Eragon verse

 Tengerparton, hol az égbolt
Kék hegyekkel összeér,
Télvízben gyermekszületett,
Ki arra rendeltetett

 Hogy megölje a démont Durzában,

Sötétség birodalmában.

Rőtvaddal versenyt futott,

Medvével megbirkózott,

Tanúi voltak a tölgyek,

Miként tanítják a bölcsek,

Hogy megölje a démont Durzában,

Sötétség birodalmában.

Tanulta űzni a tolvajt,

A fekete embervadászt,

Tanult cselezni, ütni,

Kővel, fával, hússal,

Hogy megölje a démont Durzában,

Sötétség birodalmában.

S az évek egyre szálltak,

Fürgébben, mint a gondolat,

Férfivá lett a gyermek,

De megmaradt az indulat.

És jött egy szép hajadon,

Magas volt, bölcs és erős,

Homlokáról Geda fénye

Hullott alá köntösére.

Éjkék tükör volt a szeme,

Titokzatos tengerszeme,

Benne fénylett a jövendő

Amikor majd nem kell félni

A démontól Durzában,

Sötétség birodalmában.

És Eragon elénekelte, miként ment el az az ember Durza földjére, ahol felkutatta a démont, és megküzdött vele, noha jeges rémület szorította marokra a szívét. Diadalt is aratott, de nem mérte rá a végzetes csapást, mert most, hogy legyőzte ellenségét, nem félt a halandók végzetétől. Nem kellett megölnie Durzában a démont. A férfi visszadugta kardját a  hüvelyébe hazatért, és a nyár első napján feleségül vette szerelmét. Sok boldog napot éltek meg együtt, míg a szakálla hosszú lett és fehér. Ámde:

Közelít sötéten a hajnal,

S a hajnallal a démon is eljő,

Látja elesett gyengének

A félelmetes ellenséget.

Szemét az ember nyitja,

S hidegen néz reá vissza

Fejedelme az északának,

Arca halálkirálynak.

De az ember nem félt tőle,

Mert régen távozott belőle

Félelme a halálnak

Rettegése elmúlásnak.

Szelíden, mint a hajnal szelllet,

Lehajol a démon, s az embert

Megrabolja szellemétől,

És azóta együtt laknak

Mindörökre Durzában

Sötétség birodalmában

Arya verse

Hold alatt, hófehér hold alatt,

Brom meséje

"- Az idő homokját nem lehet megállítani. Az évek telnek, akár akarjuk, akár nem... de emlékezhetünk. Ami elveszett, az tovább élhet az emlékezetünkben. Amit hallotok, az lehet tökéletlen és töredékes, mégis kincs, ami nélkületek nem létezik. Most olyan emléket  adok át nektek, ami feledésbe merült, elrejtőzött a mögöttünk gomolygó, álomszerű ködben.

...Még nagyatyáitok atyái, sőt az ő atyáik sem éltek, amikor megszületett a Sárkánylovasok csapata. Feladatuk a védelem és az őrködés volt, amit évezredeken át el is láttak. Páratlan volt a hősiességük, a csatamezőn mindegyikük tíz emberrel ért föl. Halhatatlanok voltak, csak a penge vagy a méreg végezhetett velük. Csak jóra használták hatalmukat, és oltalmuk idején magas városok és tornyok épültek az élő kőből. Aranykor volt az. A tündék a szövetségeseink, a törpék a barátaink voltak. Dúsgazdagvárosainkban jól éltek az emberek. De ó, jaj... ez nem tarthatott örökké.

... Ámbátor ellenség nem pusztíthatta el őket, önmagukkal szembenvédtelenek voltak. Így történt, hogy hatalmuk csúcspontján született egy Galbatorix nevezetű fiú egy Inzilběth nevezetű tartományban, amely nincs többé. Amikor tízéves lett, régi szokás szerint próbára tettékm és úgy találták, nagy erő lakozik benne. A Lovasok befogadták maguk közé.
 A kiképzés során mindenkit maga mögé utasított ügyességében. Mivel a sors éles elmével és erős testtel áldorra meg, gyorsan elfoglalta a helyét a Lovasok között. Némelyek veszedelmesnek tekintették gyors emelkedését, és figyelmeztették is a többieket, de a Lovasokat egyre önteltebbé tette a hatalmuk, és nem törődtek a figyelmeztetéssel. Ó, jaj, azon a bnapon született meg a bánat.
 Így hát Galbatorix, nem sokkal azután, hogy kiképzése befejeződött, két barátjával vakmerő útra indult. Éjjel-nappal repültek, föl, messze északra, be az urgalok megmaradt birodalmába, dőre fejjel úgy gondolva, az erejük megvédi őket. Ott ütöttek rajtuk álmukban egy vastag jégtáblán, amely nyáron sem olvadt el. Noha barátait és sárkányaikat lemészárolták, maga Galbatorix is súlyosan megsebesült, mégis levágta támadóikat. A küzdelem közben tragikus módon egy nyílvessző ütötte át sárkánya szívét. Mivel nem tudta megmenteni a jószágot, az a karjai között hunyt el. Ekkor vettettek el az őrület magvai.

...Galbatorix egyedül, legyengülve, félőrülten reményveszetten, a halált keresve vándorolt azon a sivár földön.  AZ azonban nem jött el érte, noha ő félelem nélkül rátámadt minden élőre. Az urgalok és a többi szörnyek futottak eszelős alakjának láttán.  Ez alatt az idő alatt támadt az a gondolata, hogy hiszen a Lovasok adhatnak neki új sárkányt. Ettől a gondolattól űzve megkezdte viszontagságos gyalógútját a Gerincen át, visszafelé. Ott, ahol könnyedén átlebbent sárkányháton, most hónapok alatt kellett keresztülvergődnie. Varűzslattal vadászhatott, de gyakran olyan területeken haladt át, ahol még a vadak sem voltak. Így aztán, mire leért a hegyek lábához, közel járt a halálhoz. Egy paraszt találta meg a sárban heverő öntudatlan fiút, és hívta a Lovasokat.
 Eszméletlenül vitték erdőjükbe, ahol meggyógyították a testét. Négy napig aludt. Amikor magához tért, semmi jelét sem adta rögeszméjének. Midőn a tanács elé idézték, hogy ítéljenek fölötte, újabb sárkányt követelt. Eszelős követelőzése feltárta tébolyát, és a tanács akkor látta meg igaz valójában. Miután reményei nem teljesültek, Galbatorix, aki az őrület ferde tükrében látta a világot, arra a meggyőződésre jutott, hogy a Lovasok felelősek a sárkánya pusztulásáért. Éjről éjre ezen rágódott, míg kialakult benne a tökéletes bosszú terve.

...Talált egy Lovast, aki együtt érzett vele, és annak  a lelkében csírázott ki Galbatorix álnok szavainak vetése. Fáradhatatlan okoskodással és sötét titkok eszközével, amelyeket egy Árnytól tanult, elöljárói ellen fordította a Lovast. Közösen, áruló módno, tőrbe csalták és megőlték az egyik elöljárót.  Miután az ocsmány bűnt elkövették, Galbatorix figyelmeztetés nélkül rárontott cinkosára, és felkoncolta. Mikor a Lovasok ráleltek, még csorgott a kezéről a vér, Sikoly szakadt fel Galbatorix torkán, és elmenekült az éjszakában. Még őrületében is volt olyan ravasz, hogy nem tudtak rátalálni.
 Évekig rejtőzött a pusztaságban, mint egy meghajszolt állat, örökösen üldözőit lesve. Förtelmes bűne nem merült feledésbe, de az évek múltával abbamaradt az üdlözés. Azután valamilyen balsors végzéséből találkozott egy ifhú lovassal, Morzannal, aki erős volt testében, de gyenge lelkében. Galbatorix rábeszélte, hogy hagyja nyitva az egyik kaput Illirea fellegvárában, amelyet ma Uru'baennek hívnak. Ezen a kapun át jutott be Galbatorix, és ellopott egy sárkánycsemetét.
 Új tanítványával elrejtőztek egy gonosz helyen, ahova a Lovasok nem merészeltek belépni. Morzan itt tanulta el a mesterétől a sötét művészeteket, olyan titkokat és tilalmas varázslásokat, amelyeket soha, senki elött sem lett volna szabad fölfedni.Amikor oktatása véget ért, és Galbatorix fekete sárkánya, Shruikan is kifejlődött, oldalán Morzannal Galbatorix a világ elé lépett. Együtt küzdöttek meg minden Lovassal, akivel csak találkoztak. Erejük minden gyilkossággal nőtt. Tizenkét Lovas csatlakozott Galbatorixhoz, mivel vágyták a hatalmat, és bosszút akartak állni a rajtuk esett sérelmekért. Morzanból és ebből a tikenkettőből lett a