Útközben próbáltam kerülni a témát. Minden marhaságot összehordtam csak, hogy anya ne tudjon rákérdezni. Nehéz volt 15 percen keresztül beszélni, de a cél érdekében mindent. De mi is a cél? Dalmának elmondjam vagy ne? Nem tudom eldönteni, hiszen mi hárman vagyunk a legjobb barátnők, de ő régebb óta ismeri Julit, mint én és lehet, hogy neki rosszabbul fog esni, mint nekem, de ő már csak annyit fog tudni, hogy kórházban van. Úgy döntöttem, hogy…

Szia Vanda! – köszönt Dávid.

szia! – mit akar. Jó szeretem, mint egy testvért, de akkor is. Miért pont most kellett köszönnie. Nem is az a bajom, hogy köszönt, csak. Ajj!

Erika hív! – miért nem tudja egyszerűen anyának hívni. Ennyire nehéz lenne.

De miért? – megrántotta a vállát és elment. Hát, de jó! Most mászhatok ki az ágyból, menjek le a lépcsőn és beszéljek anyával.

Nem mondtad el, miért voltál a kórházban. Nos?

Hát… semmi különös.

Mondd el!

Na jó! Julit elgázolták és ezért mentem oda. Na, most már mehetek?

Igen.

Felmentem a szobámba és bedőltem az ágyamba. Mielőtt elaludtam volna elmentem fogat mosni, és utána feküdtem vissza és aludtam el. Nagyon fáradt voltam.

Másnap reggel semmi kedvem nem volt felkelni és suliba menni. Főleg Máté miatt. Hiszen beszélni akar velem, és nem tudom miről. Meg Dalmának is el kell mondanom. Nem tudom mit fog hozzá szólni, szóval az egész napom rossz lesz. De most nincs időm ezen agyalni, készülnöm kell a suliba. Elsétáltam a suliig és semmi hülyeség nem jutott eszembe. Vagyis nem tudtam min gondolkozni és ezért nem fog rosszul indulni a napom. De viszont egy kicsit később indultam el és ezért lekéstem a buszt, így sokkal később értem be a suliba, ami azért jó, mert könnyebben elkerülhetem a beszélgetést Mátéval. Körülbelül 7: 45-re értem a suliba. Lepakoltam a legalább négy kilós táskát és kipakoltam a könyveket az asztalomra. Mielőtt Dalmával tudtam volna beszélni, Máté megszólított és négyszemközt akart velem beszélni. Félek! Kimentünk a teremből az átjáróba.

Beszéltem Bálinttal. – Jesszus elmondta. Most mit csináljak! – Elmondta, hogy szerelmes vagy belém.

Komolyan és te? Vagyis hát úgy értem… Huh, de nehéz ezek után veled beszélni. Szóval most mit akarsz csinálni? – jaj de utálom magamat. Ha nem beszélnék néha annyit, akkor talán gondolhatnám azt is, hogy Máté is ugyanúgy érez, mint én. De most bevallja, hogy ő teljes szívéből utál és megkér, hogy felejtsem el. Nehéz lesz ezek után még a szemébe nézni, nem hogy beszélni vele.

Szóval nekem nem tetszel. Nem utállak inkább úgy szeretlek, mint egy barátot. Nekem inkább valaki más tetszik akit nagyon jól ismersz. – ki lehet az. Hiszen nekem nincs is lánytestvérem. Kivétel, ha… Juliba szerelmes.

Hát szerintem őt felejtsd el mert úgy se emlékszik rád, kitörölt az életéből. – Ez egy kicsit gonosz volt, de nem baj, Ezt, hogy érted.

Autóbaleset, kóma, részleges emlékezet kihagyása. Bocsi. – Remélem Juli egyszer megbocsát bár, lehet, hogy ezért fognak összejönni. De nem is tudom, hogy tetszik-e neki Máté. Remélem nem, mert ha Ugye csak viccelsz?

Mintha vicces hangulatomban lennék. Nem viccelek. Sajnálom Máté. Én tényleg igazat mondtam. Na most megyek.

Várj Vanda! Ugye nem haragszol rám? – hogy én? Dehogy soha. Csak a pokolba küldeném. – Vagy is… Még szóba állsz velem ezek után is?

Igen.

Becsengettek, de jó, nem érek rá elmondani Dalmának. Mikor beszéljek vele, nem biztos, hogy lesz rá időm. Hagynom kéne az egészet. Az első óránk matek volt. Jaj úgy utálom azt a tanárt, de tényleg. Eleinte még szimpatikus volt, de most már szörnyű. Útálom azt az anyag részt, amit most veszünk. Bárcsak kicsengetnének már. Végre! Pakoltam volna össze cuccomat, de ez a hülye tanár nem akarja befejezni ezt a hülye órát, amit én nagy hülyeségnek tartok, hogy elveszi a szünet nagy részét és így nem lesz időm beszélni Dalmával. Hú ez sok hülye volt egy mondatban. Le kéne szoknom a hülyézésről, mert így eléggé hülye maradok. Siessen már! Ne már megint egy csomó házit adott. Kinek van kedve azzal foglalkozni? Úgy döntöttem, hogy majd kaja után elmondom neki. Végül is több időm lesz vele beszélni.

Kaja után:

Figyu Dalma! Emlékszel, tegnap délután odajöttél hozzám és megkérdezted, hogy mi történt. Én meg azt válaszoltam, hogy semmi, szóval hazudtam. Felhívtam Julit és az anyja vette fel. Na mindegy ez nem lényeges. Juli nem beteg, ha nem elgázolták és kómában volt, de most felébredt és jól van. Pár törése van.

Ennyi. – nem látszott szomorúnak. Fura, én teljesen azt hittem, hogy rosszabb állapotban lesz, mint én.

Csak annyit mondasz, hogy ennyi! Nem értelek Dalma, hiszen legjobb barátnők vagytok a világon és te csak azt mondod, hogy ennyi. Ha meghalt volna akkor is azt mondanád, hogy ennyi.

Nem, kitalálnék valami hosszabb két szavas mondatot.

Undorító vagy Dalma. – Ismerem Dalmát, próbálja leplezni szomorúságát, de akkor is. Legalább 7 éve ismerik egymást és most, csak egy pici dolgon felhúzza magát és csak annyit mond, hogy ennyi, ha elgázolják Julit. – Mondd Dalma, miért nem próbálsz legalább szomorúnak látszódni. Én a legnagyobb ellenségemnek se kívánnám, ami Julival történt, de te simán bele löknéd egy szakadékba, ha alkalmad volna rá. – Lehet, hogy ez egy kicsit durva volt. De megérdemli, vagyis nem. Most egy kicsi látszik rajta, hogy az nagyon rosszul esett neki, amit mondtam.

Nem lökném be egy szakadékba Julit, csak… - a francba! Hogy én miért vagyok ilyen hülye. Most szegény sír. Mindent elrontottam, bocsánatot kéne kérnem. – Csak igazad van.

?!

Tényleg undorító vagyok, és nem érdemlem meg Juli barátságát, de nem tehetek róla vagyis tehetek… Nagyon rosszul esett nekem, amit Juli pár napja művelt, de akkor se küldeném le a pokolba.

Figyelj Dalma! Sajnálom, amit mondtam csak mérges voltam rád. Hiszen azt gondoltam, hogy neked rosszabbul fog esni, mint nekem. Bocsi! – Megöleltük egymást.

Nem akarsz ma eljönni velem hozzá.

Nem mehetek. Mehetnék, de nem akarok. Tegnap voltam és még egy ideig vagy soha nem akarok vele találkozni.

De miért?

Mert nem emlékszik rám. Ezt az egy dolgot nem mondtam el. Részleges emlékezet kihagyása van. Lehet, hogy hülyén fogom fel ezt az egészet, de félek, hogy nem akar rám emlékezni vagy soha nem is fog, és máshogy ismer meg, mint amilyen vagyok. Félek, hogy utálni fog és azért nem akarok még menni, mert elég depis hangulatom van.

Tényleg rosszul fogod fel ezt az egészet, na gyere el. Jó móka lesz. Kíváncsi vagyok, hogy kire nem emlékszik még. De mért vagy szomorú?

Hát tudod itt van ez a Máté ügy. Na szóval ma reggel beszélt velem. Elmondta, hogy semmi esélyem nincs nála. Szabályosan széttörte a szívemet. Na és vége a történetnek.

Csak mára felejtsd el az egészet és jól fogod érezni magad.– Végül beleegyeztem. Már nem haragszik Julira (szerencsére) és végre azzal a Dalmával beszélek, akit ismerek és ezért a beszélgetésnek mindjárt vége, mert bemegy a könyvtárba, hogy szerkessze az oldalát. Uncsi!

Amíg vártam a könyvtárban Dalmára, azon gondolkoztam, hogy milyen lesz újra találkozni Julival. Egy kicsit izgultam meg unatkoztam. Próbáltam sürgetni Dalmát, de ő mindig azt hajtogatta: Van időnk, nem kell sietni. A kis ráérős.

Dalma menjünk már, vagy haza megyek.

Jól van na, de még…

Van időnk, nem kell sietni. Ránéztél már az órára. Fél három van. Lehet, hogy neked már nem kell tanulnod, de nekem igen, szóval gyerünk. Holnap témazárót írok angolból és még egy szót se tanultam.

10 perccel később megmozdult. Felállt a széktől és felvette a táskáját és kiment a könyvtárból. Jó jel! Végre elindulhattunk. Az uton nagyon jól éreztem magam, de amikor odaértünk Juli szobájának ajtajához egy kicsit megtorpantam. Végül bementem. Csak Juli volt ott. Aludt.

Menjünk, alszik. – suttogtam Dalmának.

Ne! – egy kicsit hangosan mondta. Mondhatni nagyon. Felébredt, hát kösz Dalma.

Sziasztok!

Szia Juli! Hogy vagy? – kérdezte Dalma. Ne feledd Dalma, én csak elkísértelek, nem kell beszélnem. Vagyis remélem. Próbáltam telepatikus úton közölni vele. Úgy látszik nem sikerült. Hát ilyen az én szerencsém.

Jól, kösz Dalma! – De mákos. Az ő nevére emlékszik. Úgy gondoltam kiosonok, hát ha nem veszi észre senki. Tettem egy lépést hátra. – szia Vanda. És te hogy vagy?