14. fejezet

Kétségek közt…

- Szerintetek milyen óra volt?- kíváncsiskodott Katrine. -  , mert szerintem csúcs szuper és olyan cuki az a hipolif vagy hogy is hívják.

- Hipobrimmnek hívják, de én már nagyon éhes vagyok. Nem mehetnénk enni?

- Már megint a hasad Linda. De felőlem mehetünk - mondta Emma.

Elmentek ebédelni, de előtte lepakolták a füzetet a szobájukba. Gyorsan szorítottak helyet maguknak a fiúk mellett és elkezdtek enni.

- Figyelj Emma! – Kezdte Mark – ebéd után találkozhatnánk a könyvtárban, hogy megírjuk a dolgozatot?

- Persze. De előtte fel kell mennem a füzetemért és a tollamért.

- Rendben akkor ott találkozunk. Na én akkor asszem megyek. Sziasztok.

- Szia! – mondták a többiek.

Emma megette az ebédjét és rohant a szobájába, hogy egy kicsit kisminkelje magát. Elindult a könyvtár felé. A könyvtár felé vezető folyosón meglátta Markot a földön feküdve. Odarohant hozzá  és meg se mozdul. Ébresztgetni kezdi, de nem kell fel. Fut segítséget kérni. Először az igazgató irodája felé tart. Bekopog az igazgató úrhoz.

- Gyere be!- szólt ki. – Mi a baj?- kérdezi, mert látja hogy sír.

- Mr. Lon! Mark lehet, hogy meghalt.

- Micsoda?

- Pont a könyvár felé sétáltam és megláttam, hogy ott fekszik a földön mozdulatlanul. Kérem jöjjön velem- kérte remegő hangon.

- Máris!

Elindultak a könyvtár felé és ahogy Emma mondta ott feküdt mozdulatlanul.

- Úristen! Szólni kell az egész tanári karnak. Megnézted a pulzusát?

- Nem még nem.

Az Mr. Lon megnézte a pulzusát és van.

- Rendben még él. De azért szóljál a tanári karnak vagyis még se. Menj az irodámba és mondd be a hangosbemondón. Bevisszük őt az intenzívre. Légy szíves, pihenj egy kicsit és holnap ne menj órára.

- Rendben Mr. Lon .- Szeméből még a könnyek potyogtak, de meg tette amit Mr. Lon kért és elment a szobájába. A lányok már fülig érő szájjal várták őt. De amikor meglátták, hogy sír, letörölték a vigyort az arcukról.

- Mi történt?- kérdezte Natali.

- Lehet vagyis még sem annyira biztos, mert van pulzusa, szóval az van, hogy…

- Kibököd végre? – sürgette Katrine.

- Mondaná, ha nem szólnál bele – mondta Linda.

- Jó van na. – sértődött meg Katrine.

-   Szóval az van, hogy Mark lehet, hogy… hogy meghalt.

- Micsoda?- kérdezték egyszerre.

- Szóval az úgy történt…- kezdte volna Emma.

- Lehet, hogy inkább le kéne ülnöd. – mondta Linda.

- Igazad van. Mikor mentem a könyvtár felé, megláttam a földön feküdve, mozdulatlanul. Szóltam Mr. Lonnak, ő odament, megnézte és azt mondta, hogy mondjam be a  hangosbemondóba, hogy minden tanár menjen a könyvtárhoz azonnal és én menjek pihenjek le egy kicsit. Meg még azt is, hogy Markot az intenzívre viszik.

- Én szólok a fiúknak, hogy mi történt jó és aztán visszajövök.

- Rendben. – felelte Linda és Natali.

Katrine átment a szomszédba a fiúkhoz és bekopogott.

- El sem tudjátok képzelni mi történt?

- Mi?- kérdezte Peter.

- Először beengedsz?

- Oh persze.

Katrine töviről hegyire elmesélte amit Emma hallott és a fiúk csak tátott szájjal hallgatták őt.

- Ez nem lehet igaz. Mark akkor meghalt?- kérdezte James.

- Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem, mert még van pulzusa és mint már említettem az intenzíven van.

- Na én szerintem megyek. Emmának szüksége lehet rám hiszen eltudjátok képzelni mit érezhet?

- Igen. Szegény Emma!- mondta Dan.

- Csak még el ne felejtsem megkérdezni, nem tudjátok mi tehette ezt vele?

- Nem. Nem mesélt nekünk semmit. De az is lehet, hogy na mindegy hülyeség.

- Na mondjad meghallgatunk.

- Azt olvastam a könyvtárban, hogy egy hipobrimm el tud kábítani egy embert. De ez csak akkor lehetséges ha valaki nagyon feldühítette vagy megsértette és szándékosan kiengedte azt. – mondta el az ötletét Peter.

- Van benne valami. Na nekem mennem kell, de azért gondolkodjatok rajta. Jó?

- Aha. Szia!

- Sziasztok.

Katrine visszament a szobájukba és elmondta mit mondott Peter.

- Emma hogy van?

- Jobban. Már alszik és remélem nem fog felébredni, csak reggel. – mondta Linda. 

Emma egész éjszaka sírt és arra gondolt, hogy minden az ő hibája. Reggel a lányoknak az órájukra kellett menniük, persze a reggeli után és egyedül kellett hagyniuk Emmát. Nagyon aggódtak érte, mert nem ment reggelizni és nagyon rosszul is nézett ki. De órára kellett menniük. Miután elhagyták a szobát, Emma gyorsan felöltözött és rohant is megnézni Markot hogy van. Bement az intenzívre, de nem talált ott senkit. Megkérdezett egy nővért, hogy hol van Mark. Mivel Mark már jobban volt át vitték az intenzívről egy szobába. Belépett a szobába és meglátta Markot. Odafutott hozzá és megölelte.

- Szia! Hogy vagy! – köszönt neki Emma örömmel a hangjában.

- Hello! Sokkal jobban vagyok és ezt csak neked köszönhetem.

- Mi történt veled?

- Hát, hol is kezdjem. Szóval az történt, hogy mentem a könyvtárba és megláttam két szempárt egy résben és aztán már csak arra emlékszem, hogy itt vagyok.

- Na én szerintem megyek pihenj egy kicsit jó? Majd délután jövök. Ja és szeretlek.

- Én is téged, de én délután már nem leszek itt és holnap mehetek is órára.

- Az nagyon jó! Na szia!

- Szia!

Mielőtt Emma elment egy puszit nyomot Mark arcára. Elindult kifelé, vissza a szobába. A lányok már ott vártak rá, hogy együtt mehessenek enni.

- Szia! Hogy vagy? – kérdezte Natali, mielőtt Katrine megszólalhatott volna.

- Jól, kösz. Főleg, hogy most Marktól jövök.

- De hisz nem mehetsz be az intenzívre vagy igen? – tudakolta Linda.

- Bemehettem az intenzívre, de már nem volt ott, hanem egy beteg szobában feküdt. Sokkal jobban nézett ki, mint akkor és képzeljétek már holnap mehet is órára.

- És tudod mi történt vele?

- Nagyjából azt mondta, hogy mielőtt összeesett látott két szempárt. Na jól van lányok, de én szerintem megyek enni, mert lehet, hogy ti nem vagytok éhesek, de én tegnap óta nem ettem semmit.

Miközben Emma ezt mondta, Natali kifigurázta.

- Hé! – gyorsan odaugrott mellé az ágyra és elkezdte csiklandozni Natalit.

- Végre itt van a régi Emma, de engem se hagyjatok ki – mondta Katrine és ő is csatlakozott Emmához.

- Itt jön a felmentő sereg – mondta Linda és elkezdte csiklandozni Katrinet és Emmát.

- Hamarabb is jöhetett volna – válaszolta Natali.

Mindannyian elkezdtek nevetni. Miután abbahagyták elindultak az ebédlőbe. Útközben:

- Milyen volt az óra?

- Nagyon jó, kár hogy nem voltál itt Nináékkal varázsoltunk.

- Igazad van kár.  Már nagyon hiányoznak.

- Nekünk is - mondták egyszerre a lányok.

Mikor ezt kimondták, megjelent Szépszi, Nina, Lina és Lala.

- Istenem, de örülök, hogy látlak titeket – Emma meglepődött és megállt– De hogy jutottatok ide, mivel mi nem hívtunk?

- Ha akarunk, idejöhetünk, és nagyon hiányoztatok már. – mondta Lala.

- De van egy olyan érzésem, hogy nem csak ezért jöttetek. Mondd el légy szíves miért?

- Rendben Emma, de ha lehet majd a szobánkba beszéljük meg – mondta Linda a korgó hasát fogva.