Igazából nem sokat készülődni, mert csak egy napra mennek. Gyorsan mindenki lezuhanyozott és ment lefeküdni aludni, hogy holnapra jól kialudják magukat.

Reggel már indultak is. Szerencséjük volt, mert elmaradt az óra, mert a tanár beteg lett. Szóval nem kell kilépőt kérniük. Kimentek a karámhoz, ahol a sárkányokat tartották. Felszálltak Oromisra és Galbatrixra és elrepültek Angliába  Coalvillebe. Ott rátaláltak a föld alatt egy bejáratra.

- Biztos ő hozzá  vezet – mondta Natali, nagy meggyőződéssel.

- De hogy kell bejutni.

- Ehhez egy kód kell. Látjátok tele van  négyféle színes kővel ez a fal. Mindegyik színből négy. Csak azt kell tudni, hogy milyen sorrendben kell őket megnyomni, hogy kinyíljon az ajtó.

- Én sejtem levegő … föld… tűz … és víz – ahogy ezt mondta Emma Linda megnyomta olyan sorrendben a köveket. Az ajtó kinyílt és a lányok bementek. Végig sétáltak a folyosón egészen egy nagy terembe ahol egy kígyó volt.

- Khm… Enna!

- Igen, kissz lányok?

- Azért jöttünk, hogy harcoljunk veled.

- Hát a harsz legyen harsz. – mondta és a lányok alatt egy vízsugár jött fel és elrepítette őket a kígyó közelében ahol leestek. Emma gyorsan egy védőburkot képzet föléjük, de ez se védte meg őket. Enna csak egy fark suhintással ellökte a lányokat.

- Ti erőtök semmi az én erőmhöz képest. Eltörpül mellette.

Erre olyan haragra gerjedt Natali, hogy a tiltott erőt használta.

- Ne Natali azt nem szabad – üvöltötte Katrine, de Natali úgy tett mintha nem hallaná.

Persze meg is lett a következménye. Natali rosszá vált. Így már csak hárman maradtak.

- Na visszlát lányok. Sszerintem én nyertem – és egy sátáni kacaj követte és elkúszott Natali kíséretében.

- Istenem, hogy lehetünk ilyen bénák és szegény Natali most rossz.

- Nem baj. Menjünk vissza és kérdezzük meg mit tegyünk.

- Nem kell csak át kell hoznunk ez másik dimenzióból a jó Natalit és kész és minden meg van oldva.

- Miből kell áthoznunk teljesen összezavartál Katrine.

- A dimenzió egy idősík. Szóval, ha ebben az idősíkban mi jók vagyunk akkor a másik idősíkban ők rosszak.

- És ezért miért van így?

- Azért, hogy fel ne boruljon az egyensúly. Valahogy át kell jutnunk a másik dimenzióba és visszahozni a jó Natalit.

- Aha!

- Most csak ara kell rájönnöm hogy is volt a varázsige. Dólum… vagyis nem dónum. Igen ez az! Eszembe jutott! Dónum probalitis maiti. Ez a varázsige és ezt háromszor el kell ismételni.

Megfogták egymás kezét és elismételték háromszor, hogy:

- Dónum probalitis maiti. Dónum probalitis maiti. Dónum probalitis maiti.

S megnyílt egy varázslatos kapu előttük. Bementek rajta és egy koszos büdös városba csöppentek. Ez a  saját városuk ellentéte volt.

- Na lányok utazhatunk! – szólt először Katrine.

- Hova? – kérdezte Linda.

- Na, hova szerinted?? Anglia… Coalville… Eszedbe jutott már?

- Aha. – mondta Linda. – De mivel?

- Sárkánnyal – vágta rá Katrine.

- De nem mehetünk velük, mert  mint említetted mindenki rossz lett aki eddig jó volt.

- Akkor szerinted mivel menjünk okostojás?

- A tündérek – s megnyomta a medálját.

- Jaj már nagyon hiányzott, hogy hívjatok minket és sajnálom, hogy olyan hamar haragra gerjedtünk – mondta Lala , majd sorban végig ölelt mindenkit. Kivétel Natalit.

- Hol van a negyedik, Natali?

- Pont ezért hívtunk. Vigyetek el minket Coalvillebe.

- Rögtön – és megszórt minket tündérporral.

Elmentek a bejárathoz és már Katrine nyúlt, hogy megnyomja köveket Emma visszahúzta a kezét.

- Szerintem nem lenne jó ötlet.

- Miért nem? – kérdezte Katrine

- Mert ha jó Enna akkor más a „belépő kód”. Lala segítesz.

Lala valami varázsigét mormolt maga elé és kinyílt az ajtó. A lányok beléptek és szólították Natalit.

- Natali! Itt vagy? Mi vagyunk azok.

- Mit kerestek itt? Nem volt elég az, hogy elvertelek titeket?

- Mi a jó Natalit keressük. Mi egy másik dimenzióból jöttünk. Mi  jók vagyunk. Visszaszeretnénk vinni a mi dimenziónkba.

- S, miért higgyek neked? – most már egyre közelebbről hallatszott a hangja.

- Szerinted, ha rossz lennék akkor eddig miért nem támadtam rád? – kérdezte Linda.

- Na ez igaz. De még mindig nem értem ezt a dimenziósat. – most már előjött a rejtek helyéről és ott volt mellette Enna is.

- Jó napot Enna! Ön talán segíthetne nekünk – mondta Emma.

- Miben kéne?

- Abban, hogy mit csináljunk, mivel a mi dimenziókban Natali a rossz és persze ön is az és szeretnénk jóvá tenni, de nem tudjuk hogyan. – magyarázta Katrine.

- Értem, de innen Natali nem vihetitek el, mert teljesen más viselkedésű, mint az ottani.

- Akkor? – sürgette Katrine.

- Le kell győznötök őt a jó varázserővel és ezt kapjátok tőlem. - S adott egy új varázserőt. – Ezt csak akkor használhatjátok, ha vesztésre álltok.

- Köszönjük! – mondta Emma és elköszönt – akkor mi mennénk. Lányok!

Megfogták egymás kezét és háromszor elismételték a varázsigét és visszamentek a saját idősíkúkba. De érdekes újra Enna barlangjában álltak előttük Natali.

- Mit akartok már megint? Harcolni?

- Úgy van – vágta rá Katrine.

- Rendben. – s máris megtámadta őket egy jégzáporral.

Válasznak Emma egy védőburkot vont maguk fölé. Ezután Katrine kidobott egy tűz gömböt. Majd a falból kígyók és pókok másztak ki.

- Ezek meg mik? – kérdezte ijedten Linda.

- Ó, ezek csak a kicsikéim – mondta egy sátáni kacajjal megtoldva.

Biztos nagy erőt kellett kifejtenie, hogy idehívja őket, mert ezek Ausztráliából származnak gondolta nagyon erősen Emma, hogy eljusson a lányokhoz. A lányok odafordultak hozzá és bólintottak egyet. Ez biztos azt jelenti, hogy „meghallották”. Tovább harcoltak a lányok, de valahogy úgy tűnt, hogy soha nem fogy el az ereje.

- Szerintem használjuk az Ennától kapott varázserőt, jó?

Bólintottak egyet és azt mondták, hogy új varázslat, mert nem tudták mi a neve. Valami fehér fény jött ki a kezükből és megtámadta Natalit. Igazából nem is támadta, inkább úgy nézett ki mintha elszívná az erejét. Mikor már szinte az egészet elszívta akkor Natali összeesett és a varázslat abba maradt. A lányok odafutottak Natalihoz és megnyomták a medáljukat.

- Tündérek! Vigyetek minket az iskolába a gyengélkedőre. Te Lala vidd el a Galbatrixt és Oromist vissza a karámhoz. – Lala bólintott – Ja és köszönöm, hogy eljöttetek. Na gyerünk – sürgette őket Emma.

S máris ott voltak a gyengélkedőn. Lerakták egy ágyra és gyengéden felpofozták, úgy hogy ne fájjon neki és mégis felébredjen. De sehogy se ébredt fel.

- Nina! Mi lehet a baja? – kérdezte aggódva Linda.

- Csak amit energiát elvettetek tőle azt vissza kell szerezni és azt csak egy jó nagy alvással lehet. – és úgy tett mintha ásítana egyet Nina.

- Értem. – mondta Linda.

- Ez célzás volt.

- Mire?

- Arra, hogy menjetek aludni, mert már fél tizenegy és holnap hosszú napotok lesz. – mondta Nina.

- Hogy érted az, hogy „hosszú” napunk lesz?

- Ki kell magyaráznotok az igazgatónak. Hogy miért lógatatok el óráról.

- Nem már. Egyébként meg úgy volt, hogy nem lesz helyettesítés és beteg volt a tanár. Szóval?

- De mégis volt helyettesítés és nem más volt az mint pont Mr. Lon. – mondta Lina.

- Hát lányok nekünk lőttek. De nem lehetne az, hogy... – kezdte volna Katrine, De Lala a szavába vágott, aki épp most libbent be a gyengélkedőre:

- Nem fogjuk kimagyarázni, mert nektek kell. De egy dolgot már megtettem helyettetek.

- Na és mi volt az? – érdeklődött Linda.

- Elmondtam miért hiányoztatok.

- Pontról pontra?

- Igen pontról pontra.

- Akkor még se lesz olyan hosszú napunk, de azért jó lenne már aludni. – ásított Emma és elindultak a szobájuk felé. Az ajtajuk előtt ott aludtak a fiúk. A lányok teljesen elfelejtették, hogy el kell mondani azt, hogy mi történt velük, de mikor meglátták a fiúkat rögtön eszükbe jutott. El kezdték ébresztgetni a fiúkat.

- Fiúk keljetek fel. – Emma megrázta Markot és ő rögtön felébredt.

- Mi van! Ja szia, de most hagyjál aludni – mondta.

- Itt a folyosó közepén – értetlenkedett Emma.

- De hisz én nem is… hoppá!

- Na segíts felébreszteni a többieket.

- Addig nem míg el nem mondod, hogy hol voltál.

- Majd holnap, de ma nagyon hosszú napunk volt és lehet, hogy a holnap hosszabb lesz mint gondolnánk. Szóval ébreszd fel a fiúkat és mi megyünk aludni, mert hulla fáradtak vagyunk. Menjünk! – mondta Emma. Kinyitották az ajtót és valami szörnyű bűz csapta meg az orrukat.

- Mi van itt? – kérdezte undorodva Katrine.

- Nem tudom, de van egy olyan sejtésem, hogy a fiúk tehetnek róla.

- Mindegy majd holnap kitakarítatjuk velük az egész szobát. – s befeküdt az ágyába.

- Á – kiáltott fel.

- Mi az? – kérdezte Emma.

- Valaki van az ágyamban – felhajtotta a takaróját és Peter horkolt az ágyában. – Peter kifelé az ágyamból. – kiabált rá.

- Jól van, jól van. Jó éjt.

- Neked is. – s ezután kiment az ajtón. – nem értem, hogy lehetsz ennyire kegyetlen.

- Nem vagyok az csak fáradt. Szóval jó éjt.

- Neked is.

 S elaludtak, de nem értem, hogy lehet ilyen bűzben aludni. Reggel mikor fel keltek az volt az első dolguk, hogy lezuhanyozzanak. Aztán mentek az igazgató úrhoz. Fel voltak készülve arra, hogy nagyon leszidják őket. Bekopogtak az irodába.

- Gyertek – mondta.

- Sajnáljuk igazgató úr, hogy nem voltunk órán, de mi úgy tudtuk, hogy elmarad.

- Nem baj. Na és hogy van Natali?

- Nem tudjuk még ma nem voltunk bent nála.

- Rendben. Köszönöm, hogy befáradtak. Ja igen és jönnek a bálra?

- Természetesen. Soha nem hagynánk ki. Viszlát.

- Sziasztok. – s kimentek a lányok.

- Pfuh, meleg volt – mondta Katrine – ő a világ legjobb igazgatója.

- De valahogy túl könnyű volt.

- Ne legyél már ilyen, örülj, hogy túl vagy rajta. Most meg ébresszük fel a fiúkat egy jó hideg zuhannyal.

- Rendben.

Rohantak vissza a szobájukba, de előtte szereztek pár seprűt. Az ajtó szerencséjükre nyitva volt és belopóztak a szobájukba. Engedtek a vödörbe vizet és az egészet rá a fiúkra.

- Ezt mért kaptuk? – kérdezte Dan.

- Mert megérdemlitek azok után amit műveltetek a szobánkba és most jön csak a java.

- Mi?

- A takarítás! – mondták a lányok és a fiúk kezébe nyomták a seprűket.

- Na ne! Nem a mi szobánk.

- De ti csináltátok a rendetlenséget.

- Ezt meg honnan veszed?

- Onnan, hogy tegnap Peter bent aludt az ágyamban és úgy kellett kikergetni onnan. Szóval ti takarítotok.

- Most már azt mondom, hogy igazatok van és úgyis csak egy kis rendetlenség van bent – mondta mielőtt benézett volna – helyesbítek nagy a rendetlenség – mondta legörbülő szájjal. Miután a fiúk szépen kitakarítottak akkor már mindenki elmehetett az órára.