-             Jól köszi! – megismert. Ez, hogy lehet. Tudja a nevemet. – Na és mit mondanak az orvosok? Mikor jöhetsz haza?

-             Holnap vagy holnapután. Attól függ, hogy érzem magam.

-             Akkor mindenkire emlékszel? Emlékszel Mátéra? – bólintott – Na és még mindig tetszik neked?

-             Aha, de miért kérdezed?

-             Szóval… huh ez hosszú lesz. Nah mindegy inkább nem mondom el az egész sztorit. A lényeg az, hogy neki is tetszel, sőt…

-             Hűha ezt miért nem mondtad el előbb nekem is.

-             Szerinted Dalma, miért nem mondtam? – megrántotta a vállát. – Azért nem, mert rögtön mentél számítógépezni és semmi kedvem nem volt mindenki előtt elmondani, meg így csak egyszer kell elmondanom, szóval megspórolok egy csomó időt, és legalább nem kell annyit beszélnem. Na szóval mit fogsz csinálni? Hiszen Máté biztos tudja, vagy gondolja, hogy elmondom neked.

-             Hát nem tudom. Végül is miért ne. Ha meghív nem biztos, hogy nemet mondok.

-             Ahha! Tudjátok mennyi az idő?

-             Fél négy – mondta Dalma. Hogy megtudjam tanulni az angolt, ahhoz rohannom kéne haza. Áh, utálok futni.

-             Na jó akkor én megyek, mert holnapra meg kell tanulnom a témazáróra az anyagot és még egy szót se tudok. – Igazából semmi kedvem nincs tanulni, de hát ilyen az élet. Más szóval szar! – sziasztok! – mikor kiértem az ajtón eszembe jutott valami. Visszafordultam. – Ugye pénteken megyünk pasikat bámulni?

-             Ma ugye kedd van? Akkor igen.

-             Na jó nekem már tényleg mennem kell. Sziasztok! – hányszor köszöntem már el tőlük.

Mikor hazaértem akkor csak Dávid meg én voltunk otthon, mint általában 5 órakor. De volt valami fura. Dávid nem ült a számítógép vagy a TV előtt, ha nem a szobájában volt. Nagyon szomorú volt, bár úgy tett mintha semmi sem történt. Nagyon érdekelt, hogy mi van. De nem kérdezhetek rá csak úgy. Na jó megpróbálok valamit.

-             Szia Dávid! Bemehetek? – talán kezdésnek jó.

-             Gyere. – persze nem mondhatott nemet, hiszen akkor rájövök, hogy valami baj van.

-             Na és mi jót csinálsz?

-             Tanulok! – Aha én meg vak vagyok. Hiszen egy könyv nincs is a közelében.

-             Na és mi van Zitával? – így hívják a barátnőjét.

-             Semmi. – na jó rá kell kérdeznem ez, így nem mehet tovább.

-             Na és akkor miért vagy ilyen lehangolt? – Remélem nem azt mondja, hogy nem vagyok és, hogy nagyon is jó kedvem van.

-             Összevesztünk Zitával.

-             Remélem, nem fogsz sírni!

-             Szemét! – legalább elmosolyodott 1 másodpercre. De az is valami.

-             És ez annyira komoly? Na és az összeveszés alatt mit értesz? Szakítottatok?

-             Aha! – olyan egyhangúan mondta.

-             Azt hittem ti fiúk jobban bírjátok a szakítást. Úgy látszik tévedtem. Na jól van. Nem ülhetsz itt, mint aki várja, hogy piros hó essen. Ha nincs jobb dolgod, segíthetsz angolt tanulni. – remélem, ezzel kiüldözöm a szobából.

-             Bocs de nekem fontos számítógépezhetnékem van. Nem érek rá angolt tanulni. – Gyorsan elfutott, nehogy meg tudjam állítani. Éljen! Küldetés teljesítve. Tényleg teljesen összeszoktunk. Olyanok vagyunk, mint két igazi testvér. Bárcsak velünk élt volna egész életemben.

Következő két nap uncsi volt. Semmi nem történt velem. De a hét legjobb napja a péntek következett. Ez a kedvenc napom, mert kevés óránk van és megyünk pasikat bámulni. Ja és azért is, mert ez az utolsó nap a héten, amikor suliba kell menni.

Plázában:

Leültünk az egyik asztalhoz, miután vettünk egy fagyit. Dalma észrevett egy helyes pasit úgy látom.

-             Nézzétek ott egy helyes pasi és ha jól látom nagyon feltűnően bámulja Vandát. – Na igen megszólalt Dalma. Teljesen lehetetlen, hogy engem bámuljon.

-             Cserélj szemüveget!

-             Szerintem Vanda Dalmának van igaza. Pon erre jön. – jóképű és magas. Nagyon sötét barna haja van, szinte már fekete és pont felénk jön.

-             Sziasztok! Márk vagyok! – köszönt és rám nézett.

-             Szia Vanda vagyok.

-             Én Juli.

-             Én meg Dalma.

-             Nekünk most mennünk kell.

-             De nekem… - Juli ránézett. Dalma vette a célzás. – Vagyis, sziasztok.

-             Neked ugye még nem kell menned?

-             Most, hogy mondod, lehet, hogy kéne. – Felkaptam a táskámat és mentem volna, ha nem szólalt volna meg.

-             Várj! Nem akarsz egyszer eljönni velem a moziba?

-             De szívesen! – Hurrá!

-             Add meg a telefonszámodat és majd hívlak. – megadtam neki. Ilyen lehetőséget nem szúrnék el.  

-             Na jó akkor, szia!

-             Majd hívlak. Szia!

Elindultam és két perc múlva hallom, hogy csörög a telefonom.

-             Halló!

-             Mit szólnál a jövő hét szombathoz?

-             Márk te vagy az. – elmosolyodtam. Nagyon helyes, rendes és vicces. Mi kell még egy jó pasihoz.

-             Aha. Na?

-             Felőlem. Hánykor?

-             Fél 2.

-             Rendben. Szia!

-             Szia! – gyors beszélgetés volt.

Otthon:

Felmentem a gépre és ki volt fent msn-en. Juli meg Dalma.

J: Mindent akarunk tudni!

Én: Mit akartok tudni? Most miről van szó? – adtam az ártatlant természetesen. Otthagytak.

D: Arról a Márkról és Rólad! Mi történt miután mi eltűntünk?

Én: Ja, semmi.

J: Mi csak a te érdekedben cselekedtük.

Én: Köszönöm szépen. De nem értelek titeket. Inkább ott maradtatok volna. Olyan édes volt. Ja itt a nyalókára céloztam, amit ettem út közben hazafelé. Tudjátok milyen íze volt. Görögdinnyés. A kedvencem.

D: Na de Vanda! Mondd már el!

Én: Rendben folytatom. Rágó is volt a közepében. Egy idő után rossz az íze és megkeményedik, de azért egész jó volt. Mármint a rágó a nyalóka közepében. A nyalóka finom volt.

J: Vanda! Lécci!

Én: Ha ott maradtatok volna, akkor tudnátok. Vagy legalább a lépcső alján megvárni, de ti mentetek haza.

D: Bocsi de lécci!

Én: Na jó, de csak azért mert a legjobb barátok vagyunk. Na jól van, annyi volt, hogy miután elmentetek én is mentem volna, de megkért, hogy várjam meg és elhívott moziba. Megadtam a telefonszámom és két perccel beszélgetésünk után felhívott és jövő hét szombaton megyünk fél kettőre. Olyan aranyos és vicces. Nagyon rendes srác.

J: Hűha! Valaki nagyon szerelmes.

Én: Nem vagyok. Hiszen még nem is ismerem. Na jó most szálljunk le erről a témáról inkább másról beszéljünk. Nem biztos, hogy Máté Juliba szerelmes, lehet, hogy beléd Dalma.

D: Dehogy az lehetetlen.

J: Miért?

Én: Miért lenne az? Hiszen azt mondta, hogy olyanba akit én nagyon jól ismerek. Téged meg Julit ötödik óta ismerlek és ugyanannyi mindet tudok rólad, mint Juliról. Más szóval mindent. Kivétel a naplódba mit írtál rólam. De azt is megfogom tudni egyszer. Hehe! XD.

D: Csak szeretnéd.

J: Na jó nekem mennem kell.

Én: Neeeeeee! Ne menj. Sírni fogok.

D: Én is, de Vanda jobban. -  milyen jól egyetértünk. J

Én: Várj Juli! Nem akartok elmenni velem vásárolni? Nincs egy rendes göncöm amit felvegyek a randira. – egy kicsit izgulok. Hé azért ez egy teljesen igazi randi lesz. Nem csak olyan ,,nem igazi randi” lesz, mint Danival. Mikor vissza emlékezek, beleremegek. Nagyon ijesztő, hogy ilyen fiúba, mint ő beleszerethettem.

D: Dehogynem, hiszen ott van az a szürke felső ami olyan jól áll neked.

Én: Ja köszi.

J: Na jó most már tényleg megyek. Sziasztok!

Én: Akkor én is! Sziasztok.

D: Én itt maradok egyedül, hát ilyet. Akkor szia én.

Nagyon jó humora van Dalmának. De már éhes vagyok. Majdnem hét órája nem ettem semmit, kivétel egy fagyit. Elővettem a kenyeret és a mogyorókrémet. A kést is elővettem és megkentem a kenyeret. Megjött Dávid.

-             Nem akarsz kenni egyet nekem is? – ez az első mondata, amikor haza jön. Jaj éhes vagyok, de mivel most jó hangulatomban vagyok megcsinálom neki.

-             Akarni nem akarok, de mivel én olyan rendes testvér vagyok szívesen megcsinálom. Csak hozz egy másik kenyeret. – ideadta - Tessék, nem hallottam, hogy mondtál volna valamit.

-             Sajnálom úrnőm. Nagyon szépen köszönöm.

-             Szívesen, hűséges alattvalóm. – megkentem neki a kenyeret és két harapással bekapta. Mintha nem akarna velem beszélni. – Na és van új barátnő, vagy még mindig szomcsi vagy, mert Zitával szakítottatok.

-             Ha nagyon tudni akarod nincs és egyébként se állnak sorba értem a lányok.

-             Á, nem csak minden nap kettes-hármas csoportokban. – jó volt egy kicsit cikizni, de mintha nem vette volna lapot. – Egyáltalán nem hallottad, amit mondtam?

-             De. – hosszú, tömör válasz.

-             Akkor miért nem reagáltál?

-             Csak! – hú haladunk. Ez már négy betű. Félóra múlva eljutunk a kétszavas mondatokhoz. Okos kis baba.

-             Miért nem válaszoltál? Tudsz beszélni egyáltalán.

-             Igen. – mi van leragadtunk ezen a szinten?

-             Elkérhetem a számítógépedet? Valamit megakarok nézni és nagyon fontos lenne.

-             Nem. – hé lesüllyedtünk az előző szintre. Nehezebb lesz, mint gondoltam. Holnapra se jutunk el a kétszavas mondatig.

-             De léci! Szépen kérem, de nehogy azt hidd, hogy térden csúszva fogok könyörögni.

-             Nem, mert én játszom vele, és ha te elkéred biztos órákig fogsz vele játszani.

-             Nah végre, azt hittem, csak holnapra tudok kihúzni belőled ilyen szép kerek mondatokat. – megtapsoltam. Hisz olyan ügyes volt. – na megyek TV-zni. Jobb elfoglaltság, mint veled beszélni.

Nem volt semmi a TV-ben, ezért bekapcsoltam a gépet. Szerencsémre két gépünk volt. Addig míg nem jött ide Dávid, az egyik az enyém volt, a másik anyáméké. Aztán közösen használtunk Dáviddal az enyémet. Minden fontos dolgot kitöröl ami nekem kellett. Na jó nem volt annyira fontos, de mégis csak az enyém volt. Végül is kikönyörögtem magamnak a szüleimét, de ők is használhatják, amikor én nem vagyok a gépnél. De azért fura, hogy fél óránkét ki és be kapcsolom a számítógépet. Ezért mikor bekapcsolódott, rögtön kikapcsoltam és mentem le hintázni. Azon gondolkoztam, hogy, hogy lehetek én ilyen mákos. Hiszen nagyon helyes a srác és olyan rendes. Mi van ha ez csak egy álom és nincs senki, aki felébresszen. Á az nem lehet. Ilyen hosszút még senki nem álmodott még vagy igen. Azt hiszem meg kéne nézni majd a Guinness rekordok könyvébe vagy az ilyeneket nem írják le. Nem tudom. Szerintem ha megnézem Dávid hülyének fog nézni. Bár lehet, hogy az vagyok, de ez van. Azért még titkolhatom. Kezdet hideg lenni, ezért bementem a házba. Egyenesen a szobámba. Készülődtem az alvásra. Igaz, hogy péntek van és simán fent maradhatnék akár éjfélig is, de olyan fáradt vagyok. Átöltöztem a pizsamámba és már feküdtem volna az ágyba, amikor…

-             Vanda! – mit akar már megint?

Lementem a földszintre.

-             Mi az? – hulla vagyok és ez meg még akar tőlem valamit.

-             Nem akarsz kenni nekem egy kenyeret?

-             Te most komolyan ezért hívtál le? – bólintott – Van kezed?

-             Van.

-             Van lábad?

-             Igen, van.

-             Tudod hol a hűtő?

-             Aha.

-             Tudod hol van a kés és a kenyér?

-             Persze.

-             Akkor miért nem tudod megcsinálni magadnak? Ja tényleg elfelejtettem. Van agyad? Hát persze nincs. De szerintem ez neked agy nélkül is megy… vagyis remélem. Na szia! – Felrohantam a szobámba, hogy ne tudjon semmilyen kifogást találni.

Bedőltem az ágyba és már horkoltam is. Na jó nem szoktam horkolni, inkább aludtam. Másnap reggel kaja után mentem tanulni. Földrajzból témazárót írunk szerdán és én nagyrészt nem is értem, de mindegy. Egész nap csak tanultam hiszen máshogy nem gépezhetek. Megcsörrent a telefonom úgy dél körül:

-             Halló!

-             Szia Vanda! Márk vagyok.

-             Szia! Miért hívtál? – félek, hogy le akarja mondani a randit, mert fogadásból kellett összejönnie velem.

-             Hát azért, mert kiderült, hogy elmegyünk valahova a szüleimmel jövő hét szombaton.

-             Ó! És a randinkkal mi lesz? Már ha még mindig akarod.

-             Hát pont ezért hívtalak. Ma ráérnél?

-             Sajnos nem. Tanulnom kell egész hétvégén, hogy meg legyen legalább a négyes földrajzból. Sajnos nem nagyon értem a föcit.

-             Figyelj én elég jó vagyok földrajzból, ha akarod segíthetek tanulni.

-             Biztos vagy benne?

-             Persze.

-             Oké, felőlem. Akkor gyere fel hozzám. Na jó az nem jó ötlet úgy se találnál ide.

-             Ne becsülj le. Könnyen el tudnék jutni hozzátok. Csak kellene a cím.

-             Mi van! Valakinek úgy hallom nagy az egója.

-             Haha nagyon vicces.

-             Tudom. Na jó találkozzunk a centrumnál. Fél négy kor. Remélem oda eltalálsz.

-             Ez csak természetes. Hozzak valamit?

-             Igen az agyadat. Egyébként nem kell semmi. Szia!

-             Szia! – letettem a telefont. Tök rendes.

-             Úgy hallom valakinek randija lesz. – mondta Dávid.

-             Hallgatóztál. Köcsög. Egyébként jól hallottad. Nehogy be merj jönni a szobámba. Na és a perverz fantáziáddal ne is gondolj semmire. Tanulni fogunk. De most húzz ki, mert a nagy egód miatt nem tudok takarítani.