10. fejezet

Hétköznapi napjaink megfűszerezve

Szonja

Hétvége van! Király! Jah és mellesleg tanulni se kell olyan sokat, csak házit írni. De végül is már az se ronthatja el a hétvégémet. Királyság! Reggel van, és majd kiugrom a bőrömből. Ennek köszönhetően már korán reggel kidobott az ágy. Sajnos elég fájdalmas volt az érkezés, mert arra keltem, hogy leestem az ágyról. Bezzeg visszaaludni már nem sikerült!

Mellesleg ma megyek venni ajándékot Lilynek. Igen, Lilyt húztam… Gondolom nem ismerős ez a név. Na egyből gondoltam. Ő egy kedves és szép lány, aki rajong a garfieldért. Hát végül is az biztos, hogy szereti. Azt nem tudom, hogy engem kihúzott. Ahogy azt se, hogy Ricky, Nathan, Layla és még egy pár ember kit húzott.

Nah mind1 is. Most fontosabb az, hogy mit vegyek Lilynek. Előkészületekkel nem voltam sokáig elfoglalva. Reggelire egy tál müzlit ettem, majd felvettem valami ruhát. Hisz pizsamában még sem mehetek. Nem? Nem. Majd végül írtam egy levelet, arról, hogy elmentem. Elővettem egy szép nagy A4-es papírt és ráfirkantottam hatalmas nagy betűkkel, hogy ELMENTEM VÁSÁROLNI, MAJD JÖVÖK. Majd kiraktam a hűtőre.

Kíváncsi vagyok, hogy engem és Rickyt kihúzott, mert ezt nem tudjuk. Sőt az is érdekel, hogy ki lehet az a szerencsétlen, aki Melissát húzta. Nah mi van? Kicsit se lehet ennek örülni? De… Na de mielőtt, még valaki azt hinné, hogy skizofrén vagyok, most szólok, hogy nem vagyok az. OK?

Nocsak nyitva van egy bolt fél nyolckor… Nah menjünk be ide! Mellesleg megjegyzem, hogy az ágy hajnali hétkor dobott ki. Ez egy olyan mindenes bolt volt. Király! Pont olyan, mint ami nekem kell! Király!!!

Először a plüssfigurákat néztem meg. Valami vicceset akartam, de valamilyen módon kapcsolódjon garfieldhoz is. Sokáig kutattam, mire két dolgot találtam. Egy mikulás sapkás plüss garfieldet és egy zokniszerűséget… Olyat, amit az angolok a kandallójukra szoktak tenni. Nah mind1, az a lényeg, hogy én megértsem. Míg azon gondolkodtam, hogy melyiket válasszam a pillantásom a tökéletes dologra esett. Találtam egy ugyanolyan zokniszerűséget, csak volt rajta egy garfield és egy felirat.

Nah innentől ez is el volt döntve, már csak kell valami, amivel megtöltöm… Kerestem apró csokikat hozzá. DE ehhez más boltba kellett mennem. Beléptem egy csokis boltba, ahol sikeresen találtam olyanokat, amik megfeleltek nekem. Vettem belőle egy jó párat és kifizettem a csokikat. Végül elmentem a McDonald’sba fagyit venni. Tudom, hogy tél van, de fagyit bármikor lehet enni.

Még a mai nap Ricky felhívott, hogy találkozzunk a tónál háromkor. Anyukám beletörődött abba, hogy ma úgy se fogok tanulni és, hogy ezt a napot a lógással töltöm el, ezért elengedett. Nagyon érdekel, hogy mi olyan fontos, hogy nem lehet msnen vagy telefonon megbeszélni. De mind1 is, majd úgy is megtudom.

Hamar eltelt az a pár óra, majd pontidőben elindultam, hogy odaérjek háromra. Útközben találkoztam egy rég nem látott barátommal és elkezdtünk beszélgetni. Így az idő is eltelt, persze én nem is vettem észre. Így mikor odaértem a tóhoz a lányok már mind ott vártak rám fagyoskodva. Ránéztem az órát és rádöbbentem, miért olyan türelmetlenek. Fél órát késtem. Nem egy-két percet, hanem harmincat!!!

-             Sziasztok! Bocs a késésért, csak találkoztam egy barátommal és elbeszélgettük az időt.

-             Áh semmi baj! Csak mi fagyoskodtunk, míg rád vártunk. Ricky meg képtelen volt kinyögni mit akart.

-             Nyugi lányok! – szólal meg Ricky békítőleg. – Nem azért jöttünk ide, hogy veszekedjünk.

-             Tényleg mért? Vagy is mért jöttünk ide? – helyesbít Janie.

-             Meg kell keresnetek a varázsvilágot! – jelentette ki Ricky egyszerűen.

-             De keresnünk? Mi van? És te addig mit csinálsz? – háborogtam, úgy tűnik feleslegesen

-             Mert én tudom, hogy hol van, de csak annyiban segíthetek, hogy ha kitaláljátok, akkor rábólintok. – válaszolt nyugodtan.

-             Oh, értem. – bólogattam.

Mindannyian el kezdtünk gondolkodni. Jah kivéve Ricky. Miközben gondolkodtunk azt vettem észre, hogy a vigyora egyre jobban fülig ér… Mi olyan szórakoztató abban, hogy gondolkodunk? De lehet, hogy más miatt vigyorog így? Olyan jó, hogy egy kicsit se gondolkodom azon, amin kéne, míg a lányok törik a fejüket. Várjunk csak… Nem mégse! Janie majdnem megszólalt, de aztán mégse.

-             Egy folytában gondolkodom, és mindig csak ugyan az jut eszembe. De olyan képtelenségnek tűnik… - szólal meg végül egy kis gondolkodás után.

-             Nah mondjad! Biztos többre jutottál, mint én! Én azt figyeltem, mi olyan vicces, hogy Ricky így vigyorog. – vallottam be.

-             Na arra jutottam, hogy… Tudjátok, hogy tanultunk arról, hogy van ez a meseország…

-             Mi?! – szakítottuk egyszerre félbe Janiet. Ricky jobban vigyorog a reakciónk miatt. Nah mind1. Layla folytatta. – De hisz ez képtelenség! Meseország, azért az, mert egy nagy mese. Nincs olyan!

-             De tanultuk irodalomból, hogy meseország, vagyis az, amiről az írók írtak, az Ausztria. – Ricky még jobban vigyorog. Nem is értem, hogy tud az előzőnél is jobban vigyorogni.

-             Ez a vigyor most rosszat vagy jót jelent? – tettem fel a kérdést jogosan.

-             Hát lányok… megyünk Ausztriába! – bólogat.

-             De hogy jutunk el oda? – kérdezem én.

-             Megyünk síelni.

-             De hogy...? Mikor…? Mi…? – hebegte Layla, majd hozzátette. – A szüleim tuti, hogy nem engednek el, szóval rám ne is számítsatok.

-             Nyugi, már le van minden rendezve! A szüleitek, az ofő, és még az igazgató is tudja, hogy megyünk. A szüleim is kijönnek, de ők egy nap után, már mennek is a Varázsvilágba. Szóval felnőttek nélkül leszünk a szállodában mind az öten… - vigyorgott tovább, de én közbevágtam.

-             Mi? Hogyhogy öten? – értetlenkedtem…

-             Nathan nem tud síelni ezért majd később csatlakozik hozzánk.

-             Nah és mikor megyünk? – kérdezte izgatottan Janie.

-             Szünet előtti héten.

-             De hát akkor már csak a jövő hetet kell kibírnunk! Királyság! – bólogatott.

Ezek után még tervezgetünk, meg dumáltunk erről-arról. De hogy még ki ne felejtsem, Layláéknak is könyörögtünk, hogy mondják el, kit húztak, de ők csak nevettek rajtunk. Erre Janievel kihasználtuk a hóesést és megdobáltuk őket hógolyóval. Teljesen elázva indultunk haza, mire én – ismétlem ÉN – rájöttem, hogy mit is tudunk, így az utunkat már száraz ruhákban folytattuk.

-             Amúgy mért is van egy pukli a fejeden, Ricky? – kérdem én, mert tényleg van egy zöldes-kék púp a homlokán.

-             Mi? Jah az… Háát… Aú! – mi van?

-             Te most komolyan neki mentél az ajtónak háromszor? – dupla mi van?

-             Nem lett volna könnyebb, ha kivárod, míg elmondom? – vonta kérdőre barátnőjét Ricky. – Amúgy legközelebb, ne ilyen fájdalmasan csináld. Amúgy tényleg neki mentem és utána el is estem…

-             Mért van olyan érzésem, hogy ez kapcsolatban van Nathannel? És az, hogy totálisan belezúgtál? – kérdezi Janie megelőzve engem.

-             Hát… nem is tudom. – mosolyog titokzatosan, majd végül kinyögi.

Elmondta mi történt és kijelentettem, hogy milyen mázlista. Jó azt, mondjuk eddig is tudtam, hogy szeretik egymást, de akkor is, hogy lehet valaki ilyen mákos? Ja, mondjuk az, aki mákos akar lenni, azt elég leönteni mákkal. De én képletesen értettem, mert ha valakivel ez történik, akkor egyáltalán nem (képletesen) mákos, hanem gyakorlatilag mákos…

Nah mind1… Á… Sötét van… Alig látok el az orromig… ha nem lennének utcai lámpák. De vannak és én még így is neki tudok menni valakinek. Béna vagyok!

-             Bocs. – mondom, annak, akinek neki mentem, mikor megállt és megnéztem az ismerős alakot. Sajnos nem láttam, mert nem állt a lámpafényében.

-             Semmi baj. Szonja? – kérdezi az ismerős alak.

-             Matt? – kérdezem, mire ő láthatóvá teszi, magát. Nem mintha eddig láthatatlan lett volna, hanem közelebb lép, így láthatom. – mit keresel erre? Te teljesen a másik irányba laksz.

-             Jah, csak Chrisnél voltam dumálni. Uncsi volt otthon. – vonta meg a vállát.

-             Meguntad a gépezést? – kérdezem tőle, mert akartam egy kicsit szívatni. Kezdem átvenni ezt a szokást Rickytől.

-             Valami olyasmi… - vakarja meg a fejét. Na ez nem jött be… - Na én leléptem, még egy idő, míg haza érek. Na hello!

-             Oké. Szia! – köszönök, majd én is megfordulok és az elindulok haza felé. Útközben hátrapillantottam, de már nem láttam.

Én beleestem ebbe a gyerekbe ez már biztos… A szívem majd kiugrott a helyéről, mikor észrevettem, hogy ő az. Pedig nem is ismerem úgy igazából. Csak első benyomásra szimpatikussá vált. Majd ez átalakult szerelemmé. Lehet, hogy ez egy aprócska fellángolás, mert nem rég szakítottam Tylerrel és ezzel akarom kiegyenlíteni vagy nem is tudom, hogy mondjam ezt a helyzetet… Azt tudom, hogy tetszik… Olyan jófej, meg hát izé… Nah… Mind1, már biztos nem tudom, megfogalmazni.

Az óra este hetet mutatott, mire hazaértem és az égen már ott voltak a csillagok és az éjszakai fényt hozó hold is. Teli hold volt és gyönyörű szép. A házat csak a bejövő holdfénye világította meg, amíg fel nem kapcsoltam a lámpát. A szüleim nem voltak itthon, mert elmentek vacsorázni valahova.

Jut eszembe megöl az éhség… Kaját! Persze, ha csak itt siránkozok, és nem teszek semmit, biztos nem lesz kész. Gyorsan levettem a cipőm és a kabátom, majd mentem kezet mosni. A kezem teljesen átfagyott a kint töltött idő alatt. Persze nem voltam olyan okos, hogy felvegyem a kesztyűmet. Á, dehogy, mért is tettem volna? Nem is én lennék, ha felveszem.

Miután megmostam jó meleg vízzel a teljesen átfagyott kezem, beraktam a sütőbe a pizzát, majd felmentem fürödni. Úgy tizenöt perc múlva készen lettem és égett szagot éreztem. Ezért magamra kaptam egy kinyúlt felsőt és le is rohantam.