23. fejezet

Az edzés, na meg a következmények

Layla

Délután három óra van és éppen edzésre készülődöm, mert hogy bekerültem Jake csapatába ütőnek. Na igen! Ezt mind azért mert sikerült egyszer eltalálnom. Juj mennire büszke is vagyok magamra. Amúgy még a még tegnap kérdezte meg és hát én egy „mi rossz lehetne benne” felkiáltással bele is egyeztem.

Persze most az alap formámhoz képest kicsattanok az energiától. Mondjuk mellékesen megemlíteném, hogy kb olyan délután kettő óra körül keltem. Szóval most jól is jön ez a kis edzés.

A lányoktól gyorsan elköszöntöm, majd irány a stadion felé. Útközben azért egy párszor eltévedtem, de majd a helyes útra rátérve eljutottam a megállomásig. Már itt ennél a résznél abbahagytam volna az egészt. Még hogy kicsattanok az energiától - ez jó vicc – itt helyben fogok elaludni.

Késtem… Ez mind abból az egyetlen hozzám intézet szóból derült ki, hogy elkéstél… XD. Amúgy utána rögtön takarodnom kellett öltözni, mert az edzést már el kezdték. Jake tényleg egy szadista edző. Ez abból derült ki számomra, hogy amint felöltözve megérkeztem, rögtön küldött 20 kört futni a stadionban. Nah az a stadion kb háromszor – ha nem négyszer – nagyobb, mint a házunk alapja…

Na itt már azt hittem, hogy végem és reméltem, hogy vége az edzés időnek. De hát mért lett volna igazam. Kifulladva ültem le vizet inni a padra. Mert gondoltam mért lenne belőle gond. De persze ebbe nem gondoltam bele igazán.

-             Mi van Layla, már az elején kifeküdtél? – érkezett mellém egy hapsi, akiről persze semmi ötletem nem volt, hogy ki lehet. Furán nézhettem rá, mert aztán bemutatkozott végre. – Jasper Johnson. – nyújtotta a kezét, amit automatice megráztam.

-             Huh, gyerek, a neved borzalamasan alliterál… - fintorogtam

-             Hé Jazz, Layla! Nem emlékszem rá, hogy pihenőt vagy egyéb traccspartyt rendeltem volna! Irány vissza a pályára.

-             Rendben. – szállt fel, de előtte mormogott valamit az orra alatt. Valami olyasmi lehetett, hogy szadista. Én persze hangosan is kimondta véleményemet.

-             Igenis Mr. Szadista! – ordibáltam vissza neki, mire ő csak a többiekkel együtt jót nevetett. Már éppen indultam volna fel a többiekhez, mikor az edző utánam kiáltott.

-             Layla, te gyere ide! – hívott, én meg mint egy szolga, aki csettintésre engedelmeskedik, követtem az utasítást. De azért magammal vittem az ütőt is… - Futó lépésben, ha lehetne.

-             De csak ha lehetne! – ordítottam vissza, mire le is lassítottam, de nem sokára odaértem. – Mint akar „edző úr”? – forgattam a szemeim.

-             Először is legközelebb, ha lehet hamarabb indulj el, hogy ne késs… - már éppen folytatta volna, de én közbevágtam.

-             Hát én nem igazán rázom ki a kisujjamból, hogy merre kell menni, szal minden eshetőseség meg lehet arra, hogy eltévedek. Ebből adódóan el is kések. – mondtam ezt olyan apatikusan (nemtőrödömséggel), hogy az már fájt.

-             Hát a legközelebb indulj el hamarabb. – mosolyodott el. – A másik meg az, hogy még ma nem is volt időm megcsókolni téged. – mondta és ezután a bejelentés után, ott mindenki szeme látára megcsókolt. Jó nem azt mondom, hogy zavar, ha nyilvánosan csókolózunk, de úgy, hogy bámulnak…

-             Tudjátok vanvalami jó abban, hogy itt van nekünk Layla! – szólalt meg egy másik srác. Kérdőn néztem Jakere, ő meg rögtön fogta az adást.

-             Ben – súgta oda nekem…

-             Hogy bármikor leüthetem, még véletlenül is direkt! – csavartam egyet a mondat végén.

-             Nem. – rázta a fejét Ben. – Hogy míg lefoglalod a száját, addig se tud velünk szadizni. – erre elég kecsesen beintettem neki.

-             Barom. – ráztam a fejem nevetve, majd egy utolsó csókot nyomtam a fiúm szájára és megfordultam. Bár azt nem vettem észre, hogy ezzel a 180 fokos fordulattal a kezembe tartott ütével lecsaptam a hercegem. – Hupsz.

-             Végül is így is megoldható! – ordibálta Jazz, mire még a fejét fogó Jake is nevetett.

-             Hát én annyira… - kezdtem bele egy nagy bocsánatkérésbe, majd előbújt belőlem a kisördög. – nem sajnálom. Hidd el nem véletlen volt.

-             Na jó fiatalok! Mindenki pályára és fussatok még 10 kört és utána meg… - gondolkodott el, bár – eddig nem láttam – de nem szeretem ezt a nézését. – bekeményítünk egy kicsit.

Egy fájdalmas nyögés után mindenki beéetörődött abba, hogy az agya szelídebb része károsodott, ezzel növelve szadizmusát. Engem csak egy utolsó – kárpótló – csók után engedett utamra. Bár engem szívatott a legjobban.

Ilyenkor bezzeg még a hó is el kezdett esni, amitől jó sáros lett a talaj, mivel a stadion nyitott tetejű… Mikor vége lett az edzésnek nem nevezhető kinzó börtönnek, azután szerencsés létemre sikerült hasra esnem a sárban. A pofám tiszta sár volt, úgy kellett kiköpnöm, ami a számba ment.

A többiek persze csak nevettek, mire a sárral megdobtam az egyik gyereket. Ebből egy ideig sárcsata lett, amiből senki sem került ki tisztán, mindenki teljesen sáros lett. Mert ha már én is az vagyok, más márt ne lehetne?

Majd következett a rémálmom. Alias a fiúkkal való öltözködés. Nem vagyok az a szégyenlős típus, de az sem aki csak úgy le kapja magáról a pólóját bárki előtt. Ez azért durva lenne. Végül is sikerült rávennem magamat, hogy öltözzek át. Mondjuk tényleg elég idegesítő emiatt egyetlen lánynak lenni a csapatban.

Miután levettem a sáros felsőmet, meg az alatta lévő pólómat, hogy valami tisztát vehessek fel, Jake rögtön megszólalt.

-             Az a melltartó, dikk! – szemeit tágra nyitotta és csodálkozott. Mókás volt, de egy kicsit zavarbaejtő is.

-             Az a szöveg… dikk! – vágtam hozzá a sáros felsőmet.

-             Vágdosd máshoz a pólód. – dobta vissza, bár célzó tehetségén még javítani kellett, mert éppenséggel az egyik hülye gyereket találta el. ( Akiről később kiderült, hogy Olivernek hívják.)

Ebből persze egy újabb fél órás „ütlegeljük a másikat a koszos pólónkkal” játék következett. Aminek végül az lett a vége, hogy hol engem – a kezdeményezőtt - , hol Jaket – a gagyit – csapkodták. Ezt végül az én megmentő telefonom csörgése zavarta meg és vetett véget ennek.

Miután kinyomtam a telefont, Ben – hogy leütném azt a gyereket – szólalt meg. Csak hogy én még jobban zavarban legyek.

-             Azért legközelebb más melltartót vegyél fel!

-             Most mi bajotok a sport melltartóval. Az edzésen nem jól kell kinézni… - kezdtem, de itt félbe is hagytam. – Most komolyan azt fogjuk kibeszélni, hogy milyen melltartót hordok? Jó, hogy nem azt, hogy milyen bugyi van rajtam. – a szavak csak úgy jöttek, bár amint kimondtam rögtön meg is bántam… És telefon most nem csörgött…Inkább a többiek fuldokoltak a nevetéstől, amit én enyhe vörösödéssel díjaztam.

-             Ez jó volt Layla, ez jó! – ismerte el Ben. Mire belecsaptam a feltartott kezébe. A pirulásom azonnal eltűnt.

Gyorsan felkaptam magamra pólóm és nadrágom, míg a többiek is az öltözködéssel voltak elfoglalva. Majd a pulcsim felvevését a telefonom újabb csörgő hangja zavarta meg. Azt nem tudtam elhinni, hogy hogy tud valaki ilyenkor hívni, és nem akkor amikor kéne…

A csengőhangról azonnal felismertem, mert ezt még ő állította be magának. Ez volt a lehető leggyagyásabb szám a telefonom. Bár a hangjától erősen elvigyorodtam, de azért felvettem a mobilom.

-             Imádom az időzítésed! – szólaltam meg rögtön, bár a hangom most is tele iróniával.

-             Tudom. – válaszolt a másik oldalon, Ricky.

-             Jaj azért ne legyél ennyire elszállva magadtól! – a vonál másik végén csak egy halk nevetést hallottam. – Mért is hívtál? – tértem a tárgyra.

-             Jaj csak, mivel az én felelőségem vigyázni rád szólni akartam… - majd ezután megköszörülte a torkát és folytatta. – MI A FRANCOT CSINÁLSZ MÁR OTT JÓ 4 ÓRÁJA? HMM? AZONNAL TAKARODJ HAZA. – majdnem elnevette magát a végén - ha jól hallottam - , de visszatartotta. – szólott a bennem lévő felelősségteljes énem. Az amúgy abnormális, normális énem azt kérdezi, hogy „Meddig tart még a csókcsata?”.

-             Hmm, ha te azt tudnád! Ha látnád mennyi srác van itt körülöttem. Na meg milyen sexin néznek ki felső nélkül, akkor tudnád, hogy még egy jó ideig. – vigyorogtam az itt látható döbbeneten és a vonal végén hallhatón is. – De mivel nem vagy itt, csak tájékoztatásul közlöm, hogy vagy még hat pasin végig kell mennem… - a nevetést mégmindig sikerült vigyorba fojtani.

-             Te nem vagy normális! – nevetett félhangosan. – Azért el tudom képzelni milyen fejeket vágnak a többiek ott körülötted! Na de azért lassan gyere haza. Igaz, hogy nem sokan hiányolnak, és Jake hiányolni fogja a … - kezdte,de én lehurrogtam.

-             Be ne fejezd! Azonnal indulok! – csaptam le a telefont. – Na én húzok szívecském – nyomtam egy csókot a szájára, mire olyan Jazz környéke felől egy halk kuncogása hallatszott..

-             Én is kapok egy jóéjt puszit! - kezdett bele Jasper, mire én odamentem hozzá és egy puszit nyomtam az arcára.

-             Ha már ilyen szépen kérted! – mosolyogtam ártatlanul.

Majd visszamentem Jakehaz, akivel olyan szenvedélyes csókot váltottam – fúj, mikor lettem ilyen nyálas - , amilyet még soha egy pasimmal sem. Jazznek és a többieknek már így is tátva maradt a szája, de ezután már a földön kellett kutatniuk utána annyira meglepődtek.

-             Na pá, szivi! – köszöntem el önelégülten vigyorogva, mert még a hercegemnek is elállt a szava.

Haza felé tartva már csak szidtam magamat, hogy mióta is váltam ekkora nagy lotyóvá. Bár ha nem is azzá, akkor picsássá. Biztos Jake fordított ki önmagamból. El tudom képzelni, hogy most neki is kábé olyan pofája lehet, mint nekem.

Megérkezésemet egy ajtó csapódás és egy unott, szokásos „Megjöttem” kiáltás jelezte. Erre persze, mint várhatuk egy vigyorgó Ricky jelent meg, amiből rögtön le is szűrtem, hogy ma nem fogok sokat aludni, mivel a lányok részletes „élménybeszámolóra” várnak.

Amint elmeséltem nekik mindent és jól kiröhögték magukat utamra engedtek. Mentem is zuhanyozni, majd pizsamástúl az ágyamba dőltem. Csak azért, hogy reggel ugyan úgy ébredjek sajgó végtagokkal. Mert igenis eléggé izomlázam volt a tegnapi edzés miatt. Szóval erőm sem volt felkelni.

Na meg nem is sikerült volna egy rajtam tehénkedő Ricky miatt, akinek szándékában állt engem egy „kicsi a rakás” felkiáltással és rám ugrással felkeltenni… Mind ezt hajnal fél hétkor tette, mert ő unatkozott egyedül. Na meg nem volt szíve ezért szíve választottját felébreszteni. Szóval maradtam én, mint b lehetőség.

-             Na gyere! – fogtam meg a kezét és, ahogy felálltam egy rántással őt is talpra állítottam. Mindezt egy jó fél órás plafon bámulás után. – Na gyere már! – húzogattam a karját, mivel visszaült.

-             Miért is? Hova? – kétkedően nézett rám.

-             Csak gyere. – ráncigáltam magammal.

Egészen a konyháig elráncigáltam, majd szépen elhelyezkedtem az asztal előtt az egyik széken. A hasam rögtön jelezte is szándékát, mire Ricky, mint egy jóságos anya homlokon csókolt és ment is rántottát csinálni nekem. Ténykedését figyelve az asztalaon újból beauldtam, de a kaja szagára azonnal kipattantak a szemeim.

Na így már jó! Nem vagyok az a zabagép, aki megállás nélkül eszik, de tegnap nem vacsoráztam és iszonyat éhes lettem reggelre. A többiek is lerogytak közénk, mire Ricky unottan felemelkedett és ment is még több kaját kotyvasztani, amit a többiek elé pakolt le.

-             Tudtommal nem vagyok az anyátok! De ha mégis tévednék üssetek le egy ásóval. – sóhajtott fel, majd felhúzott térdeire támaszkodva figyelt minket miközben elfogyasztjuk az isteni kaját.

-             A te felelőséged vigyázni ránk, szóval még sem hagyhatod, hogy éhen haljunk! – mosolyogtam, miközben egy kicsit átformálva az ő szavait idéztem.

-             Te nem kérsz? – kérdezte Matt, Ricky kajára mutatva.

-             Kösz, hogy megkínálsz az én kajámból. – hangsúlyozta apatikusan az én szócskát. – Meg amúgy is elsősorban te vagy a felelőségteljes felnőtt.

-             De másodsorban te vagy itt, mint egyetlen felelőségteljes anya… - erre több felől – én, Janie és Szonja – megrúgtuk vagy hátba csaptuk. – Na jó az akinek kaját kell csinálnia.

-             Kibírhatatlan magyarázataid vannak. – rázta a fejét mosolyogva Ricky. – majd egy falattal a szájában megjegyezte. – Amúgy Zo edzésszerű baromságot tart négyünknek.