kezdtük is a játékot! Én rögtön bebújtam az egyik közelembe eső búvóhely mögé és rögtön meg is céloztam Laylát, aki ezt észrevette és ki is védte azt. Én úgy tíz percen belül ki védtem egy pár felém irányuló támdást majd leguggoltam pihenni egy kicsit.

Ebben a játékban főként az a jó, hogy valami fura módon itt az erőnk nem árt nagyobbat, mint egy egyszerű paintball golyó. Csak egy jó nagy fokkal erősebb az ütődés, ha nem figyelünk az erőnk mértékére. Én régen sérülést is okoztam vele az egyik gyereknek, de szerencsére apró volt…

Na, de most vissza a jelenbe! Mikor már eléggé kifújtam magam, gyorsan felpattantam és megcéloztam az éppen nem figyelő Janiet. De mivel ezt túl hangosan műveltem, még is észrevett. Ez alatt engem is célba vett Szonja és sikeresen el is talált.

Bár olyan mértékben lőtt meg, hogy alig kaptam levegőt, mert a tüdőmet találta el.

-             Kiestem! – tartottam fel a kezem védekezőül. – Megyek a szekrényekhez! – igen, mert itt olyanok is voltak.

Mégmindig a mellkasomat fogva próbáltam levegőhöz jutni, bár ettől szúró fájást éreztem. Mert sajnos barátném a lengőbordámat találta el, ami azt jelentette, hogy a szúró fájdalmat az okozta, hogy ezzel a bordám eltalálta a tüdőm.

Már a könnyek is szúrtak a szememet, így a szekrényeknek támaszkodva próbáltam elállítani a könnyezést és mégmindig normálisan lélegezni. Valamikor ekörül éreztem meg, hogy valaki átkarolta a derekam és a hajamba puszilt. A szememet már nem homályosította el a könny, de még mindig borzalmasan éreztem magam.

-             Mért vagy ilyen lehangolt? – suttogta a fülembe, mire megfordított és kiseperte a szememből a hajam.

-             Mert fáj a fejem. – fordultam vissza a szekrényemhez, amit időközben ki is nyitottam.

-             Na azért ne nézz hülyének! Tudom, hogy nem a fejfájásodtól vagy lehangolt, hanem fordítva. Fáj a fejed, mert lehangolt vagy! – elemezgette lelki állapotomat, igazán jól.

-             Lehet. – vettem elő a szekrényemből egy vizet és ittam egy kortyot.

-             Na, mi történt?

-             Mondd a játék mióta megy vérre? – emeltem fel a felsőm megmutatva neki a tenyérnyi horzsolásszerű sebet, ami holnapra biztos lila lesz.

-             Juj! Hányszor is hangsúlyozta, hogy ez csak egy játék? – kérdezet vissza.

-             Legalább háromszor… - sóhajtottam – Na,de ez várható volt! Ők még nem tudják legalább annyira szabályozni az erejük, mint én. Emlékszem én is így kezdtem. – mosolyodtam el az emléken. – Tényleg te mit is keresel itt?

-             Zo minket is berendelt! A bátyjád a lányokon nevet éppen! Na gyere! – fogta meg a kezem.

Már jobban érezve magam, én is visszaballagtam a többiekhez. Nevetve néztem, ahogy egymást túl bohóckodva provokálják a másikat. Ezen lehetetlen volt nem nevetni. Azért látszott a lányokon, hogy ők is gazdagodtak egy pár karcolással, horzsolással.

Amint Zoey észrevette, hogy már mind itt vagyunk, azonnal leállította a lányokat belekezdve mondandójába.

-             Most tanulok végre valamit! – emelte fel a hangját, hogy a lányok is hallják a terem másik végében. De ők végül közelebb jöttek. – Megtanulunk, lebegni! – mosolygott.

-             És ehhez mért kellünk mi? – értetlenkedett kórusban Matt és Nath. Én ezen személy szerint csak kuncogni tudtam.

-             Kistanárnak! – vigyorgott még jobban. – Na gyerünk álljatok be párba!

Beálltunk! Én Laylához kerültem, Nath Janiehez és Matt pedig Szonjához. Ezután meg Zoey adta is az instrukciókat. A lányok megfigyelmesen követték, ahogy mi is, mint kistanárok…

Egy kis koncentrálás után már nem éreztem a talajt a lábam alatt és már Layla is elengedte a kezem. Mivel csukva volt a szeme, nem láttam semmit, csak a körülöttem lévő felszabadult nevetést.

Azonnal kinyitottam a szemem, hogy megnézem, miújság a többiekkel! Ekkor megtörtént az, amire számíthattam volna, ha nem felejtkezek el semmiről! De bizony elfelejtkeztem és bár nem voltunk olyan magason, mégis megszédültem és elájultam.