-            

Örülök, hogy kitakarítottad a szobádat kislányom.

-             Szia anya! Már nem tudtam élni ebben a mocsokban.

-             Ez nem igaz, randija lesz. – miért kell mindenbe beleszólnia.

-             Tényleg?

-             Igen, de tanulni fogunk. Jövő héten szombaton lett volna, csak mennek valahová a szüleivel és most eljön hozzánk, segíteni tanulni. Te neked meg miért kellett elmondanod. Ebédnél akartam. Te tényleg készen van már a kaja? Kezdek éhes lenni.

-             Kérdezd apádat.

Lementem a földszintre. A konyhába nagyon jó illatok voltak.

-             Mi lesz az ebéd?

-             Húsleves.

-             A kedvencem. Köszi! – Ezután lementem hintázni, amíg készen nem lett a kaja.

Ebéd után:

Gyorsan megettem a kaját. Finom volt. Egy kicsit még rendet pakoltam az asztalomon és előre tettem a föci füzetem meg a könyvem. Milyen uncsi lesz föcit tanulni, de remélem túl fogom élni. 2 óra van. Fél óra múlva el kellene kezdenem készülni és izgulok. Félek, hogy elcseszek mindet, hülyeségeket beszélek. Bár földrajzból nem tudok sok okosságot mondani.

-             Hé Vanda!

-             Mi van már megint?

-             Semmi, inkább vedd úgy hogy nem szóltam.

-             Várj mit akartál mondani?

-             Azt, hogy… Á mindegy.

-             Na! – néztem rá kérlelő szemmel.

-             Nem érdekes. – akkor minek szólalt meg. Egyszer befoghatná a száját. Most azon fogom rágni magam, hogy mit akart mondani.

-             Figyu, van új kiszemelt a láthatáron?

-             Nincs.

-             Rövid és tömör válasz. Még mindig nem lépted túl magad Zitán? Ha akarod sírhatsz a vállamon. – átlépte a küszöböt és megölelt. Á, meghalok. Egy kicsit eltoltam magam tőle és három lépést tettem hátrafelé. – Inkább tartsuk a három lépés távolságot. Egyébként tudod mennyi az idő?

-             Fél lesz tíz perc múlva.

-             Oh köszi.

-             Mi van ennyire izgulunk?

-             Miért te nem izgultál az elsőnél, mármint úgy értem, hogy a legeslegelsőnél?

-             Nem.

-             Á, a profizmus és egy kis ego is van benne. Na de komolyan!

-             Na jó be kell vallanom, hogy… -egy kis hatás szünet - … nem.

-             A kis hazug. Na tűnjél ki a szobámból.

Elkezdtem készülni. Lezuhanyoztam, felöltöztem stb. Körülbelül háromra készen is lettem. Elindultam a centrumhoz. Mint mindig én értem oda előbb. Vártam, elég sokáig és már untam az egészet. Megnéztem az órát háromnegyed 4. Lehet, hogy négyre emlékszik, bár nem hiszem, hiszen ma beszéltem vele. Aztán pár perccel később megérkezett.

-             Szia! – köszöntem neki.

-             Szia! Bocs feltartóztattak.

-             Semmi baj. Mehetünk?

-             Felőlem.

-             Remélem szeretsz sétálni.

-             Jobban, mint futni.

-             Na és meg tudhatom kitartóztatott fel idáig.

-             Az anyám.

-             Hát igen az anyák nagyon szörnyűek tudnak lenni.

-             Ja! Főleg akkor, amikor százszor mond el neked valamit és az már olyan unalmas.

-             Neked is ilyen. Azt hittem csak az enyém. De úgy látom tévedtem.

-             Egyébként mi nem megy neked a földrajzban?

-             Hát úgy… semmi. De fontos erről beszélnünk. Mármint úgy értem, hogy csak hazáig ne beszéljünk a földrajzról. Egész nap csak azt tanulom. Csak az baj, hogy nem értem.

-             Ja mondtam már hogy a szüleim meg akarnak ismerni.

-             Mi?! Mármint még az első randink se volt meg és máris.

-             A szüleim ilyen szörnyűek. De ha nem nagyon akarod nem erőltetem.

-             A kedvedért szívesen megismerem őket. Csak ma ne! A szüleimnek megígértem, hogy ma egész nap tanulni fogom azt a hülye földrajzot.

-             Hú, ennyire utálod.

-             Az nem kifejezés. Neked mi a kedvenc tantárgyad? – remélem nem a földrajz.

-             A földrajz meg a kémia.

-             Hogy lehet szeretni a föcit, nem értem. Az egy uncsi tantárgy, ahol legszívesebben aludnék, ha lehetne.

-             Neked a tantárggyal van bajod vagy a tanárral?

-             Is-is. Az órán csak jegyzetelsz. Le se tudod rakni a tollad, egész órán. Aztán valaki megkérdezz valamit és a tanár el kezd valami érthetetlen dolgot magyarázni. De hogyha már ezt megkérdezted akkor neked miért nincs bajod a földrajzzal? A tanár vagy a tantárgy miatt.

-             Be kell vallanom őszintén, hogy … -  megint egy kis hatásszünet. - … hogy a tantárgy miatt. Érdekel a föld története. Meddig kell még sétálni?

-             Unod már nem? Egyébként mindjárt megérkezünk.

Mikor hazaértem, levettük a cipőt.

-             Sziasztok! – köszöntem.

-             Jó napot!

-             Szia! – köszönt anyám.

-             Mi megyünk fel. – felértünk – Nah, elkezdhetsz magyarázni.

-             Mit tanultok?

-             A föld történetét. – leültem a szőnyegre, ő meg mellém.

-             A föld 4, 6 milliárd éve keletkezett… – magyarázott valamit nem értettem, de próbáltam koncentrálni. – Na most mond el te! – na ne.

-             Na jó… szóval… ö… A föld 4, 6 milliárd éve keletkezett míg a naprendszer már 5 milliárd éve létezik és öö…

-             Nem figyeltél, mi?

-             Nem. Kérlek magyarázd el még egyszer. Megígérem figyelni fogok.

-             Na jó – és újra el kezdte magyarázni.

Végül is nagyjából megértettem, mit magyarázott. Jobban magyarázz, mint a tanárunk. Ránézett az órájára.

-             Oh, nekem most mennem kell.

-             Várj kikísérlek. – az ajtóban megállt.

-             Viszlát és neked szia! – mondta. Adtam neki egy puszit és elköszöntem tőle, majd bezártam az ajtót.

Egy kicsit csalódottnak tűnt vagy rosszul láttam. Egy kicsit még álldogáltam az előszobában és gondolkoztam vagy nem akartam Dáviddal beszélgetni vagy anyámmal. Jaj ne az még szörnyűbb lenne. Felfutottam a szobámba és bezártam magamra az ajtót. 10 perc múlva az ajtón kopognak.

-             Ki az? – kérdeztem. Nem akartam senkivel beszélgetni.

-             Dávid. – Jaj csak azt ne.

-             Akkor nem vagyok itt. Hawaiion nyaralok. – Bejött, pedig senki nem adott neki engedélyt.

-             Nah milyen volt a randi? – Biztos nagyon érdekelhet. Mintha olyan érdekes lenne.

-             Nem látod, hogy tanulok. Egyébként meg semmi közöd hozzá. – eszembe jutott valami, amivel könnyen kiűzhetném a szobámból. A tanulással. – Te felmondhatom neked a föcit?

-             Természetesen.

-             Mi?! Te  jól vagy? Nem vagy te lázas?

-             Teljesen jól vagyok. Nagyon köszönöm, hogy ezt megkérdezted. – te ez komolyan jól van? Fura ahogy viselkedik, zavar. – Na add ide a füzeted vagy miből tanultál?

-             Te tényleg azt hitted, hogy én felakarom neked ezt mondani. Na ne röhögtess. Ha megkérlek szépen kimész a szobámból?

-             Igen. – ez most tényleg ilyen hülye vagy csak tetteti.

-             Akkor? – néztem rá értetlen képpel.

-             Nem kérted szépen.

-             Ajj! Nagyon idegesítő tudsz lenni, tudod? – bólintott. – Nagyon szépen kérlek tűnj ki a szobámból azonnal.

-             Ez aztán szép kérés volt. – Miért mire várt? – Na jó megyek. – És végre kiment.

Egész hétvégén tanultam. Nem vagyok normális. Nem történt semmi a hétvégén, kivétel az, hogy állandóan bejött Dávid a szobámban és idegesített.