21. fejezet
A hipobrimm visszaszöktetése
Nina, Lina, Lala és Szépszi egymásra kacsintott. Beszórták valamivel a hipobrimmet és az el is tűnt. Szerencsére már hamarabb visszalett rakva a nyakörv és így nem kell meg keresni.
- Akkor mehetünk? – kérdezte Katrine.
- Persze.
S felmentek a lépcsőn vissza a könyvtár folyosója felé. Gyorsan átmentek a folyosón és elmentek a hipobrimmek kertjéhez. Ott kinyitották az ajtót, de megjelent Mr. Dorth tanár úr.
- Ti meg mit csinálto… - kezdte, de nem tudta befejezni, mert a tündérek álomport szórtak rá.
- Szép álmokat tanár úr – viccelődött Linda.
Gyorsan bevitték a hipobrimmet és visszamentek Mr. Dorthoz. A tündérek eltűntek és mikor fel kelt a lányok és a fiúk úgy tettek mintha ébresztgetnék.
- Tanár úr! Tanár úr ébredjen.
- Ti mit kerestek itt?
- Mi csak a könyvtárhoz mentünk és akkor megláttuk magát és elkezdtük ébreszteni. Meg szabad kérdeznem, hogy mi történt? – próbált aggódó hangot kipréselni magából, de nehezen ment, mert minden egyes szónál nevetésbe rándult a gyomra Emmának..
- Meg mondom őszintén én sem emlékszem mi történt csak annyira, hogy kerestem a kulcsot, és aztán itt vagyok a földön. De mit keres nálad a kulcsom?- kérdezte Markot
- Hát az úgy volt hogy izé…
- Kivettük a kulcsot az ajtóból.
- Értem akkor menjetek a dolgotokra.
- Viszlát Tanár úr.
- Sziasztok.
Gyorsan elrohantak a szobájuk felé és annyira röhögtek, hogy már nem is bírtak beszélni.
- Láttátok a képét amikor fel kelt?
- Aha! Olyan szörnyű volt.
És egy ideig nevettek is Mr. Dorthon. Aztán elköszöntek egymástól és mindenki bement a saját szobájába.
22. fejezet
Patrick visszatért??
Mikor bementek a szobájukba a lányok egy neszt hallottak a fürdőszobából.
- Hallottátok?
- Igen, tisztán.
- Maga az Patrick?
- Ő nem lehet hiszen ő meghalt.
- Mért ne lehetne hiszen rám is azt hitétek, hogy meghaltam, de mégis élek.
- De…
- Ne ezen vitatkozzunk, inkább nézzünk utána mi lehet az.
- Én inkább szólnék először a fiúknak.
- Rendben, mi addig megnézzük mi lehet az.
Linda kiment és szólt a fiúknak addig a lányok utána néztek. Bementek a fürdőszobába és ott találtak egy patkányt. Sikítozva ki is rohantak onnan. Ekkor a fiúk berontottak a szobájukba.
- Mi van mi történt?- kérdezték.
- Ott egy patkány. – mutatott a fürdőszoba irányába.
Mark bement és megfogta.
- Hisz ez egy aranyos kis állat.
Mikor a szemébe nézett eszébe jutott Patrick szeme is. A két szempár egy és ugyanaz a személytől származhat. Ijedtében el is dobta az állatot.
- Oh, tényleg annyira aranyos?
- Nem, mert az ott… az ott… - hebegte Mark.
- Nyögd már ki végre, csak légy szíves ne akarj megijeszteni azzal, hogy ez itt Patrick Digg!!
- Nem akarlak, de ez itt ő.
- Nem hiszem el, hisz ő meghalt.
- Emma, de te mondtad, hogy ez nem olyan biztos, mert te is élsz.
- És nézd meg azt a szempárt. Az pontos mása Patrickénak.
Miután ezt mondta Mark, Emma megkereste a patkányt és megnézte a szemét. Marknak igaza volt. Letette a patkányt és így szólt:
- Igazat mondott Mark. Ez ő. Patrick Digg.
- Patrick Digg, gyere elő rejtek helyedről.
Erre a patkány visszaváltozott Patrická.
- Sziasztok lányok! Lányok milyen régen találkoztunk? Úgy 20 perce.
- Maga már mit akar újra? Nem volt elég az első?
- Nem, nem volt elég. Nagyon kedves, hogy meg kérdezte.
- Maga csak ne köszöngessen semmit. Egyébként meg mondtam már, hogy jó választás volt a patkány, mert mind a ketten ugyanolyan büdösek vagytok meg még hozzá rondák is. Mondhatom jó párosítás. – mondta Katalin.
- Szóval jöhet újra a szópárbaj?
- Nem, csak megjegyeztem. De ha maga ennyire puhány akkor felőlem szívesen.
- Én puhány. Hiszen én most is túléltem.
- Ja igen. Meg is szerettem volna kérdezni, hogy, hogy élte túl? Mi vagy ki segítségével? Hiszen ezt senki nem élhette túl.
- A saját elixíremmel. Ez a fajta elixír mindenféle sebet meggyógyít. – mutatott az üvegben lévő elixírre.
Erre Katrine felrobbantotta az elixírt és hozzátette:
- Volt és most már nincs. De én már unom ezt a beszélgetést, ha harcolni jöttél akkor legyen harc. De ne itt hanem a kertben. – mondta Katrine és a lányokra kacsintott.
- Milyen kert? – kérdezték egyszerre a fiúk.
- Majd megtudjátok.
Kifelé ment a szobából, persze csak ő ment elől a többiek Patrick mögött. Mikor kiértek mindenki egymás mellé állt Patrickkal szemben.
- Akkor most már harcolhatunk. – sürgette őket Katrine.
A lányok bólintottak és egyszerre meg is nyomták a medált,majd a tündérek megjelentek és a lányok átváltoztak és mehet a harc.
- Akkor kezdhetjük?
- Felőlünk.
Most sokkal jobb volt a hely. Ezt még Natali is ki tudta használni, mert itt sok volt a növény. Szóval újra repkedtek tűz és vízgömbök. Kutyák harapdálták Patrick lábát, de ő ennek ellenére is helyt állt. Ő is próbált visszaverni, de túl sokan voltak és sehogy se bírta őket legyőzni. Ezért ezt kérte:
- Ha lehetne csak mi intézzük el öten, kérlek. Mert ez így igazságos.
- Igaza van. Fiúk! – mondta Emma és kérlelő szemmel nézett a fiúkra.
- Nem, nem megyünk el csak azért mert úgy akarja. – vágott vissza Mark.
- És ha mi így akarjuk? Vagy ha szeretsz és ti fiúk szeretitek ezeket a lányokat akik most velem harcolnak a kedvemért megteszitek légy szíves meg még így is mi leszünk túl erőben. – mondta Emma és azt gondolta magában hogy nem érti, hogy miért beszél ilyen nyálasan.
- Oké! De ha baj van közbe lépünk, rendben?
- Igen, de most fogjátok be a szátokat. Léci.
A lányok tovább harcoltak. Még mindig repültek tűz és vízgömbök. Natali most nem kutyaként harcolt hanem rendes emberi alakjában gyökereket irányított feléje. Persze Patrick a gyökereket kivédte egy egyszerű levegő pajzzsal a többit is ki tudta védeni azzal. Ezért a lányoknak nem volt más lehetőségük, csak a fény varázslat. Így hát támadóalakzatba álltak és megcsinálták a fény varázslatot. Mindenki azt mondta, hogy harc, kivéve Katrine. Ő azt mondta, hogy:
- Egyesülés!
Mindenki őt bámulta, hogy mit csinál, de ő csak egyesült az állattal. Ilyenkor Katrine a lénye felé emelkedik és olyan lesz mintha tűz venné körül. Elveszítette az uralmát és hirtelen rátámadt Patrickra. A lányok nem tudtak megakadályozni, hogy ezt csinálja (lehet, hogy nem is akarták). Így véglegesen megölte Patrickot. Odarohantak Katrinehoz és próbálták visszahívni a testébe.
- Katrine! Katrine gyere vissza közénk.
Aztán Linda már nyúlt, hogy megrázogassa, mint amikor felszokta ébreszteni, de Emma visszahúzta a kezét.
- Szerintem nem lenne jó ötlet. Hiszen Katrine szó szerint ég.
Eközben a fiúk is odamentek a lányokhoz:
- Mi történt Katrinenal?
- Hát nem látod?
- De látom, de én pontosabban gondoltam, hogy elmond.
- Ja bocs, de mi se tudunk ennél többet és nagyon aggódok miatta.
- Szerintem vigyük Mr. Lonhoz.
- Oké! – mondták és már el is indultak az igazgató úrhoz.
Az igazgatóiban:
- Mi történt vele?
- Hát… gyakoroltunk. – mondta Emma.
- Légy szíves mondd el az igazságot!
- Rendben szóval megakart ölni minket egy alak. Akinek a neve Patrick Digg és engem harc közben meg is ölt… - kezdte Emma.
- Várjunk csak harcoltatok vele?
- Igen. Szóval mikor megölt a fényszobába kerültem és a nagyim azt mondta, hogy a fény varázslattal tudjuk megölni…
- És amikor újraéledt Emma akkor használtuk ezt a varázslatot és azt hittük, hogy meghalt, de használt valamilyen elixírt vagy mit és újra él… - folytatta Linda.
- Aztán újra harcoltunk vele és amikor a fényvarázslatnál voltunk, akkor Katrine nem azt parancsolta, hogy harc hanem azt, hogy egyesülés és azóta így van.
- Rendben akkor vigyétek a gyengélkedőre és beszéljetek a tündérekkel.
- Mi van! Nem is szid le minket vagy valami?
- Nem. Le kéne?
- Én azt hittem, hogy kapunk egy jó letolást azért, mert azt a kertet használtuk gyakorlásra és hogy először mi kerestük meg Patrickot… Ezekért nem szid le?
- Nem.
- És miért?
- Mert mindent tudtam.
- Micsoda? – kérdezték mind a heten.
- Maga mindent tudott? Akkor mért faggatott ki minket? – kérdezte Linda.
- Mert kíváncsi voltam, hogy igazat mondotok. Jó akkor ti vigyétek Katrinet a gyengélkedőre én meg foglalkozom a hullával. Viszlát.
A lányok beleremegtek amikor azt mondta, hogy hulla.
- Viszlát.
És az igazgató kiment az irodájából.
- Ezt nem hiszem el. Na mindegy foglalkozzunk inkább Katrinenal. – mondta Natali.
23. fejezet
Sikerül - e?
Elvitték Katrinet a gyengélkedőre és ott segítséget kértek a tündérektől.
- Szóval miért kerestek már megint minket – mondta Nina mielőtt ránézett volna Katrinera - Úristen! Szóval ezért kerestetek.
- Ühm. Tudnátok segíteni,
- Nem, csak ti tudtok rajta segíteni!
- Rendben vállalunk mindent! – mondta a lányok helyet Emma.
- Szóval az a feladat, hogy utána kellene mennetek és rábeszélni őt, hogy jöjjön vissza. Megint az akarat erő a lényeg.
- Rendben.
- De nem mehettek, hisz ez túl veszélyes.
- Lehet, hogy igazad van, de lehet, hogy nem. De te nem tennél meg mindent ha a legjobb barátod életéről van szó?
- De igen, de…
- Nincs de. Mehetünk lányok?
- Aha!
Szóval a lányok átváltoztak és megcsinálták a fényvarázslatot. Ezután azt mondták, hogy egyesülés és aztán már csak egy fekete szobát láttak aminek a közepén fény szűrődött be. Annak a közepén ott volt Katrine és csak ült nem csinált semmit. A hétköznapi ruhájában volt mint mi. A lányok odamentek hozzá.
- Szia Katrine – mondták, de ő meg se szólalt.
- Hahó Katrine köszönni luxus? – kérdezte Linda, de erre se válaszolt.
- Lenne agy kérdésem.
- Mondjad!
- Hogy van az, hogy mi nem vagyunk ilyenek mint Katrine, úgy értem mi tudunk beszélgetni egymással és ő meg, meg se tud szólalni? Ezt nem értem.
- Szerintem csak rá kell bírnunk, hogy beszéljen.
- Próbáljuk meg.
- Katrine légy szíves szólalj meg, mi vagyunk azok Linda, Natali és én, Emma. Nem teheted ezt velünk szólalj meg.
És hirtelen megszólalt olyan dühösen amilyennek látták akkor amikor megölte Patrickot. Szinte lángolt dühében.
- Rendben örülsz megszólaltam – mondta és felpattan a helyéről.
- Mi a baj Katrine?
- Az, hogy itt hagytatok egyedül. Hónapokig itt voltam és csak vártam, vártam és vártam rátok, de ti sehol. Még egy élet jelet sem adtatok. – már látszott, hogy remeg. Szegény egész testével remegett és nem is dühös volt hanem inkább csak félt méghozzá nagyon félt.
- Kérlek Katrine nyugodj meg és ülj le.
- Nem nyugszom le és már eleget ültem. Hallani akarom mért csak ilyen későn jöttetek?
- Mi pár perccel azután jöttünk miután te veled ez történt.
- És még higgyem is el, mi! Azt csak leshetitek.
- Hisz Emma igazat mondott. Mi rögtön utánad mentünk mikor ezt történt veled, csak előtte megkérdeztük az igazgatót és a tündéreket hogy tudunk visszahívni téged, de ezt csak úgy sikerülhetett, hogy utánad jöttünk.
- És én szerinted elhiszem ezt a hazugságot amit elmondtatok.
- El kell, hiszen mi a barátaid vagyunk és velünk kell jönnöd ha tetszik hanem.
- Nem megyek sehova veletek.
- Figyelj a fiúk nagyon számítanak ránk főleg Peternek hiányzol.
Látszott rajta, hogy amikor hallotta a Peter nevét akkor megenyhült. A lányok ezt ki is használták.
- Mikor ez történt veled Peter nagyon megijedt és a fiúk közül ő szerette volna a legjobban, hogy eljöjjünk érted. De ha nem jössz akkor nagyon csalódott lesz. Ezért nagyon kérlek, hogy gyere velünk. Ott sokkal jobb mint itt.
- Rendben veletek megyek. – mondta Katrine.
- Szóval üljünk ide a fénybe és fogjuk meg egymás kezét – mondta Emma – Oké, akkor most koncentráljunk arra, hogy haza akarunk menni.
Mindenki nagyon erősen koncentrált és meg is lett az eredménye. Mindenki épségben visszajutott. Amikor Katrine próbált lemászni az ágyról akkor összeesett. Majdnem a lányok is leugrottak az ágyról, de a tündérek megtiltották nekik.
- Nem szabad lejönnötök mert ti is elájultok. Fiúk óvatosan próbáljátok felébreszteni Katrinet.
- De hát miért? – kérdezte Emma.
- Mit miért? – kérdezett vissza Nina, mert nem érte miért kérdezi ezt Emma.
- Hát azt, hogy miért nem szállhatunk le az ágyról?
- Azért mert túl sok energiát használtatok el.
Eközben a fiúk felébresztették Katrinet.
- Mi történt a szobában? – kérdezte Mark.
- Hát nem sok minden.
- De mesélj már.
- Szóval majdnem összevesztünk Katrinenal, mert nem akart velünk jönni és azért nem akart velünk jönni, mert azt mondta, hogy ott hagytuk több hónapra egyedül. De aztán rá beszéltük valahogy és eljött velünk. – magyarázta Natali.
- Akkor én mért nem emlékszem erre?
- Ezt nem lehet megválaszolni, pedig ez nagyon fura, mert a tündérek szinte mindent tudnak.
Miután ezt mondta Lala, megjött az igazgató.
- Jó napot hölgyeim, ja és persze uraim és tündérek. Hogy vannak.
- Rosszul – mondták a lányok.
- Jól – mondták a többiek.
- Nina ugye nem kell bent maradnunk éjszakára?
- Nem kell és most már fel is kelhettek az ágyból. – mondta Nina helyett Mr. Dorth.
- Na végre!- mondták a lányok és rögtön le is ugrottak az ágyról.
- Na én is felkelhetek – mondta gőgösen Katrine.
- Igen.
A fiúk helyet engedtek neki, mert eddig még körbe állták. Katrine gyorsan felpattant.
- Maga meg mit keres itt?
- Hát nem mondták a lányok?
- Mit kellett volna mondaniuk?
- Hát, hogy elmeséltek mindent.
- Mii?
- Nem tehettünk mást.
- Miért nem?
- Amiért az történt veled, mert te nem lettél újra ön magad amikor befejeződött a harc. Ezért szóltunk neki és el kellett mondanunk mindent.
- Értem szóval akkor mindenki tud mindent csak én nem? Szinte minden ki esett a fejemből és nem értek semmit.
- Úgy látszik hosszú éjszakánk lesz. – mondta Emma és elmesélt mindent.
A szobában:
- Szóval az a pasi, aki meg akart ölni minket meghalt és ezt mi tettük vele.
- Pontosabban te tetted.
- Szóval akkor én… Még mindig nem értem.
- Nem értem, hogy nem lehet ezt felfogni.
- Te csak ne gúnyolódj Linda, még én arra emlékszem, hogy milyen hülyeségeket hordtál össze.
- Hé! – mondta és rádobott egy párnát Katrinera.
- Nincs most párnacsata először is, próbáljuk meg, megmagyarázni Katrinenak, amit nem ért. Szóval mit nem értesz?
- Azt, hogy öltem meg azt a férfit, és hogy kerültem abba a fekete szobába?
- Úgy ölted meg, hogy egyesültél a fény állattal és így kerültél abba a szobába. Na és más valami, amit nem értesz?
- Nincs és kösz mindent.
- Szívesen, de most már alhatok, mert már hajnali három van és holnap iskola. Jó éjt.
- Jó éjszakát! Hogy lehet ennyire fáradt, hisz nem is csinált semmit. – mondta Linda. Miután ezt mondta egy párna landolt a fején.
- Hallottam – mondta Emma.
- Jól van na még viccelődni se lehet?
S, lefeküdtek aludni.
24. fejezet
Létezik- e a jó Enna??
Natalinak egy különös álma volt az éjszaka, amiben egy unikornissal beszélt. Az unikornis csak azt hajtogatta, hogy menjenek el a fehér sárkányhoz. Reggel be is számolt különös álmáról a többieknek.
- Ez az unikornis azt akarja, hogy menjünk el Ennához. De miért akarja ezt?
- De szerintem kérdezzük meg Mr. Dorthot, lehet, hogy ő tudja.
- Miért pont Rufus tanár urat, mért nem az igazgatót kérdezzük meg?
- Mert nem ő a tanulmánytan tanár és szerintem ő jobban ismeri az állatokat, mint az igazgató, de ha akarod oda is mehetünk.
- Inkább menjünk az igazgató úrhoz.
- Rendben.
És elindultak az irodája felé. Mikor odaértek bekopogtak.
- Ki az?
- Mi vagyunk azok. Emma, Linda, Katrine, és én Natali.
- Gyertek, be.
Mikor beléptek a lányok, azt kérdezte:
- Mit szeretnétek?
- Szeretnénk megtudni, hogy miért akarja Enna, hogy odamenjünk hozzá és mért üzeni ezt egy unikornissal?
- Sajnálom, nem tudom. Inkább kérdezzétek meg a tündéreket.
Mindenki megnyomta a medált és a tündérek megjelentek.
- Mit szeretnétek?
- Mondd meg miért kéri tőlünk egy unikornis, hogy elmenjünk Ennához?
- Ez egyszerű! Akar nektek adni vagy mondani valamit, mielőtt meghal.
- Na akkor indulás.
- Éljen utazunk, utazunk.
- Állj, állj mivel menjünk?
- Hát mivel mással, tündérporral.
- Na és hova megyünk?
- Egy hegy tetejére.
- Pontosan melyik hegy tetejére?
- Majd megtudjátok.
És egy szempillantás alatt ott teremtek a hegyen.
- Jesszus itt vagyunk az egyik fekete hegy tetején.
- De hisz ez nem is fekete.
- Tudom, de nem a színéről kapta a nevét.
- Hanem?
- Azt nem tudom. Nem sokat olvastam róluk, de azt tudom , hogy Montenegróban van. – mondta Natali.
- Ez a csaj egy okos tojás. – mondta Linda.
- Szépszi!
- Igen.
- Merre van a barlang?
- Mutatom.
Mindenki elindult utána. Mikor beléptek a barlangba a tündérek rögtön eltűntek. Bementek az óriási barlangba, ahol meg is látták a sárkányt.
- Jó napot Enna! – köszöntötték a lányok.
- Sziasztok! – köszönt egy kicsit rekedtes hangon.
- Megkérdezhetem mi történt magával? – kérdezte tapintatosan Natali.
- Oh, csak el járt fölöttem az idő.
- És miért hívott ide minket? – kérdezte Katrine.
- Szeretnék kérdezni tőletek valamit.
- Csak tessék.
- A kérdés így hangzik: Ki a legnagyobb varázsló illetve boszorkány?
- Ezt át kéne gondolni, hogy mit mondunk, mert nem mondhatjuk azt, hogy mi.
- Akkor mit mondjuk? – kérdezte Linda és Katrine.
- Én tudom a választ. De az a lényeg, hogy bízzatok bennem. Rendben? – mondta Natali.
- Igen – mondták.
- A válasz a kérdésére az, hogy az a legnagyobb boszorkány aki szembe mer nézni a halállal, hogy mások életét mentse.
A lányok megfogták egymás kezét és úgy várták, hogy mit válaszol rá Enna és ő ezt mondta:
- A válasz helyes és most kaptok tőlem valamit.
- És mi lenne az? – kérdezték kíváncsian.
- Egy új varázserő. De mi előtt megkapnátok meg kell ígérnetek valamit. Azt kell megígérnetek, hogy kiveszitek a számból egy-egy fogamat és medál két hordjátok.
- De miért kell ez?
- Mert különben a varázserő nem használható. A varázserőtök nem más, mint az, hogy Katrineé a villám, Lindáé a hóvihar, Natalié a jégzápor és Emmáé a szélvihar.
Négy kék kis gömb jelent meg, de úgy, hogy olyan volt mintha a sárkányból jött volna ki. Egyesével jelentek meg és mindegyiknél egyre jobban gyengült. A kék gömbök a lányok felé szálltak és beléjük repültek. A lányok érezték, hogy több energiájuk lesz és ennek örültek, de szomorúak is voltak amint látták Ennát.
- Enna kérdezhetek tőled valamit? – kérdezte Emma.
- Igen, mi lenne az?
- Az ön fényállata az unikornis, ugye?
- Igen. – és miután ezt kimondta meghalt.
A lányok mint ígérték, kivették az egyik fogát és elrakták a zsebükbe, hogy amikor visszatérnek medálként hordhassák. Mikor kimentek a barlangból ott álltak Markék és a sárkányaik.
- Van kedvetek a sárkányrepüléshez?
- Persze.
- Titeket nem fognak kirúgni, mert engedély nélkül elhoztátok a sárkányaitokat?- kérdezte Natali.
- Ki mondta, hogy engedély nélkül?
- Senki, de akkor kiengedte meg?
- Az igazgató.
Ezután felültek a sárkányokra és egy hatalmas kerülővel vissza is mentek a suliba. Leszálltak a sárkányokról és visszavitték a helyükre.
- Emma te jössz a bálba?
- Milyen bálba?
- Az iskolában lesz három hét múlva egy bál.
- Milyen alkalomból?
- Év vége van és minden évben rendeznek bálokat. Na szóval jössz?
- Igen, csak még nincs kivel.
- Nem szeretnél velem jönni?
- De szívesen, csak az a baj, hogy nem tudom mit vegyek fel.
- Majd eldöntöd. Na én megyek. Szia!
- Szia
Emma bement a szobájába és ott találta a lányokat, de valaki hiányzott. A lányok mintha elkábították volna őket, bámultak ki az ablakon. Olyanok voltak mintha valaki hipnotizálta volna őket. Emma oda állt eléjük és el kezdett integetni a szemük előtt, azt gondolva hátha csak elbambultak. Ők erre hirtelen felálltak és Linda neki lökte a szekrényhez és Katrine elkezdte fojtogatni. Ekkor belépett Natali könyvekkel a kezében. Amint meglátta mit csinálnak Katrinék, eldobta a könyveket és rögtön Emma segítségére sietett. Leráncigálta Katrinet róla és lelökte a földre. Ezután Linda megtámadta és sarokba szorította. Natali megszólalt:
- Mi van Linda, mért bántotok minket?
- Hagyd abba hipnotizálták .
- De lehet, hogyha beszélek hozzájuk meghallják.
- Nincs értelme inkább gyökereiddel fogd le őket. – és tapsolt egyet és hurrikán képződött a kezéből, ami rögtön a földre terítette Lindát – én addig szólok az igazgatónak csak próbáld addig fogva tartani őket.
- Megpróbálom, de siess.
- Oké – és rohant ki a szobából.
Futott ahogy csak a lába bírta és pár perc alatt oda is ért. Bekopogott.
- Igen.
- Emma vagyok, de kérem engedjem be nagy baj van.
- Gyere be! – Emma belépett – Mi a baj?
- Velem semmi, de Katrine és Linda olyan mintha hipnotizálta volna őket valaki és ránk támadtak. - – csak most vette észre, hogy itt van Mr. Dorth tanár úr – Oh Jó napot Rufus tanár úr! Kérem jöjjön velem igazgató úr.
- Sajnálom Rufus. Ugye félbe szakíthatjuk a beszélgetést.
Rufus tanár úr bólintott és Mr. Lon velem jött.
- Közben magyarázd el, hogy történt.
- Csak addig tudom, hogy mikor bementem már akkor is olyanok voltak és aztán rám támadtak.
- Hol voltatok előtte?
- Ennánál.
- Adott valamit nektek?
- Igen, új varázs erőt és csak úgy tudjuk azt használni, ha hordjuk medál ként az egyik fogát.
- Rajtuk volt ez a fog?
- Nem tudom, nem figyeltem.
- Értem és ki van velük?
- Natali.
Eközben odaértek a szobájukhoz. Emma gyorsan kinyitotta és a szobában mind a hárman még bent voltak. Linda és Katrine a földön feküdtek, mert Natali a földön tartotta a gyökerekkel. Ott volt rajtuk a fog.
- Emma gyorsan a fogakat szedd le róluk.
Letépte a nyakláncot és a lányok újra önmaguk lettek.
- Engedj már el Natali! – mondta dühösen Katrine.
- Egyáltalán miért vagyunk megkötözve?
- Jobb ha nem tudjátok.
- Olyan szörnyű dolog nem lehet.
- Szörnyűbb, mint gondolnád.
- Nem is gondoltam semmire. De Natali ugye nem bambultál el?
- Nem, miért?
- Mert az előbb megkértelek, hogy engedj el minket.
- Bocs.
Natali elengedte őket és felálltak.
- Mr. Lon maga honnan tudta, hogy a fog az oka mindennek?
- Ha Ennától kaptok valamit az mindig rossz.
- De Enna akkor nem jó?
- Nem.
- Akkor miért nem mondta azelőtt?
- Azt hittem nem fontos és nem kérdeztétek.
- Várjunk ön melyik Ennáról beszél?
- Én egy fehér sárkányról, akinek egy fekete folt van a szemén.
- Miénknek egy fekete foltja sincs sehol.
Mr. Lon elkezdett nevetni.
- Mit mondtunk ami olyan vicces?
- Semmit.
25. fejezet
A rossz varázslatok
- Akkor?
- Csak a szüleitek eljátszották veletek az egészet ahogy ígérték.
- Mi? – kérdezték a lányok.
- Nem nagy dolog. A szüleitek csak eljátszották azt amit velük a szüleik.
- De miért?
- Mert őket is feldühítette amit csináltak nekik a szüleik és csak úgy viccből megfogadták, hogy veletek is megcsinálják.
- De mi is visszaadjuk. Ja és köszönünk mindent. – mondta Natali bosszúra szomjazva – és még két kérdésem lenne?
- Kezdjed.
- Az első az, hogy ha most felvennénk a fogat akkor nem lenne semmi bajunk.
- Neked és Emmának lenne, de Lindának és Katrinenak nem, mert egyszer használatos.
- Akkor amit kaptunk varázslatot azt végül is nem is kaptuk meg?
- Te milyen varázserőről beszélsz?
- Hisz a szüleink tréfájában kaptunk új varázserőt, szóval akkor nincs is?
- De a nagyszüleitek tréfájában egyetlen egy varázserőt se kaptak a lányok.
- Akkor most mi van én nem értek semmit?
- Most egy és ugyanaz a tréfa volt vagy valaki más tréfált meg minket?
- Figyeljetek, én megyek.
A lányok rá se hederítettek, beszéltek tovább és Mr. Lon ki is ment a szobából. Lányok így tovább beszélgettek.
- Nem hiszem, hogy ugyanaz a tréfa, de meg kell tudnunk valahonnan.
- Kérdezzük meg a szülőket.
- Az nagyon jó ötlet, de mond már meg, hogy hozzuk őket ide?
- Aj Linda már megint azelőtt beszéltél mielőtt gondolkodtál volna. Ide hívjuk a tündéreket és megkérjük őket, hogy hozzák ide a szüleinket.
- Felőlem! – mondta Linda egy kicsit sértődötten.
Megnyomták a medálúkat és itt is teremtek a tündérek egy kicsit dühös arcképpel.
- Mi van? – kérdezte Nina.
- Mi a baj?
- Á semmi csak nektek minden másodpercben szükségetek van ránk meg éppen egy kártya parti közepét szakítottuk meg, hogy ide jöjjünk. Szóval halljam azt a fontos dolgot amiért iderángatatok minket. – mondta Lina.
- Ti nektek nem az a feladatotok, hogy segítsetek nekünk?
- De.
- Akkor a vitát be is fejeztük, én úgy gondolom.
- Szóval mi az a „fontos” dolog? – kérdezte Szépszi.
- Hozzátok ide a szüleinket!
- Mi vagyunk mi? Taxi? – ezek a szavak hagyták el a száját Lalának és eltűnt. Ezután pár másodperccel később meg is jelentek a szülők. Csodálkozó tekintettel megszólalt Petra:
- Miért hozattatok ide minket?
- Szeretnénk kérdezni valamit.
- Csak tessék.
- Megcsináltátok azt a tréfát, amit a szüleitek csináltak veletek?
- Nem még nem, de honnan tudsz erről és miért?- kérdezte Izabell.
- Mr. Lon mondta el és azért, mert valaki megtette és kaptunk egy varázserőt is. – mondta Katrine.
- Nem tudom, hogy ki volt, de nem mi voltunk – mondta Petra.
- Rendben akkor sziasztok!
- De hogy megyünk vissza?
- Nem tudom valahogy oldjátok meg.
- Miért nem hívjátok ide a tündéreket?
- Mert volt egy kis vita köztünk.
- Az nem jó. És miért?
- Mert állandóan iderángattuk őket és ma például megszakítottunk egy fontos kártya partit.
- Miért kellett iderángatni őket?
- Hosszú történet, de most menjetek. Kérjétek meg az igazgatót vagy mit tudom én. Sziasztok – tolta ki őket az ajtón Natali.
- De… - kezdte Janie.
- Nézzünk utána varázserőnknek, amit kaptunk lehet, hogy a rossz Ennától kaptuk.
A lányok elmentek a könyvtárba és megkeresték azt a könyvet.
- Lányok itt van a könyv – kiáltott Natali.
- Pszt… - mondta könyvtáros.
- Bocsánat! Lányok gyertek ide.
Odafutottak és együtt kinyitották a könyvet. Linda olvasta hangosan:
- Légörvény, villám, hóvihar, jégzápor és szélvihar…
- Nézzétek a címét ,,Rosszá változtató varázserők”. Ezeket nem szabad használni, mert rosszá válunk.
- Meg kell keresnünk Ennát és meg kell ölnünk nehogy többieket is megfertőzze a hülye varázserejével. Akár most is indulhatnánk, nem?
- De! Újra utazunk és harcolunk. Igaz az nem jó, de bele tartozik az utazásba. – örvendezett Linda.
- Hoppá elfelejtettem valamit… - kezdte Emma.
- Na és mit? – kérdezte Katrine.
- Tündérek?
- Mi van velük? – kérdezte értetlenül Natali.
- Csak velük tudunk elmenni vagy…
- Vagy mivel?
- Sárkányok.
- Emma fontos neked állandóan rébuszokban beszélned – mondta Linda.
- De Linda Emma nem beszél rébuszokban hanem a kérdésedre válaszolt.
- Mi volt a válasz?
- Az, hogy sárkányokkal. Álljon meg a menet azokkal csak engedéllyel lehet menni és nekünk nincs semmi engedélyünk hozzá.
- Akkor szerzünk! – kiabált hátra Emma.
Emma sietve ment az igazgató úrhoz, a lányok futó lépésben követték. Berontott az irodába és Mr. Lon értetlenül bámult:
- Lehet, hogy mondtam olyat, hogy bármikor a rendelkezésetekre állok, de azt nem mondtam, hogy be is ronthattok az irodámba.
- Sajnálom, de engedélyt kell kérnem a sárkányok elvitelére.
- Meg tudom adni holnapra, de csak azok kaphatják meg akiknek ott van a sárkányuk.
- De nekünk nagyon fontos lenne!
- Sajnálom, de a szabályok megtiltják.
- Akkor el se tudunk menni hacsak … - kezdte Katrine – köszönjük Mr. Lon, holnap kérjük majd az engedélyt. – és ki terelte a lányokat az irodából.
- Mi hacsak? Van egy terved? – így Natali
- Igen, csak kellenek hozzá a fiúk.
- Akkor nem fog menni – mondta Emma.
- Mert különben velünk akarnak jönni.
Eközben sétáltak vissza a szobájukba.
- Rosszul mondod Mark akar majd velünk jönni, de a többiek nem.
- Miért nem?
- Mert ők nem féltenek annyira minket.
- Még hogy nem? Ott van Peter aki jobban aggódott érted, mint a többi fiú együtt véve.
- Tényleg?
- Á nem, hazudtam. Szóval ő se engedd el minket kérdezés nélkül. Csak…
- Peter és James – fejezte be Linda.
- Igaz – pont oda értek az ajtóhoz és bekopogtak.
Szerencséjükre James nyitott ajtót.
- Mit szeretnétek – kérdezte unottan.
- A sárkányodat és Peterét.
- Minek az nektek.
- Hát… izé… iskolai ügy – hazudta Natali .
- Akkor mondjátok el! – tudakolta James.
- Szuper titkos, még nektek se mondhatjuk el csak utána mikor már megtettük vagy nem tudom ebben nem vagyok annyira biztos. Na akkor ideadod mármint ideadjátok?
- Hát persze, de csak akkor, ha mikor visszajösztök , akkor elmondjátok.
- Már hogyha visszajövünk – suttogta Katrine – Természetesen.
- Oké akkor mehetünk?
A lányok bólogattak és mehettek is vissza, de ennek örültek is meg nem is, mert megszerezhetik már az engedélyt és azért nem örültek, mert halál fáradtak voltak. Gyorsan odaértek és bekopogtak.
- Gyertek – mondta az igazgató.
- Jó napot Mr. Lon. Engedélyt szeretnék kérni két sárkány elvitelére – mondta James.
- A sárkányok neve?
- Oromis és Galbatrix
- Gazdájuk?
- James és Peter.
- A teljes nevükön?
- James Turner és Peter Knight.
- Rendben itt van az engedély. – mondta, s átnyújtotta a papírt Jamesnek. Linda kitépte a kezéből és azt mondta:
- Köszönjük - s kiment az irodából. – meg van ez, csak még azt nem tudjuk, hogy hova kell mennünk.
- Dehogynem. Én mindent kiírtam amit lehet tudni Ennáról. – mondta Natali.
- Na és hová kell mennünk?
- Coalvillebe. De sajnos nem tudom, hogy hol van.
- Én igen!
- Honnan?
- Onnan, hogy már voltam ott.
- Akkor holnap indulhatunk a felfedező útra.
- Készülődjünk holnapra.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
