5. fejezet

Rémálom

Nathan

Hétfő reggel… Anyám! Suli van, ne már! De végül is van benne valami jó is. Ricky is jön suliba. Legalább kibékültünk. Nem is tudom, hogy bírnám ki, ha megint olyan utálatosan viselkedik. De komolyan semelyik épeszű ember nem bírná ki… Nah mind1. Fel kéne kelni, mert a végén ennél is több marhaságot hordok össze, és annak nem lenne jó vége.

Gyorsan lezuhanyoztam, majd felöltöztem. Ma 6 órám lesz, de legalább rövidített órák, valami hangverseny miatt vagy mittomén. A csak 30 perces órákat meg ki lehet bírni úgy, ahogy. Nem? De. Miután bepakoltam a táskámba, lerohantam reggelizni, utána indultam is a suliba. Mikor megérkeztem a suliba, olyan háromnegyed nyolc volt. Ilyenkor már rég bent szokott lenni Ricky.

Amúgy nagyon nem értem mi van vele. Hisz nem lehet egyik pillanatról a másikra megutálni a Milit és az Emilit, meg megszeretni az esőt. Ez egyszerűen… képtelenség… Vagy mégse. Hisz ott van az, hogy lekódolta az anyja az agyát, ilyenkor megváltoznak az ízlések egy kis része. Hát akkor innen van ez. Milyen okos vagyok… XD

Mikor megérkeztem köszöntem mindenkinek, és a táskámat meg ledobtam a padomra. Láttam, hogy Mili már megjött, majd odajött hozzám.

-             Hello Nath! – köszönt nekem és én valami furát éreztem a hangjában. – Nem jössz dumálni?

-             Szia! De szívesen megyek. Mi újság?

-             Semmi, csak… nagyon borzalmasat álmodtam. – megszólaltam volna, de ő ezt észrevette és rögtön folytatta. – majd elmondom. Amúgy akarod tudni, hogy milyen érdekes neveket adtam neked, mikor még utáltalak?

-             Aha. De te adtál nekem neveket? – totálisan le voltam döbbenve.

-             Ahha. – mondta lazán – Na jó, figyelj, mert csak egyszer mondom el .Oké? – bólintottam. – Na jó. Casanova, hát igen… tényleg ez voltál, Mr. Tökéleteske, khm… Mr. EGO ez illik rád a legjobban és… - mintha gondolkodna, de ismerem ezt a nézést, el akar hallgatni előlem valamit. – ennyi.

-             És?

-             Anyám! Mért kell neked ilyen jól ismerned engem? – itt elmosolyodtam. – Ne sértődj meg! De ezt azután adtam, hogy megcsókoltál… Na jó még se mondom el. – jelentette ki végül.

-             Na kérlek! Mondd el! Nyugi nem fogok megsértődni. Ígérem!

-             Oké! – adta be végül a derekát. - … Mr. Úgy csókol, hogy másnap rosszul leszek tőle. – itt várta, mit reagálok.

-             Oh szóval rosszul csókolok? – akarta volna mondani, hogy nem, de én megcsókoltam. – Nah és ez is rossz volt?

-             Istenien csókolsz – csúszott ki a száján. – De értsd meg ! Nem pont az egész osztály előtt terveztem az első…

-             Nyugi értem – vágtam közbe. – Most se akarod elmondani?

-             Nem – rázta a fejét. – De most már tényleg menjünk fel.

Semelyik órán se figyeltem – amit a legtöbb tanár észre is vett -, mert egyfolytában azon járt az eszem, hogy, mi lehetett rossz abban, amit álmodott. De lehet, hogy álmodott valamit a jövőről, ez is valószínű. Egy pár varázstudónak van valami különleges képessége, nekem nincs, de szerintem Rickynek van. Lehet, hogy a jövőben lesz valami szörnyű. De nem hiszem, hogy jövőbe lát, mert aki látja a jövőt, annak valami rejtélyt kell megoldania, vagy valami ilyesmi. Neki csak egy rejtélye van, ami az, hogy megtudja, hol van ez a varázsvilág, és ebben nem lehet semmi borzalmas.

Hát igen a mai órák alatt csak ennyit sikerült kitalálnom. Gáz mi? Órák után rögtön elpakoltam és siettem is kajálni, majd a könyvtárba Milihez. Az a törzshelyük a lányokkal. Mikor beléptem, akkor észrevettem, hogy nem gépezik és tudtam, hogy csak is a „smárolós helyen” lehetnek. Ez a hely azért lett így elnevezve, mert a lányok azt állították, hogy Dennis és egy hülye gyerek itt szokott „smárolni”. Ez amúgy nem igaz, mert csak beszélgetni szoktak itt, ahogy a lányok is.

-             Hello… - haraptam el a szó végét, mert a lányok nem voltak ott csak egy valaki a függöny mögött az ablakban. Mili volt az és halkan sírt. Mikor észrevette, hogy ott vagyok, letörölte az arcáról a könnyeket és ráhúzta a fejére a pulcsijának a kapucniját. – Az álom? – kérdeztem, mire alig láthatóan bólintott. – Beszéljünk róla? –egy kis ideig gondolkodott, végül bólintott.

Felállt és elindult kifelé a könyvtárból. Gondolom az udvarra ment, mert ott éppen esett. Jól gondoltam. Az esőben lehúzta a fejéről a kapucniját, ahogy szokta. Bár éppen esett, látszott, hogy sírt. Odamentem hozzá és megöleltem. Így vártam egy kicsit, majd végül megszólalt.

-             Tél volt, mert láttam, hogy van hó. Hatan – veled, tesómmal és a lányokkal együtt – egy barlangba, ott volt egy alagút, ami a varázsvilágba vezetett. – szipogott, én meg nevettem, mert ebben nem volt semmi, borzalmas, de azonnal abbahagytam, mikor folytatta. – és… és… - kezdte.

-             És? – kérdeztem rá tök komolyan.

-             És… - szipogott tovább, miközben mondta. – Te nagyon megsérültél valahogy és a sebedből ömlött a vér, de nem tudtam megállítani. Ekkor sikítva ébredtem fel, az egész házat felébresztve. – magamhoz húztam és próbáltam megnyugtatni.

-             Nem fog történni semmi. – mondtam neki.

Majd álltunk így egy percig, végül megcsókoltam. Mikor abbahagytuk újra megöleltem, és hallottam, hogy még szipog, de lassacskán kezdett megnyugodni. Majd észrevettük, hogy Szonja zaklatottan és sírva jött felénk. Mind a ketten kérdőn néztünk rá.

-             Szakítottunk – felelte végül – Tyler beleszeretett egy másik lányba és ezért…

-             Nyugi már! – ölelte meg végül Ricky a barátnőjét.

-             De én szeretem őt.

-             Meg se érdemel téged. Hisz nincs még egy olyan pasi, aki egy másik lányért dobna téged. Hisz – nézz magadra – csinos vagy, sőt kedves és vicces lány vagy. Ha nem vetted volna észre, - akkor én szólok – minden fiú, aki megfordul az utcán, mind téged bámul.

-             Lehet, hogy igazad van – mondta.

-             Biztos, hogy igazam van. – szólalt meg Ricky és már az eső is csak csepegett.

-             Jó, de egy biztos, a fiúk fele téged szokott bámulni. – mondta nyugodtan Szonja, mire Emili elpirult és a Nap is kisütött.

-             Oké. – egyezett bele. – Hívd fel anyukádat és kéredzkedj el, mert ma nálunk alszol. Találkozunk a büfénél nekem, még beszédem van Nathannel.

-             Oké! – majd rohant is el.

-             Láttad? – kérdeztem végül, mikor már hallótávolságon kívül volt Szonja.

-             Végig figyeltem! Sose változott meg ilyen gyorsan az időjárás.

-             Ja, ja. Neki is van egy különleges képessége, ahogy neked is. – csúszott ki a számon.

-             Akkor nekem kettő van – itt kérdőn néztem rá. – Gyere! – majd elindult a színpad mögé. Úgy 20 méterre megálltunk egy mással szemben.

-             Hol van a telód?

-             A zsebemben.

-             Vedd ki, fogd a kezedbe és figyelj nagyon. – figyeltem és a telefon eltűnt a kezemből, elkezdtem keresni, majd egy másodperc múlva megjelent mellettem Mili és megszólalt.

-             Ezt keresed? – bólintottam, majd egy másodperccel később a mobilom visszakerült a zsebembe.

-             Hisz ez lehetetlen, hogy 2 képességed legyen! – jelentettem ki. – És csak 14 éves kortól van ilyen képesség.

-             De ez a jövőbe látásos bigyó, már kis korom óta meg van. Nah mind1, gyere menjünk nem akarom nagyon megváratni Szonját.

-             Oké, gyere – mosolyogtam.

Felkaptuk a táskánkat, mert az az ebédlőnél volt és indultunk is át az udvaron a másik épület felé, a büféhez. Szonja már ott volt és látszott rajta, hogy elengedték. Ricky megvette a napi adagját, a nyalókáját.

-             Indulhatunk? – kérdezte Ricky.

-             Aha, persze.

Majd elindultunk kifelé az ajtón, mikor meg akartam csókolni, de kérlelő szemmel nézett rám és Szonja felé biccentett én meg válaszul bólintottam. Ez azt jelentette, – ha valaki nem értené – hogy „Most inkább ne, mert itt van Szonja és ő most szakított a barátjával és hát… Majd elköszöntünk egymástól, és elindultam edzésre.