5. fejezet.

A ház

Hallom azt a bizonyos kiscsengőt.
Rainbow: Kedves Álomlovag. Sajnos megint mennem kell.
Álomlovag: Nem baj. Menj csak. Holnap ugyanitt, ugyanekkor?
Rainbow: Tökéletes. Szia.
Álomlovag: Szia.
- Layla! Gyere már! Nem hallod, hogy kupaktanács lesz?
- De hallom- morgok vissza apának.
- Akkor gyere. Most!
- Megyek már!
Amikor leérek, akkor veszem csak észre, hogy az egész nappali üres.
- Ilyen hamar kipakoltunk? Már költözünk is?
- Nem egészen. Csak a jövő héten költözünk, de ma mind kettőnket meghívtak vacsorára. Alina is Téged és engem és Konrád is Jakeéket. - válaszol Anya.
- És ezt csak most mondod?!
- Csak most beszéltük meg, hogy ma megyünk. Meg mutatják a házat, Jázminnal pedig biztosan jól összeismerkedtek, amíg mi Alinával letárgyaljuk az üzleti részét.
- Oké, de, mi lesz, ha nem fog tetszeni a ház? Vagy Jázmin?!
- A házat már megnéztem és gyönyörűszép, ami pedig Jázmint illeti, adj neki egy esélyt. Még nem is ismered.
- Okés. Jake, Te és apa is most mentek?
- Igen, mi is erre az időpontra beszéltük meg a találkozót.
- Most átviszünk pár nagyobb cuccot, utána pedig, ha tetszik a ház, ami szinte biztos, akkor a többit is. Jövő hétre megleszünk és akkor beköltözhetünk.
- Ahogy mi is. De most már indulnunk kellene.- néz Anya az órájára.- A végén még elkésünk!
- Oké! Este találkozunk.- köszönünk el.

Mikor elindulunk, csak akkor hasít belém a felismerés: Hiszen ismeretlen emberek lesznek! Mi van, ha nem lesznek valami jófejek? Vagy mi nem fogunk nekik tetszeni? Vagy a ház belseje nem? Hiszen… elvileg velük fogunk lakni! Hónapokig! Jóég…! Amikor megállunk, megállapítom, hogy anyának igaza volt! A ház tényleg oltári! A kertben van egy csomó féle virág, a végében pedig van egy kis szökőkút. És a ház is szuper! Narancssárgára van festve és ilyen kis foltok vannak belefestve sárgával.
- Hűűű… ez…
- Nekem bezzeg nem hitted el, mi?- nevet anya. Csengetünk, mire egy barna hajú, pozsgás arcú nő jelenik meg az ajtóba.
- Sziasztok! Sam, örülök, hogy látlak. És bizonyára te vagy Layla. Szerintem menjünk be a házba. Layla te föl is mehetsz Jázminhoz, amíg mi anyával lebeszéljük a részleteket.- jó sokat beszél…
- Jónapot!
- Ugyan! Nyugodtan tegezz le! Végül is együtt fogunk lakni, vagy mi… Bemutatom Jázmint.
- Szia!- öcsém… ez a csaj bombasztikusan néz ki! Szőke haj, tökéletes alak… biztos totálisan el van szállva magától…
- Szia.
- Gyere. Amíg anyáék dumálnak, körbevezetlek.- kacsint rám.
- Oké.
- A nappalit már láttad. Megmutatom a szobámat. Azután pedig a többi szobát. Azok üresek, azok közül fogtok választani, hogy melyikban ki lesz.- jó sokat beszél ő is… úgy látszik, ez öröklődik. XD Az a helyzet, hogy Jázmin egyáltalán nincs eltelve magától, sőt! Nagyon szerény!- Tényleg örülök, hogy ideköltöztök.
Ránézek és bólintok. Igen, én is örülök.
- Hogy-hogy ketten laktok itt anyukáddal?
- Apu maghalt. Két évvel ezelőtt. Autóbalesetben.- jó ég! És én azt hittem, hogy a szülei elváltak.
Hirtelen nagyon szomorúnak látszik. Legszívesebben megvigasztalnám, de mivel még nem ismerjük annyira egymást ezért inkább csak annyit mondok:
- Sajnálom.
- Beszéljünk inkább valami másról, különben kitör rajtam a depresszió.- mondja Jázmin és szomorkásan elmosolyodik.- Például az iskoláról, a kedvenc tantárgyaidról, a barátaidról és arról, mit szeretnél csinálni.
- Oké.- felelem, és bár őszintén szólva semmi kedvem sincs a lányokról, Nathanról és Vályról beszélni rögtön elkezdek mesélni.
Jázmin érdeklődve figyel, bánatos arca lassan kezd felderülni.
- A törivel nem nagyon tudok mit kezdeni, a kedvenc tantárgyaim a rajz és a matek.- mondja.
- Hát ez így elég vicces párosítás.
- Igen, de építész szeretnék lenni és ahhoz mindkettőre szükségem van.
- Már most tudod, hogy mi akarsz lenni?- csodálkozom.
- Igen. Te még nem?
- Fogalmam sincs. Érdekel a töri, meg a rajz és a fényképészet is, de nem tudom még eldönteni.
- És nem akarsz művész lenni? Van egy ismerősöm, akiből nagyon jó művész lehetne. – mondja Jázmin. A plafonra néz, és hirtelen nagyon elégedett arcot vág.- Ő olyan jól rajzol, hogy a sulijában benne van a rajzklubban is. Ő a második legfiatalabb a klubban. Csak nagyon kevés ember járhat abba a klubba, azt mondta.- nem! Nem, nem, nem! Ez nem lehet!
- Igen? És hogy hívják?
- Nathan. – ez teljesen kizárt! Ne, ne, ne!
A második legfiatalabb a rajzklubban Nathan. És ki a legfiatalabb? Én. Nem lehet igez! Vajon honnan ismeri?
- És honnan ismered?
- Itt lakik az utcában.- MI?! Egy utcában fogok lakni Nathannal hónapokon keresztül?! Ez egy rossz vicc?! Vagy egy rémálom?! Mindjárt szívrohamot kapok!- De nem egy szerény típus. Viszont baromi jól néz ki! Ha látnád…- itt megakad és legyint.- De mindegy is. Szerelmes valakibe.
- Igen? Honnan tudod?- képedek el.
- Ő mondta nekem. De azt nem mondta ki. Csak azt, hogy nagyon szép lány.
- Ühüm…
- Itt van a szobám.- mondja és belépünk. A szobája… még jobb, mint a ház! A falak szivárvány színűre vannak festve, a bútorai színesek és a falon sajátkészítésú festmények vannak. És még ő isteníti Nathant, ő, aki (ha annyira nem is jól, mint Nathan, vagy bárki a rajzklubban) nagyon is jól rajzol!
- Ez… ez… ez…- alig bírok megszólalni.-  káprázatos…
- Köszi! Kíváncsi vagyok, milyen lesz a tiéd, ha be lesz rendezve.
- Arra én is…- motyogom.
- Tudod… örülök, hogy megismerhettelek. A suliban nincsenek igazán jó barátaim, de te… köszönöm.
- Mit?- csodálokozom.
- Hogy beszélgettünk. Hogy nem gondoltad rögtön, amikor megláttál, a külsőm miatt, hogy beképzelt vagyok.
- Áh, dehogy…- elpirulok és odamotyogok egy szívesent. Áh, dehogy gondoltam, hogy beképzelt… Én? Hogy is gondolhatnék ilyet? Nem ez volt a legelső gondolatom, dehogy!...
- Layla!- hallom a kiáltást a nappali felől.-Vacsora!- ez anya.
- Ok, megyünk.- kiáltjuk le egyszerre.
A vacsi finom, de nem vagyok képes oda koncentrálni. Ha Jázmin és Nathan ilyen jól ismerik egymást, akkor biztos naponta beszélnek. És akkor Nathan nemsokára megtudja, hogy itt fogok lakni, beazonosít és egy perc nyugtom sem lesz tőle. És amúgy is! Nem fogom bírni elviselni azt a pöffeszkedő hólyagot egy utcában velem. Egyszerűen nem leszek képes rá! Ez meghaladja a tudományomat!
- Kicsim, valami baj van?- ráz fel az elmélázásomból anya. Hát igen, egy KIS baj van…
- Dehogy, nincs semmi. A vacsora nagyon finom, köszönöm, Alina.
- Semmiség. Remélem szerettek, majd itt lakni. Ha esik a hó, a lányok ki is mehetnek hógolyózni az utcába. Jázminnak van pár barátja itt.- csúcs! Itt jön az a rész, hogy én MEGHALOK!

- Nagyon csöndben vagy.- mondja anya, ahogy hazfelé tartunk. Vállat vonok.
- És?
- Van valami, amiről szeretnél beszélni?- igen, van valami, amiről szeretnék beszélni, csak nem veled. Így hát megrázom a fejem. Semmi kedvem sincs a ,,bölcs” tanácsot hallgatni, hogy ne figyeljek Nathanra, és akkor békén hagy. Megpróbáltam. És minnél jobban próbáltam nem odafigyelni rá, annál inkább piszkált. Anya a fő-fő tudálékos kategóriába tartozik.
- Egyszerűen csak fáradt vagyok.- mondom.
Anya bólint és türelmesen mosolyog, de a következő pillanatban már az általam jól ismert röntgen pillantásával kezd el vizsgálni.
- Jól megértettétek egymást Jázminnal?- tudakolja.
Megint vállat vonok.
- Persze.- különben miért ültem vona egy óráig a szobájában?
- Akkor örülsz, hogy elköltözünk?
- Persze.- megint.
- Remek. Mert én is. Kell a levegőváltozás.

Otthon.
Korán lefekszem, de mielőtt még aludnék, előkotorom a jegyzetfüzetem és a következőket írom fel:
1. Holnap felhívni Lucast, beszélni vele és tanácsot kérni.
2. Beszélni Álomlovaggal. Mindenáron.
3. Kibírni Janie és Szonja állandó kérdezősködését.
4. Ha Nathan tudni fogja, hogy ott fogok lakni, akkor lekoptatni.
5. Megbízni Jázminban és a lehető leghamarabb elmondani neki, hogy ismerem és utálom Nathant.
6. Kitalálni, mit veszek Nathannak!
Annyira nem lesz nehéz. Mégis kit akarok meggyőzni? Persze, hogy nehéz lesz. Sőt lehetetlen! Nem baj, megpróbálom!