22. fejezet

Mindennek ára van

Matt

Reggel van. A fejem iszonyatosan fáj. Na meg ki ez a majom, aki rajtam fekszik. Mondanom sem kell, hogy mindenki vagy a földön vagy valami kanapén töltötte az éjszakát. Mindenkit lelocsoltam jó hideg vízzel az erőmmel. Hogy csak azért se fáradozzak itt miattuk.

Miután mindenki kivonszolta a seggét a házból, rögtön mentem is valami fejfájáscsillapítóért. A lányok már itt voltak, kivéve Ricky, bár ő biztos még húzza a lóbőrt. Gyorsan leültem én is enni valamit. Éppen a napi szendvicsemet készítettem, mikor megjelent Nath egy ideges, aggodó fejjel.

Rögtön a kezembe adott egy lapot, amire Ricky már jól ismert, kerek, gyerekes írása volt ráfirkantva.

-             Szeretlek. – suttogtam magam elé. Gyorsan haraptam egyet a szendvicsembe, majd kérdőn néztem rá. – Minden hol megnézted? – kérdeztem, miután lenyeltem a falatot.

-             Legalább háromszor. – mondta még mindig aggodó fejjel. Bár én már a szövegből tudtam, hogy elment és, azt is, hogy hova. Gyorsan felpattantam és száguldottam is ki a gyűlés helyszínére a többiekkel a nyomomban.

-             Itt hagyott valamit? – kérdeztem már én is aggódva.

-             A nyakláncot, amit tőlem kapott mikulásra. Tudod azt a szívecskéset.

-             Tudom. Szóval tudja, hogy vissza fog jönni. – motyogtam magam elé.

-             Valaki elmagyarázná mi történt? – ordította nekünk idegesen Layla. Bár meg tudom érteni. Nehéz lett volna ezekből a mondatokból valami értelmeset összerakni.

-             Ricky elment, az isten szerelmére! – válaszolt idegesen Nath.

-             Nath nyugi! Az idegességgel, tudod, hogy nem oldunk meg semmit. Meg amúgyis tudod, hogy mit jelent, ha valaki egy számára fontos tárgyat itt hagy. – néztem rá biztatóan.

-             Mért, mit jelent? – értetlenkedett Janie most.

-             Azt jelenti, hogy ha az illető elment, de biztos benne, hogy vissza fog jönni. – magyarázta halkan Szonja a lányoknak. – De hova ment? – állított le engem a vállamnál fogva.

-             Szerinted mi… - csattant fel Nath újra, majd lenyugodott, amint minden értelmet nyert. – Ezt nem hiszem el! Idegbajt fogok kapni ettől a csajtól.

-             Gyorsan leesett! – ironizáltam, mire csak egy ironikus mosoly féle suhant át az arcán. – Hé nyugi! Te is tudod, hogy már egyszer visszajött.

-             5 évesen. Olyankor nincsenek az embernek gondjai, megoldatlan problémái. Olyankor az élet szabadság és öröm. – ekkor már beértünk a gyűléshelyre, ahol szerencsére nincs most semmi.

-             Jó oké! De ha ismered eléggé, te is tudod, hogy elég jók a lehetőségei.

-             Elmagyarázná valaki, hogy hol a francban van? – idegeskedett most már Szonja is, a száját harapdálva közben.

-             Egy helyen. – válaszoltam halkan.

-             Hú de sokat mondtál! – idegeskedett Layla.

-             Senki sem ismeri, hogy mi van ott. – hupsz ezt rosszul kezdtem. – Vagyis egy páran, akik visszajöttek innen. Valami olyasmit rejt, hogy amíg meg nem oldod minden problémádat és nem tudsz, minden emlékedre nyugodtan visszagondolni, addig nem mehetsz ki onnan. Egyszerűen eltűnik a kapu. Legalábbis a monda ezt tartja. – válaszoltam szép nyugodtan.

-             Jó, oké! – mondta már kevésbé feszülten Nathan. – Lányok, az igazat kell most mondanotok! oké? – a lányok csak bólintottak. – Történt valami, ami miatt elmehetett oda?

-             Hát… - kezdte Janie, de hirtelen megváltoztatta döntését. – Nem, nem igazán.

-             Én sem hiszem. – mosolygott ártatlanul Layla.

-             Jól van ti tudjátok! – mondtam nekik, úgy, hogy ha nem akarják elmondani, akkor ne tegyék. – Hívjátok fel Alicet, Zot és Alexet! – adtam ki az ukászt a lányoknak. 2 perc múlva a lányok meg is jelentek a többiekkel.

-             Már itt voltak.

-             Végig hallottátok? – kérdezte Nath türelmetlenül.

-             Valami olyasmi… - húzta el a száját Zo. – Meg van már, ki megy?

-              Aha, természetesen én. – szólalok meg, bár Nath ellenkezni kezdett. A lányok kezdettől fogva, ugyanolyan értetlen fejet vágtak.

-             Igaza van, Nath. – nyugtatta le Alice a srácot, majd a kezembe nyomta a nyakláncot. – Na gyertek ide! Matt szorítsd erősen azt a láncot. Layla jobb oldalára, Zoey a bal oldalára álljon. A többiek meg álljanak be valahova. Lehetőleg egy kört kialakítva.

-             Mondd csak hányszor csináltad már ezt? – kérdezte Janie Alicet.

-             Mindössze ötször. De mivel ez a hobbim – fura hobbi, de ez van – ezért általában sikerül. Na és akkor most mindenki koncentráljon Rickyre jó erősen.

Ezután már csak annyit éreztem, hogy zuhanok, majd a lábam földet ért. az emlék, amit nem szabadott volna látnom és amit most nézett egy beszélgetes közte és Szonja közt. Szonja sírt, ő meg csak tehetetlenül ült az ágyon és várta a magyarázatot.

Uram atyám! Ez meg, hogy történhetett. Ezután a kép után minden megszakadt. Gondolom Ricky észrevett. Mily meglepő!

-             Gondolom van kedved elmagyarázni, mit is keresel itt? – ült le törökülésbe Ricky.

-             Téged.

-             Szóval aggódtatok értem. Ez nagyon kedves. – hatódott meg. – Bár azt hittem ismertek ennyire. – mutatott az ajtó felé. Várjunk! Ajtó?!

-             Csak azt hittük, hogy nem… Á… hülyeség! Az a lényeg, hogy jól vagy! – erre a végszóra, újabb zuhanást éreztem és, mikor kinyittottam a szemem már visszatértem. Erősen lihegve, levegő után kapkodva.

-             Mi történt?

-             Van kapu. – magyaráztam egy levegővel. – Mi az, hogy megerőszakoltak? – követeltem a választ, bár még mindig nehezen vettem a levegőt.

-             Na jó! Mi megyünk haver! – hirtelen, de nyugodt lett. – Szia!

A többiek egy tömegként mentek el arról diskurálva, hogy mi történt meg egyéb. Szonja is megpróbált kiosonni, de én megfogtam és itt tartottam. Ekkor már visszanyertem valamennyire rendes légzésemet.

-             Szóval mi is van azzal, hogy megerőszakoltak? – követeltem újra a választ egy kissé nemtörődöm stílusban.

-             Semmi sincs… - csattant fel. – Nem kell aggódni értem, tudok vigyázni magamra. Nem vagyok egy porcelán baba, amit ilyen könnyen el lehet törni.

-             Aha, persze… Én elhiszem… - mondtam olyan kétkedő és ironizáló hangon, amennyire csak lehet.

-             Bunkó paraszt! – indult volna ki, ha nem kapom el.

Erre megfordult, megfogta az pólómat és közel húzott magához. Mikor már csak pár centire volt a szánk egymástól, akkor elég durván megcsókoltam. Bár amilyen durva volt, olyan lágyan folytatódott. Lassan a fal felé haladtunk és már csak arra eszméltem, hogy a falnak dőlt. Majd egy idő után levegő után kapkodva váltunk el egymástől.

-             Hmm… - szólalt meg először Szonja, mire elnevettem magam. – Mondtam már, hogy vadulok az öltönyös pasikért?

-             Nem, de jó hallani! – vigyorgok elég egocentrikusan, majd megcsókolom.

-             Szóval ez most azt jelenti, hogy… - az mutató ujjamat a szájára tapasztottam.

-             Igen azt jelenti. – majd megcsókoltam mégegyszer.

-             Pfuj, gyerekek! Ez azért durva! – hallom Ricky hangját egy közelünkben lévő pad felől. Mi belőlünk csak kirobbant a nevetés. – Na szóval?

-             Szóval, mi?

-             Szóval minden, ami idegbajt okoz az embereknek tőlem, abból jó sül ki. Legalábbis csak várom, hogy elismerjétek! – lóbálta a lábát.

-             Jó igazad van, nem tagadom. – borzoltam össze a haját.

-             Na és mennyire hiányoztam? Mert azt látom, hogy ti…hmm… elfoglaltátok magatokat.

-             Nagyon is hiányoztál, kölyök! – borzoltam újra össze haját.

-             1. nem vagyok kölyök – ezen csak vigyorogni tudtam. – 2. most jöttem vissza és már úgy nézek ki, mint aki három hónapja nem fésülködött. – pattant le a padról és ment el.

-             Nah szóval! Elmeséled mi történt? – kérdeztem érdeklődve.

-             Mért mesélném el?

-             Mert minden rossz kapcsolat titkokra és hazugságokra épül és mi ezt nem szeretnénk igaz? – vetettem be a leghatásosabb mondatomat, amit el tudtam képzelni.

-             Nah és ezt a sok éves tapasztalataidból tudtad meg? – kérdezte, de már rohant is. De hamar utolértem és megcsókoltam, mire kinyögte a választ. – Unatkoztam a csaj bulin, ezért mentem sétálni egyet. Valahogy eljutottam a házhoz, így hát kíváncsian benéztem, majd a szobában pihentem mikor egy részeg bejött a szobámba…

-             Oh… értem… - váltottam komolyra. – Én szóltam, hogy ne gyertek, de hát mért is hallgatnátok rám… - ráztam meg a fejem rosszallóan.

-             Na, de mindennek ára van! – mondta majd megcsókolt.