8. fejezet

Wow…

Layla

Egész úton odafelé beszélgettünk vagy bámultunk ki a fejünkből. Az „esetről”, ami az imént történt egy szó se esett, pedig valahogy éreztem, hogy akar róla beszélni, de mégsem szólal meg. De végül is majd kinyögi, úgy se bírja sokáig. Legalábbis tudomásom szerint. Éppen a csak nézelődtünk, mikor megszólalt Janie, a száját nem láttam, hogy mozgatta volna, de a hangját így is hallottam. Ezt mondta:

-             Vajon mért akadt ki ennyire Ricky?

-             Nem tudom. – válaszoltam a feltett kérdésre.

-             Mit nem tudsz? – nézett rám érdeklődően.

-             Hát az előbb azt kérdezted, hogy vajon mért akadt ki ennyire Ricky, én meg azt válaszoltam rá, hogy nem tudom.

-             De én nem is… Csak gondoltam rá. Na mind1. – most fog rákérdezni, szerintem. – De jól néz ki! – mondta, ahogy meglátta a tavat. Még se kérdezte meg.

-             Tényleg jól néz ki! – jelentettem én is ki. – úszni karok! – nyavalygok, mint egy öt éves, de aztán hamar abbahagyom.  – Nah mind1! – legyintek, mire a jég megreped. Ettől meg a kezem valamiért úgy maradt, talán a döbbenettől? Ettől a jég tovább reped és egy hatalmas vízforrás bukkant elő. Ekkor elkaptam a kezem, amire a víz egyenesen lezuhant lefröcskölve minket, ami nem túl kellemes ilyen időben.

-             Wow… - szólal meg Janie.

-             Ez az wow… Most már nincs kedved menni? – fordulok meg, mire érzem, hogy valaki megkopogtatja a vállam. – Mi a…? – erre észrevettem, hogy egy kéz formájú átlátszó bigyó volt az, amit kedves barátnőm irányít.

-             Megdöbbentő, mi? – vigyorog.

-             Mért mi más lenne? – szólalok meg elképedten. – De hogy… ? És én is…? – értetlenkedem, mire ő tovább vigyorog.

-             Nyugi ezt én is valahogy így kezeltem. De igen, te is. Ez pedig egyszerű trükk a többi közül. Csak egy kis koncentrálásra van szükség és még magadat is megformázhatod. Bár az nekem még nem ment tökéletesen.

Nem válaszoltam, hanem inkább visszafordultam a tó felé és megpróbálkoztam az „erőmmel”. Hát igen… Többék-kevésbé sikerült… Elérnem, hogy Janie teljesen elázzon… De kérem szépen, hisz most csinálom ezt először, nem lehetek most is olyan tökéletes, mint mindig. Nem?

Egy ideig még próbálkoztunk, mikor meghallottam a közelünkben egy bokor ágának reccsenését. Erre lepiszegtem a barátnőmet, mire az rám ejtette az épp fölém emelt vizet. De ez most a legkevésbé sem érdekelt, ő meg egy motyogott egy bocsit, amit én csak fél füllel hallottam. Inkább arra figyeltem kik leskelődnek a bokorban.

Közelebb léptem a bokorhoz, mikor megláttam a másik két barátnőmet, történetesen Rickyt és Szonját guggolva. Lebuktak, de erre gondolom ők is rájöttek. De vajon, hogy fogjuk mindezt kimagyarázni? Nah mind1, majd megoldjuk.

-             Nah végre, hogy észrevetettek! – mondja Szonja vigyorogva, miközben felállt. – Már teljesen elzsibbadt a lábam. – még mindig vigyorog és semmi döbbenet nincs az arcán.

-             Láttátok egyáltalán mit csináltunk? – csatlakozott a beszélgetésbe Janie, aki ugyanolyan döbbent volt a lányok arcán, mint én.

-             Persze. – söpörte le magáról a port és a faleveleket Ricky.

-             És ez egy kicsit se megdöbbentő? – kérdeztem rá, arra, amire igazán kíváncsi voltam.

-             Nem, dehogyis! – rázták a fejüket mindketten, mire Ricky folytatta. – Jut eszembe, nem fáztok? – kacsintanak össze Szonjáék.

-             De fázunk! – bólogatunk hevesen Janievel. – Épp indulni készültünk haza.

-             Nem akartok még maradni beszélgetni? – könyörög Szonja. DE HISZ MINDJÁRT MEGFAGYOK! Üvöltöttem volna.

-             Ha tüdőgyulladást akarunk holnapra szívesen. – mondja ki helyettem Janie, normális hangerővel és nyugodtan, ami persze nekem nem igazán ment volna.

-             Nyugi már! Megszárítunk titeket! Igaz Szonja? – bólintott erre a kérdésre Szonja. Majd közelebb léptek hozzánk. – Szonja meg ne gyújtsd Janie ruháját! – figyelmeztette a lány.

-             Nyugi! Otthon eleget gyakoroltam! – vigyorog Szonja, mire mindketten Janievel hátráltunk volna, de végül nem tettük. Amivel persze jól is jártunk. A lányok száz százalékosan megszárítottak minket. El se hittük, hogy két perce még csurom vizesek voltunk.

-             Ügyesek vagytok! – néztünk végig magunkon Janievel, mire a csajok adtak egy ötöst egymásnak.

-             Tudjunk! – jelentette ki Ricky. EGO… De amúgy, ha nem mondta volna, akkor meg is lepődtem volna. De nagyon is!

-             De ti is jók vagytok! – mondja Szonja. – A mi erőnk tűz. – válaszolt a megválaszolatlan kérdésre a barátnőm. – Jah és azt hiszem… - mondta volna, ha Ricky nem fogja be a száját.

-             Igen? – kérdezzük egyszerre Janievel. De senki se válaszolt. Mire Ricky megszólalt.

-             Na jó elmondom! Ha jól tudom mind a négyünknek, van egy különleges képesség. Nekem a teleportálás és tárgyak teleportálása, ez a „nem bírom be fogni a számat” csaj, pedig tudja az időjárást változtatni.

-             Akkor Laylának a gondolatolvasás! – gondolja magában Janie, mire én hangosan válaszolok.

-             Igen az! – a lányok persze kérdőn néznek rám. – megdöbbentő, de én tudok olvasni mások gondolatában. Erre a tényre világított rá Janie. Én csak arra válaszoltam.

-             Az szuper! – lelkesül fel Szonja. – Csak az én gondolataimban ne olvass. - Nyugi nem lesz nehéz!  Nem bírnám ki, ha tovább kéne hallgatnom a nyálas szövegedet Mattről.

-             Hát persze, hogy olvasni fogok a tiétekben is. – nevetettem.

A további pár percben már csak szórakoztunk meg gyakoroltuk az erőnket. Tökre úgy viselkedtünk, mintha már vagy egy éve ezt csinálnánk és nem lenne benne semmi különös. Pedig az. Különös.  Hisz mi más lenne ez.

Majd elindultunk haza felé. Szó sincs róla, hogy már is meguntuk volna a gyakorlást, hisz ezt lehetetlen megunni. Csak már épp itt volt az ideje, hogy haza induljunk. Nem beszélgettünk, így némán sétálgattunk egymás mellett.

-             Mért akadtál ki annyira, Ricky? – szólalt meg végül. Hát igen ez nem csak Janiet érdekli, hanem minket is Szonjával. Bár azt is észrevettem, hogy Ricky nem örült ennek a kérdésnek annyira. Sőt egy kicsit se.

-             Semmiért… Csak úgy. – ez egy kicsit szokatlan válasz volt részéről.

-             Te nem szoktál csak úgy, Ricky! – jelentette ki Szonja. – Ha kis dolgokon is – itt vágott egy fintort. – de van valamin… Várjunk csak… - torpan meg, mire mis is megállunk. – Ugye köze van ahhoz, hogy mostanában kerülöd a Nathannel való beszélgetést?

-             Anyám! Milyen informált itt valaki! – motyogta, de végül bólintott.

-             Ugye nem csalt meg? – kérdezi Janie, mire a kérdezett erősen megrázza fejét.

-             Te csaltad meg? – csúszott ki a számon, de nem volt szándékos. Esküszöm!

-             Dehogy is. Nem vagyok én egy… Szólj, ha újat mondtam. – húzta fel magát és ezzel együtt le is ordította fejem. Á! Valaki megtalálta. Oh, meg van kösz! Na mind1. Végül is lenyugodott. – Amúgy semmi ilyesmi, már ha jól tudom. – itt erősen Szonjára nézett, ő meg megrázta a fejét. De aztán elfordult, hogy ne kelljen a szemünkbe néznie.

-             De akkor mi történt? – kérdezte Janie óvatosan. Aggódott miatta, ahogy mi is.

-             Semmi, csak… - itt már szipogott. – A nagyapám… a nagyapám agydaganatos. Holnap műtik, de a doki azt mondta, hogy nagy esély van rá, hogy túlélje.

-             Oh… - mondta Szonja, majd átölelte barátnőjét, akinek legördült egy könnycsepp az arcán. Még sosem láttam sírni. Persze most is próbálta visszatartani.

-             Én nekem már… - törölte le gyorsan a könnyeit. – mennem kell. Sziasztok! – majd sietett is haza.

-             Mért történik ennyi minden ezzel a lánnyal? – kérdezem én, mikor már tovább indultunk. – Senkinek se tökéletes az élete, de neki már nagyon – hogy is mondjam – zűrös.

-             Na igen! Ennek a lánynak van egy helyes, vicces pasija, aki bármikor megtudja vigasztalni, van még különleges képessége. Ez mind szép és jó! Meg álomba illő! Aztán, mint egy bomba jön a hír a nagyapjáról! – foglalja össze a történteket Szonja.

-             Egy biztos a bomba részét nem szeretném átélni. De az első jól hangzik! – mondja Janie, ezzel egyidejűleg mosolyt csalt az arcunkra.

-             Na itt a buszom! Hellosztok. – köszöntem el én másodjára a többiektől.

Felszálltam a buszra. Ilyenkor kevesen szoktak lenni, szóval volt üres hely, ahova le is ültem. Majd bekapcsoltam egy számot a telefonom és egész úton azt hallgattam. Míg a buszmegállóból hazáig sétáltam találkoztam Dennissel, de csak köszöntem neki, mert valahogy nem volt kedvem beszélgetni. Ezt szerencsére ő is meglátta ezért nem is kezdeményezett beszélgetést.

Mikor haza értem köszöntem az otthon lévőknek, majd elvittem sétálni Almát. Mikor haza értem nekem jött az öcsém, ettől volt egy olyan érzésem, hogy bármilyen fáradt is vagyok, a hiperaktív öcsém nem fogja hagyni, hogy aludjak. Szóval gyorsan… Dehogy gyorsan, nagyon lassan megettem egy tál müzlit. Fél óráig tartott, míg befejeztem. Majd lezuhanyoztam és átöltöztem. Végül már arra se emlékeztem, hogy kerültem be az ágyamba, csak azt, hogy elaludtam a tévé előtt.