18. fejezet

És jönnek a bajok megint…

Ricky

Huh, de fáj a fejem. Mennyi az idő? És egyáltalán hol vagyok?

Uram atyám! Pattantam fel ültömbe. De hisz Nath szobájában vagyok. Mit keresek itt? És hol van Nath? Mennyi az idő? Hol van az a kib.szott óra? Délután négy óra?! A fenébe! Meddig aludtam!

Jól van! Nyugi Ricky, nyugi! Kell valami feszültség levezető! Az egész tegnap történtek fontossága, lényege most szakadt igazán a nyakamba! Kell valami, ami… Á edzőterem! Maga a tökély!

Hol lehet a kulcs? Zonál van ez biztos! Hú ez nehéz lesz. Na de ő hol lehet? Mondjuk, ha nem mászok ki az ágyból, akkor sosem tudom meg!

Gyorsan kipattantam onnan és már ugyanolyan lendülettel futottam is ki az ajtón, ahol nah kibe futottam bele! Mi van ma szerencse nap? Zoeyt sikerült a földre küldenem.

-             Hova, hova? – állt fel a csuklóját fogva, amire ráesett. Ne neki biztos nem szerencse nap.

-             Hozzád.

-             Mért is? – ez a tömörség meg tud őrjíteni.

-             Kéne az edzőterem kulcsa egy kicsit levezetni a bennem tomboló energiát. – és feszültséget fejeztem be magamban.

-             Hát igen, aki egész nap csak aludt…

-             Most adod vagy nem? – türelmetlenkedtem.

-             Tessék, de vigyáz a… - kezdte, de nem sikerült befejeznie, mert én már elfutottam. Meg amúgy se volt fontos, hisz tudtam mit akart mondani. Azt, hogy… Á… talán még sem. Nah mind1.

Megállás nélkül futottam – remélhetőleg – megmentőm felé, ami ez esetben egy edzőterem. Teljesen hasonlít a hétköznapira, csak annyiba más, hogy van itt-ott egy régről megmaradt égett folt miattam.

A végén pedig egy hatalmas nagy terembe lehetett belépni, ami kb, úgy néz ki, mint egy paintball pálya. Itt gyakorlás céljából „paintballoznak”, de a saját erejükkel vagyis vízzel.

De nekem most ez az első rész bőven megfelelt. Felkaptam a kezemre egy-egy boxkesztyűt és az első kezembe akadó boxzsákot ütni kezdtem. Úgy jó félóra ütlegelés után megállítottam a limbálózó boxzsákot, mikor valaki megjelent az ajtóban.

-             Ugye nem az én fejemet képzelted oda?

-             Nem dehogyis – válaszoltam mosolyt erőltetve az arcomra, de nem sikerült, így érzelelmmentes hangon szóltam hozzá újra. – Mit keresel itt?

-             Nem mit, hanem kit. – felsóhajtottam, ő pedig csak folytatta. – Figyelj, bocsánatkéréssel tartozom azok után, ami tegnap történt.

-             Ugye ezt most nem gondolod komolyan? – mosolyodtam el halványan.

-             De nagyon is komolyan mondom. Én saj… - kezdte, de én – mint mindig – kedvesen közbe vágtam.

-             Ne magyarázkodj feleslegesen. Én vagyok a hibás. Ha talán nem lógok veled annyit, akkor…

-             Te tiszta hülye vagy. – szakít félbe. – Tudtommal én csókoltalak meg, mikor tudhattam volna, hogy nem szabad és nem pedig fordítva.

-             De… - rogyok le egy padra.

-             Nincs, de! – mondja mosolyogva, mire legurult egy könnycsepp az arcomon. Mért kell nekem mindig elsírnom magam? – Hiányzik, mi? – kérdezte barátságos hangon, válaszul bólintottam és ő meg megölelt.

Ekkor büdös sör és füst szag keveréket éreztem a levegőben. Hiába nem bírom ezt a szagot! Kibontakoztam az ölelésből és megpróbáltam megkeresni a szag forrását.

Az ajtóban álló Nathanön akadt meg a szemem, aki valamiért valahogy máshogy nézett ki. Gyorsan felpattantam, ahogy velem együtt Alex is.

-             Oh, milyen meghitt hangulat volt. Csak nem elrontottam ezt a tökéletes pillanatot? Úgy sajnálom. – mondja teli iróniával a hangjában.

-             Te totál részeg vagy. – mértem végig. Tudom, hogy nem szokott inni, de azt is, hogy ez nagyon is sörszag.

-             Nyugi, haver! – próbálja leállítani Nathet Alex.

-             Te csak maradj csöndben rohadék! – vágja orrba Nath Alexet teljesen dühösen. Sajnos későn nyúltam a kezéért, így már csak lefogni tudtam.

-             Sajnálom. – néztem rá aggódó szemmel, de nem tudtam rajta segíteni, így csak néztem, ahogy az orrát fogja fájdalmas kifejezéssel az arcán.

-             Semmi baj, még talán élek. De azért jobb lenne, ha el tudnád vinni innen. Vagy legalább a közelemből.

Mikor megpróbáltam visszaráncigálni a házba, egész véletlenül az ellenkezések közepette szájba vágott. Ennek következtében fekrepett a szám, de semmi különös nem történt. Na de ilyen az én szerencsém.

De végül megadta magát és sikeresen elvittem a szobájába, szerencsére nem futottunk bele most senkibe. Ekkor már olyan éjfél körül járhatott, mert nem egy egyszerű rávenni, hogy jöjjön velem.

Egy kevés hideg vízet engedtem a mosdókagylóba, majd utána cseppett sem kedvesen belenyomtam a fejét a vízbe. Úgy pár másodperc múlva elengedtem, mire ő szíves örömest levegőhöz jutott.

-             Fürödj le meleg vízzel! – vágtam hozzá a türölközőt.

Ezek után kiszáguldottam a fürdőből – a mázlistának külön fürdőszobája van – és a konyha felé vettem az irányt. Valami ehető kaja miatt kutattam a hütőben lehetőleg elég csöndesen. Úgy tíz perccel később egy szendviccsel a kezemben nyitottam be a szobában, ahol egy – mindössze – valami nadrágban feszítő, bűnbánó Nathan ült.

-             Na látom kijózanodtál valamelyest! – mosolyodok el. – Tessék, ezt edd meg, jobb lesz egy fokkal! – nyomtam a kezébe, mire ő hálásan nézett rám. – És akkor most szépen elmeséled mi a jó bánat ütött beléd, hogy részegre ittad magad! – ültem fel törökülésbe az ágyra kényelmesen.

-             A bánat az… - motyogta alig hallhatóan. – Erre szerintem már magad is rájöttél! – válaszolt úgy igazán az ablakon kibámulva.

-             Aha, igaz. – bólintottam, mert erre tényleg nem nehéz rájönni. – Na és akkor hogy kerültem az ágyadba?

-             Hát szóval… izé… Én egyszerűen csak… passz. – veti fel ezt a válasz lehetőséget feleslegesen.

-             Jó, nem fogom erőltetni. Mért csak Alexen vezetted le a dühöd? Rajtam mért nem? – nem válaszolt, hanem felém fordult és lesütötte a szemét. – Talán azért, mert nem bírsz rám haragudni, bármi baromságot csinálok? – találgattam

-             Talán… valami ilyesmi. – suhant át az arcán egy halvány mosoly, ami rögtön az a bűnbánó, de egy kis érdeklődő arc váltott fel. – Honnan értesz te ennyire a -  hmmm… mondjuk ki – részegekhez?

-             Tudod, nekem is van apám, neki pedig haverjai, ja és tudtommal még foci is van. Szóval egyik este nem aludtam valami jól és apa pedig részegen jött haza. Anyukám mutatta meg mit kell csinálni ilyen esetekben. – vontam meg a vállam. – Ez volt az első és utolsó ilyen eset. Ekkor tudtam meg, hogy ettől még nem olyan józan az ember, hogy hazudni tudjon. – nyújtottam ki rá a nyelvem, mire ő megcsókolt.

-             Mi a baj? – kérdezi, mert én elhúzódtam tőle.

-             Még mindig sör ízű a szád, meg a szagod is kicsit olyan. – fintorodtam el – Jah meg a bűntudat. – vonom meg a vállam – Talán majd holnap elmúlik. Na jó megyek. Te meg aludd ki magad. – állok fel, de ő visszahúzott.

-             Maradj itt! – néz rám könyörgőn, mire én csak bólintok.

Ledőlt az ágyra, mire pár pillanat múlva elnyomta az álom, ahogy néhány perc múlva engem is. Jah belealudtam abba, hogy azt nézzem, hogy alszik és hallgatom, hogy szuszog. Kedves mi?

Márnap reggel kakaót iszogattam a lányokkal, mikor megjelent az ásítozó fejét fogó Nath. Nagyon is látszottak rajta a másnaposság jelei, erre én pedig már hamarabb fel voltam készülve. A kezébe nyomtam egy fejfájás csillapítót, meg egy pohár vizet.

-             Ez meg mi? – kérdezi a tablettára célozva.

-             Gondoltam jól jön. Fejfájás csillapító. – mosolygok sejtelmesen. Senki sem tudja mi történt tegnap hármunkat kivéve.

-             Köszönöm. A megmentőm vagy. – adott egy puszit a homlokomra és bevette a gyógyszert. Majd megdöbbenve néz rám, majd egy félig-meddig felismerés és kétkedés jelent meg az arcán. – az a seb… - dadogja zavarodottan. – Ugye nem? Nem én? – megrázta a fejét, amivel jelezte hitetlenkedését. Én csak habozva bólintotta. – Sajnálom.

-             Nem kell! Nem voltál épp eszednél 1. 2. amúgy is véletlen volt. De majd minden eszedbe jut egyszer. – mosolyodok el batárítóan.

-             Ha ti egyszer veszekedtek az nagy zűrt kavar, de olyan hamar ki is békültök. – jegyzi meg csak úgy mellékesen Janie.

-             Nem mondod! – vágtuk rá egyszerre mind a négyen, mire elnevettük magunkat.

-             Hé, tudjátok, mit csináljunk? – kérdeztem nagy izgatottan az ötletemtől.

-             Mit? – kérdezett vissza kevésbé ilyen izgatottan Layla, sőt inkább nem is nagyon érdekelte.

-             Szkabozunk! – kiáltottam.